Szente Vajk musicalt rendez Kecskeméten

Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényéből készül zenés előadás a kecskeméti Katona József Színházban.

A város napján, október 2-án került sor a 2018/19-es évad első bemutatójára, melyet Mikszáth regénye alapján Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente alkalmazott színpadra. A mozgalmas történet főhőse Lestyák Mihály (Orth Péter), aki szeretett városát, Kecskemétet kívánja megvédeni az ellenségtől egy varázserejű köntös segítségével.

68_awp5727.jpgA beszélő köntös (fotó: Walter Péter)

A musical főbb szerepeiben Orth Péter, Csombor Teréz, Bánovits Vivianne/Kovács Gyopár, Sirkó László, Aradi Imre, Pál Attila, Dunai Tamás, Kiss Jenő, a Kecskemét City Balett táncművészei, valamint a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatói láthatók.

A kecskeméti katona József Színház a város fennállásának 650. évfordulója előtt tiszteleg az előadással.

(Forrás: kecskeméti Katona József Színház)

süti beállítások módosítása