Négynapos tánctalálkozó kezdődik Budakalászon és Szentendrén

Idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót, október 25. és 28. között. 

A szervezők évek óta erős hangsúlyt fektetnek a határon túli együttesek és a fiatal alkotók bemutatására, valamint a gyermek és kamasz közönség bevonására is, hiszen azt vallják, hogy a tánc értésére és szeretetére való nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni. 

szerencsekrajcar_1_urmosi_levente_mihaly.jpgSzerencsekrajcár a kisebbeknek (fotó: Ürmösi Levente Mihály)

A XV. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó így két olyan előadást is programra tűz, amelyek kifejezetten a fiatalabb korosztálynak szólnak: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Szerencsekrajcár című gyerekelőadása, és a Káva Kulturális Műhely a Duna Táncműhellyel közös DTIE (Dance Theatre in Education) produkciója nem csak szórakoztat, hanem a tánccal tanít. 

Előbbi Benedek Elek története alapján gyereknyelven mesél a társadalmi beilleszkedés nehézségeiről. A Káva Kulturális Műhely és a Duna Táncműhely táncszínházi, úgynevezett nevelési előadása szintén a tiniket érdeklő témákat, a hagyomány és innováció örök körforgását járja körül. 

De nem csak a fiatalabbaknak szól a XV. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó idei műsora: Blaskó Borbála a Kaposvári Egyetem negyedéves színművész hallgatóival készített Carmina Burana című vizsgaelőadása, valamint a Feledi Project Psyché-je már a felnőtt közönséget célozza. A Weöres Sándor műve ihlette táncelőadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelméről szól, a szerelem és az élet teljességéért. A Duna Táncműhely képzőművészet és tánc kapcsolatát feszegető előadását, a Képírót pedig egy rendkívüli helyszínen, a szentendrei MűvészetMalom múzeumi tereiben láthatják az érdeklődők. 

feledi-project-psyche1.jpgPsyché a felnőtteknek

A tánctalálkozó programjában immár hagyományosan szerepel egy kortárs / néptánc gála és beszélgetés (ami ebben az évben az erotika és művészet kérdéskörét járja körül) valamint egy fotókiállítás a táncról.

A találkozó részletes programja itt található.

(Forrás: Duna Táncműhely)

süti beállítások módosítása