Gregor Bernadett: „Nem szeretek olyan rendezőkkel dolgozni, akik megaláznak”

A színésznő a főiskolai évek sokkhatása mellett szorongó alapalkatáról és a bulvármédiáról is mesélt az Origónak.

A színésznő 1972-ben Szegeden született Gregor József operaénekes és Belle Erzsébet tanárnő lányaként. 1995-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Horvai István és Kapás Dezső osztályában. Ezután rövid ideig a Vígszínházban játszott, 1996-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja, 2012-ben az Újszínházhoz szerződött, ahol jelenleg is dolgozik.

Gregor Bernadett a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmben (forrás: Hungaricom)

Hamarosan az ország különböző városaiban is látható lesz – olykor a szereplők részvételével zajló beszélgetés keretében – az Osztálytalálkozó című dokumentumfilm, amelyben a Színművészeti Főiskola, Horvai István és Kapás Dezső 1995-ben végzett növendékei idézik fel a főiskolai éveket. A tizenkét növedékből tizenegyen ismert színészek lettek: Anger Zsolt, Fekete Ernő, Gregor Bernadett, Hajdu István, Kamarás Iván, Keszég László, Kéri Kitty, Marozsán Erika, Németh Mónika, Schell Judit és Széles Tamás. A filmet ugyancsak volt osztálytársuk jegyzi, Ujvári Csaba, aki végül a filmezést választotta hivatásként.

Első, sikertelen színműs felvételije után Gór Nagy Mária Színitanodájába ment, ahol sokat segített neki az ott tanító Mensáros László, és Gór Nagy Mária, aki „szinte fülön fogva vitte el” az újabb felvételi első fordulójára. Így került be Horvai István és Kapás Dezső osztályába.

Ahogy az Osztálytalálkozó című filmben is elmondja, „egyfajta kiképzőtábornak” élte meg a főiskolás éveket, amelyeket alapvetően kellemetlen élményként vitt magával. „Az egyik feladat során a Mesél a bécsi erdő című darabból csináltunk meg egy jelenetet. Előtte fürdőruhába kellett öltözni, majd letusolni, aztán vizesen, dideregve lejátszani a jelenetet a bizottság előtt. Szerintem ez nincs rendben, ugyanakkor előzménye volt annak a szituációnak, amikor még csupán elsőévesként, de már teljesen ruhátlanul küldtek színpadra” – emlékezik az interjúban a felvételi harmadik rostájára és az iskola első évére.

Az Osztálytalálkozó imázsképe (középen Gregor Bernadett) - fotó: Csizmadia Bendegúz)

Arról is mesél, hogy több hajdani osztálytársával is konfrontálódott már amiatt, hogy „rosszakat mond” a főiskolás éveiről. „De mit feleljek, ha kérdeznek róluk? Nem mondhatom, hogy életem legfelhőtlenebb évei voltak. Felnőtt nőként sem tudok egyetérteni azzal, ami történt. Ha az én gyerekem élne meg hasonló szituációkat, akkor enyhén szólva is dühös anyuka lennék. Különben, amikor évekkel később elbeszélgettem néhány hajdani tanárral az akkori dolgokról, közülük is többen mondták: szerintük is történtek olyan dolgok, amelyeket nem lett volna szabad megengedni” – mondja ezzel kapcsolatban.

„Tanáraink túlkapásaikkal együtt a magyar színháztörténet kiemelkedő alkotói voltak” – fűzi hozzá, hozzátéve – „Tíz évnek kellett eltelnie, mire elmúlt belőlem az olykor rettegéséig fokozódó szorongás. Nem hiszek a félelmet generáló pedagógiai módszerben; nem szeretek olyan rendezőkkel dolgozni, akik megaláznak. Azt szeretem, ha bíznak bennem, simogatják a lelkemet. Akkor tudok szárnyalni, ha nem törögetik le a szárnyaimat”.

A főiskola elvégzése után a vígszínházi munka sem indult felhőtlenül számára: „Általában is úgy éreztem magam, mint akinek még ott a tojáshéj a fenekén: jobb, ha csak ücsörög a kispadon, és nézi a nagyokat. Éppolyan gyomorgörccsel mentem be a színházba, ahogy korábban a főiskolára”. A Nemzeti Színházban aztán Iglódi István igazgatása alatt viszont már több nagy főszerep is megtalálta.

Kevés olyan színművész van (ha egyáltalán van) ma Magyarországon, akiről a bulvármédia Gregor Bernadettnél többet cikkezett volna. „Először apám miatt lettem érdekes, aztán a korai házasságom, a fiatalon vállalt anyaság kapcsán. Én úgy éreztem, hogy semmi szégyellnivaló nincs az életemben, ezért eleinte nagyon illedelmesen válaszolgattam az újságírók kérdéseire” – mondja a színésznő.

Gregor Bernadett A kegyelmesasszony portréja előadásában (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

„Akkor lett gázosabb a helyzet, amikor az első válásom után megpróbáltam válaszolni olyan kérdésekre is, amelyekre nem kellett volna. Puszta udvariasságból, ahelyett, hogy azt mondtam volna, hogy ez már olyan privát világ, amelyhez másnak nincs köze. A pokol pedig akkor szabadult el igazán, amikor végleg kicsúszott a kezemből az irányítás, és már kilencven százalékban olyan információkat adtak közre rólam, amelyek kapcsán meg sem kérdeztek” – fűzi hozzá.

Ennek következményeiről is mesél az interjúban: „Felmentem az Országos Széchenyi Könyvtárba, és öt évre visszamenőleg visszakerestem az összes olyan cikket, amely hazugságokat állított velem kapcsolatban. Aztán fogtam az egész stószot, és elvittem az ügyvédemnek. Azóta már másodfokon is sorra nyertük a pereket, az érintett médiumok meg szépen elcsöndesedtek velem kapcsolatban. Nekem pedig tartást ad, hogy a bírói ítéletekben mondták ki: amit tettek velem, az nem tehették volna meg, vagyis törvényt sértettek”.

Mint elmondja, sosem viszi fel a színpadra a külvilági gondjait: „A színpad a legjobb terápia a feldolgozásukra. Édesapám halála napján felhívott Iglódi István, és megkérdezte: elhagyjuk-e A néma Levente aznapi előadását? Mondtam, ne tegyük, hiszen apám is biztosan játszana bármely tragikus magánéleti történés ellenére”.

Hogy alapvetően szorongó alkatként miért választott egy ilyen kitett hívatást? „Egyébként az előadó-művészetben a lámpaláz hiánya, a rendíthetetlen nyugalom gyakran jelez középszerűséget. Más kérdés, hogy mindez csak idővel tudatosul az emberben. De ha azt kérdezné, miért vagyok színész, akkor arra ma is csak azt felelném: negyvenhat évesen is sokat gondolkodom ezen. De ahogy félszeimmel, úgy ezzel sem vagyok egyedül a hivatás művelői között” – mondja erre a színésznő.

Az eredeti interjúból, amit Sztankay Ádám készített, az is kiderül, édesapja megpróbálta-e lebeszélni a színészetről, hogyan kellett elhagynia a Pesti Magyar Színházat és miért ment az Újszínházba.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Osztálytalálkozó többek között Gregor Bernadettel és Kamarás Ivánnal
Gregor Bernadett: „Magamtól soha nem álltam volna fel”