Nagy Fruzsina és a Soharóza ügyet csinál a hivatali bürokráciából – Interjú

Nagy Fruzsina jelmeztervezőt és Halas Dórát, a Soharóza vezetőjét kérdeztük Az Ügy című catwalk koncertről, amilyet még soha nem láthattunk ezelőtt.

A Soharózát vezető Halas Dóra és Nagy Fruzsina jelmeztervező 2016-ban kezdett közös munkába a Tabu kollekció című előadás megalkotásával. Az extrém jelmezekbe bújó énekesek itt sokszínű zenei megoldások mentén vonultak fel, az így előálló műfajt ezért keresztelték közösen catwalk koncertnek. 

Nagy Fuzsina és Halas Dóra (fotó: Kovács Márton)

Az Ügy című előadás most pedig egy hivatal hétköznapjait jeleníti meg, amint a lakosok növekvő kétségbeeséssel próbálják elintézni az állam által előírt feladataikat, eleget téve a bürokrácia fojtogató feltételeinek. A Soharóza tagjai Nagy Fruzsina extravagáns jelmezeiben járják az adminisztrációs köröket, miközben népzenei alapokra építkezve énekelnek Bartha Márk elektronikus kíséretével megbolondítva – így teljesítve ki a catwalk koncert névre keresztelt, különleges műfajt.

Az Ügy népzenei motívumokat használ fel a monoton hivatali ügyintézés kontrasztjaként, amelyeket Bartha Márk elektronikus alapjai és Fekete Ádám szövegátiratai emelnek mai kontextusba. Az előadás koreográfusa Cuhorka Emese. Az előadás a CAFe Budapest Fesztiválon két estén kerül színre, október 11-én és 12-én, este 8 órától a Trafóban. 

Soha Róza egy kislány. Ki ő és miért ő lett a névadótok?

Halas Dóra: Soha Róza a szomszédunk abban a gangos házban, ahol a családommal élek. Amikor 10 éve megvettük ezt a lakást, teljes felújítás előtt álltunk. Az újonnan alakuló kórusommal úgy gondoltuk, legyen ez az első fellépésünk: egy koncert a bérház lakóinak, cserébe a féléves felújítás alatt kért türelmükért. Az alkalom jól sikerült: a lakók kiálltak a gangra belehallgatni a koncertbe, utána pedig sokan átjöttek a még romos lakásba, ahol teával és sütikkel vártuk őket. Sztoriztak, egymással is ismerkedtek és mindenféle apró ajándékkal, képeslapokkal láttak el minket.

Az egyik üdvözlő képeslapon a Soha család aláírása szerepelt, közte a 9 hónapos Soha Róza neve is. Ő is ott volt a koncerten. Már hetek óta nevet kerestünk a kórusnak, volt egy kb. 500 névötletből álló listánk (ezekből később kórusművet is írtunk), de egyikkel sem voltunk elégedettek. Soha Róza neve viszont gyönyörűen csengett, és így állandó emlékként megmaradt a legelső éneklő-közösségi akciónk a Frankel Leó utcai bérházban.  

Soha Róza 2008-ban 9 hónapos volt. Most mennyi idős és milyen lány lett? Ezzel együtt ti milyenek voltatok 10 évvel ezelőtt és most milyenek lettetek?

Halas Dóra: Ez a közösségi éneklés 2008. december 6-án történt. A kórus így idén a 10. születésnapját fogja ünnepelni, a névadó Soha Róza pedig értelemszerűen 9 hónappal idősebb nálunk.

Ha röviden és tömören össze kell foglalnom, milyenek voltunk akkor és milyenek vagyunk most, akkor azt mondanám: a kezdetek idején kiemelkedően kísérletezők voltunk, elsődleges célunk az volt, hogy kilépjünk a hagyományos kóruskultúrából, úgyhogy egy hatalmas fejessel indítottunk a mélybe. Most úgy érzem, kevesebb az avantgárd kísérletező kedv (amit kicsit hiányolok is, tenni fogok ellene), ellenben a magunk nemében (nem a hagyományos értelemben) sokkal profibbak lettünk és úgy érzem, megtaláltuk a helyünket a művészeti ágak közötti senkiföldjén.

Minden nagyképűség nélkül mondom, hogy saját műfajt és társulati létezést teremtettünk, nem azért mert annyira újítóak vagyunk, hanem mert magunkból indulunk ki és nem pedig valamiféle irányzathoz vagy rendszerhez igazodunk. Ezt én nagyon szeretem a Soharózában és a Soharóza tagjaiban. 

Az előadás imázsfotója (fotó: Nagy Gergő)

Rendszeresen dolgozol „alkalmazott jelmeztervezőként” független és kőszínházi előadásokban. A Soharózával való közös munkák valami egészen másnak tűnnek.

Nagy Fruzsina: Szerencsére teljesen más! Különben nem szívatnám magam azzal, hogy dolgozok egy éven keresztül valamin, iszonyú sok energiát és időt beletéve, csak hogy egy maroknyi embert szórakoztassak, és mindezt persze ingyen vagy nagyon kevés pénzért. Már 15 éve foglalkoztat a gondolat, hogy miként lehetne a jelmezt, mint arra érdemes alkotást a figyelem fókuszába helyezni, anélkül, hogy ezzel elnyomnék egy színészt vagy túl hangsúlyossá tennék egy jelenetet.

Először táncosokkal próbálkoztam létrehozni valami látványszínház félét (Divatcirkusz 2002, Álmok a szekrényből 2003, Recycle(d) 2005) majd a Krétakörrel és Láng Annamáriával közösen a PestiEstibe (2007) becsempészni a nem mindennapi jelmezeimet. Végül a Soharózával és Dórival úgy érzem rátaláltam a megfelelő kombinációra: éneklő modellek a jelmezeimben. A saját előadás olyan lehetőségeket is megnyit számomra, ami alkalmazott tervezőként elképzelhetetlen. Teljes szabadsággal valósíthatom meg a furcsábbnál furcsább ötleteket, és nincs olyan, hogy „túl sok”.

Rengeteget kísérletezek azzal, hogy bevonjak nem szokványos anyagokat és technikákat ezekbe a kreálmányokba, például a digitális technikát (beépített LCD kijelző, ruhára vetítés, blue-box) vagy hangérzékelős LED-eket, ventilátorokat, 3D nyomtatást... Az érdekel a legjobban, ha a jelmezeimmel valamilyen határt feszegethetek, akár formailag, akár jelentésükben.

Hogyan találtátok meg egymást annak idején?

Halas Dóra: Fruzsival futólag ismertük egymást a színházi munkákból, és mivel én éppen Bécsben éltem a családommal, ő pedig kiköltözött két hónapra dolgozni, így feljöttek hozzánk családostul bandázni. A szerencsének köszönhető, hogy Fruzsi épp ezelőtt pár nappal álmodta meg az együttműködésünket: azt álmodta, hogy egy éneklő csapat vonultatja fel az ő jelmezeit. Én rögtön ráharaptam az ötletre, másfél- két év múlva bemutattuk a Tabu kollekciót.

Nagy Fruzsina: Bécsben dolgoztam Alföldi Robival a Volkstheaterben, és meglátogattuk családostul Dóriékat, hogy összeeresszük a gyerekeinket. A vasárnapi ebéd közben meséltem Dórinak egy álmomról, amiben éneklő modellek mutatták be a jelmezeimet egy kifutón. Erre neki felcsillant a szeme, és azt mondta: „Nekem van egy kórusom, csináljuk meg!” Így indult egy kétéves munka, aminek az eredménye a Tabu kollekció című catwalk koncert lett.

Tabu kollekció (fotó: Szepesi Julianna)

Milyen tapasztalataitok voltak a Tabu kollekció során és milyen következtetéseket vontatok le a konkrét előadás és/vagy a sajátos színházi forma kapcsán, legyenek azok pozitívak vagy akár negatívok? 

Halas Dóra: A pozitív nekem az volt, hogy nagyon jól tudunk együttműködni Fruzsival. Mindketten figyelmesek vagyunk egymással és az egész csapattal, elfogadjuk, hogy civilek, de közben maximalista módon követelünk egyfajta minőséget tőlük. A kettőnk munkájában is azt éreztem, hogy semmi konfliktus nincs, nyitottak vagyunk egymásra és nagyon könnyen tudunk engedni, ha kell. Én maximálisan megbízom az ő vizuális érzékében, a sokéves színházi tapasztalataiban, és érzem, hogy ő is szereti, tiszteli, amit én csinálok zeneileg és kórusszervezésileg. Szóval a 100%-os kölcsönös bizalom adott nálunk. Plusz iszonyatosan jó azt látni, hogy rajtam kívül van még egy ilyen állat, aki az életét beleadja egy ilyen produkcióba. Durván maximalista a Fruzsi is, nem sajnál sem pénzt, sem energiát annak érdekében, hogy a lehető legjobb legyen minden az előadásban.

Negatív tapasztalat... talán csak annyi, hogy túl sokan vagyunk a Soharózában egy ilyen produkcióhoz. De közben meg ők egy csapat, egy közösség, eddig még nem volt szívünk szétválasztani őket, bár szóba jött már társulaton belül ez a kérdés. Meglátjuk, mit szűrünk le Az Ügyből.

Nagy Fruzsina: A legfontosabb tapasztalatok egyike az volt számomra, hogy nagyon tisztán kell kommunikálnom a többi alkotó felé azt, amit gondolok. Gyakran abba a hibába estem, hogy ami nekem evidens volt (és ezért nem hívtam fel rá a többiek figyelmét), az másoknak nem volt az. Azt gondolom ez fordítva is hasonlóan működött. Így ejtettük azokat a hibákat, amik miatt rengeteg értelmetlen gyorsöltözéssel és stresszfaktorral pakoltuk tele a Tabut. Szintén fontos számomra, hogy a munkafolyamat kapcsán megtapasztalhattam, milyen fantasztikus és felszabadító érzés úgy tervezni, hogy a zenét használom inspirációnak. Hol én dobtam be egy jelmezötletet Dórinak, és ő ahhoz keresett vagy szerzett zenét, hol ő küldött egy felénekelt zenei skiccet, amit loopolva hallgattam, miközben terveztem hozzá a jelmezeket. Már régen dolgoztam ilyen szabadon.

A színházi forma miatt, mivel nehezen besorolható bárhová, kicsit izgultunk, de mindenhonnan azt a megerősítést kaptuk, hogy remekül működik. A zene és a látvány egymást segítik és erősítik a catwalk koncert kifutóján.

A Tabu kollekció már-már szakrális témája után hogyan jött a hivatali ügyintézés profánsága mint alapötlet?

Halas Dóra: Nehéz megmondani, hol pattant ki az alapötlet. Azt tudom, hogy egész nap egy kávézóban ültünk és agyaltunk Fruzsival és Bartha Márkkal, aki az elektronikát csinálta a Tabuban. Egy berlini pályázaton akartunk indulni egy új anyaggal, és órákon keresztül meddőnek éreztük a beszélgetést. Aztán pont a vége felé, amikor már indulnunk kellett, bejött ez a bürokrácia/ügyintézés témakör, és valahogy rögtön lehetett érezni, hogy ez meg tud felelni a catwalk koncert műfaji kritériumainak és a berlini pályázati témának is. Valahogy így.

Nagy Fruzsina és Halas Dóra (fotó: Kovács Márton)

Nagy Fruzsina: Olyan témát kerestünk, ami külföldieknek is érdekes lehet, de a saját tapasztalatainkat is beleszőhetjük. Eredetileg egy berlini zenés színházi pályázatra találtuk ki a témát, és amikor az utolsó fordulón nem jutottunk tovább, eldöntöttük, hogy kibővítve itthon megcsináljuk a Trafóban. Nagyon hálás téma, rengeteg felgyülemlett frusztrációmat feldolgoztam benne.

Hogyan jön ez össze a népzenével?

Halas Dóra: A népzene véletlenül jött, de nagyon nem bánom, hogy így alakult. A berlini pályázat felhívása szerint hozzá kellett nyúlni egy bármilyen régebbi alkotáshoz, átmenteni valamit a múltból a jövő számára. Mi már tudtuk, hogy az ügyintézés témáját szeretnénk epizodikus rendszerben boncolgatni, és rövid kutatás után Fruzsival mindketten arra jutottunk, hogy Kodály Székelyfonójának pont olyan a felépítése – miszerint létező népdalokat fűz láncba úgy, hogy azok egy színházi dramaturgiát adjanak ki –, amiben tökéletesen tudna működni a mi ötletünk is.

Úgyhogy amikor belevágtunk itthon az előadás megvalósításába, a kórustagokkal rögtön elkezdtünk olyan népdalokat gyűjteni, amik tematikájában, még ha absztrakt módon is, de illeszkednek az ügyintézéshez keresett jelenetekbe. Általánosabb értelemben pedig nagyon egyszerű az áthallás: ahogy a fonóban énekelve mesélték el életüket az emberek, úgy most mi is ezekkel a dalokkal fejezzük ki a mai, városi mindennapjainkat.

Nagy Fruzsina: Mindenképp más hangulatot szerettünk volna adni az előadásnak, mint a Tabué volt. Ezt szerintem a népzene alapból garantálja. Izgalmas volt követni, hogy bármilyen témához talált a kórus odaillő népdalt, amit aztán Fekete Ádám tovább írt, Dóri és Bartha Márk pedig áthangszerelt.

Kettőtöket jelöl a színlap rendezőként, miközben a rendezés általában egyszemélyes történet és egyszemélyes felelősség. Hogyan dolgoztok együtt?

Halas Dóra: Leegyszerűsítve Fruzsi felel a vizualitásért, én a zenéért és a kórusért, de a valóságban mindent átbeszélünk, a nehezebb kérdésekben együtt döntünk. Én sem értem pontosan, hogyan működik ez ilyen jól. Talán mert a műfaj ennyire komplex, ezért jó, ha megoszlik a területek (vizualitás és zene) közötti felelősség és szakértelem. Ez csak egy tipp. 

Viszont azt is nagyon erősen érzem, hogy a minket kiegészítő emberek munkája is mennyire fontos ebben a műfajban: a mozgásokat és koreográfiát teljes mértékben Cuhorka Emese rakja össze a zenék alapján és a jelmezekhez igazodva, Bartha Márk elektronikai kísérete nélkül nem tudna megvalósulni a divatbemutató műfaja és a kórus nem tudna ilyen erővel megszólalni, Fekete Ádám szövegátiratai nélkül értelmét veszítené az összegyűjtött népdalfüzér. Ezek az emberek nem alánk dolgoznak, hanem velünk együtt, kölcsönösen építünk egymás szakértelmére, és a végeredmény egyértelműen egy nagy közös alkotás (beleértve az összes kórustag kreatív munkáját is). A cím elé éppen ezért igyekszünk kiírni minden alkotó nevét (Emesét még pótolnunk kell, mert ő egy későbbi fázisban csatlakozott hozzánk), tényleg így igazságos és ez mutatja a valóságot.

Nagy Fruzsina: Szuper csapat vagyunk. Sosem gondoltam, hogy találok valakit ebben az életben, aki ugyanolyan megszállott a saját területén, mint jómagam és maximálisan együtt tudunk dolgozni, súrlódások, sérelmek nélkül. Nincs köztünk semmilyen ego-harc, mindketten feltétel nélküli bizalommal vagyunk a másik iránt. Ez nagyon ritka, szeretném, ha még jó sok előadást rendeznénk együtt. Így a felelősség terhe is megoszlik, ami nagyon jól jön egy stresszesebb próbafolyamatban. Az Ügyben még az is segítség, hogy olyan kreativitással és energiával csapódott be a csapatba Cuhorka Emese koreográfus, hogy az az érzésem, most már szinte hárman rendezzük az előadást.

Az email interjút Török Ákos készítette.