Fabók Mancsit díjazták a kritikusok a kecskeméti bábtalálkozón

A Magyar Bábművészek Szövetsége pedig Kovács Domokos H.A.N. című előadását ismerte el egy díjjal.

Szombaton ért véget a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozója, a bábszakma kétévenként megrendezett szakmai összejövetele. A Találkozó gondolata 1991-ben született meg Kecskeméten. A Ciróka Bábszínház akkori társulata, élén Kovács Géza igazgatóval szükségét érezte egy olyan szakmai fórumnak, amelyen a bábszínházi alkotók találkoznak, megnézik egymás előadásait és megvitatják a látottakat, illetve más aktuális kérdésekről is véleményt cserélnek.

valami_1.jpgA háromágú tölgyfa tündére

Az elmúlt 25 év alatt sok minden változott, de az alapkoncepció máig változatlan: valamennyi hivatásos bábszínház (intézményes formában működő színházak, családi bábszínházak, szólisták) jelen van egy-egy általa választott produkcióval, és a hangsúly a szakmai párbeszéden van” – fogalmazott a vele készített interjúnkban a Találkozóval kapcsolatban Kiszely Ágnes, a Ciróka igazgatója.

Idén 22 társulat 30 produkciója szerepelt a rendezvényen. Noha az alapötletnek fontos eleme, hogy tudatosan elkerüljék a versenyhelyzetet, a Bábművészek Szövetsége, amennyiben olyan alkotást vagy alkotót talál a résztvevők között, akit kiemelésre méltónak gondol, egy díjat szokott átadni. Idén ezt a díjat Kovács Domokos kapta H.A.N. című munkájáért, amelyben az előadó bábos és mozgásművészeti eszközökkel mutatja meg az identitáskeresés megejtő és kínkeserves mozgóképeit.

han1.jpgH.A.N.

Idén a Színházi Kritikusok Céhét is vendégül látták a Találkozón: 13 kritikus vett részt a rendezvényen és a szakmai beszélgetéseken. A kritikusok végül Fabók Mariann  A háromágú tölgyfa tündére című előadását díjazták a Fabók Mancsi Bábszínháza produkciójaként, indoklásuk szerint revelatívnak találták a színésznő lehengerlő erejű színpadi jelenlétét. A díjjal azt is szerették volna jelezni, fontosnak tartják a bábszakma munkáját.

Kapcsolódó cikkek

„Ez nem kizárólagosan a legjobbak, hanem valamennyiünk rendezvénye”
Díjazták a legjobb gyermek- és ifjúsági előadásokat

süti beállítások módosítása