Meghalt Tóth Loon színművész

A veszprémi Petőfi Színház művésze hosszan tartó, súlyos betegség után ma hajnalban hunyt el.

Tóth Loon a zalaegerszegi Hevei Sándor Színházban kezdte a színészi pályáját 1991-ben, 1997-től egy éven át a budapesti Pinceszínház művésze volt, majd szintén egy évig játszott a Nemzeti Színházban. Ezt követően, 1998-ban szerződött a veszprémi Petőfi Színházba, amelynek haláláig tagja volt. Színészi munkája mellett több alkalommal rendezőként is bemutatkozott a veszprémi teátrumban: többek között a Légy jó mindhalálig! és az Abigél című zenés produkciókat állította színpadra.

toth_loon_forras_veszpremi_petofi_szinhaz.jpgTóth Loon (forrás: veszprémi Petőfi Színház)

Tóth Loont a Veszprémi Petőfi Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik. Közleményükben így fogalmaztak: „Hangja, felejthetetlen egyénisége, különös színpadi jelenléte, betegségében is töretlen alkotóvágya örökké szívünkben él”.

(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

süti beállítások módosítása