Dráma nélküli tragédia – Kritikák A lány, aki hozott lélekből dolgozott előadásáról

Háy János átirata nem kínálja magát evidensen színpadra, pedig direkt oda írták. A belőle készült előadásról megoszlanak a vélemények. Kritikai szemle. 

Háy János azonos című novelláját maga a szerző írta színpadra és Szabó Máté rendezte meg a Szkénében. A történet egy rendőrségi kihallgatás keretén belül, „illúzióktól mentes reménytelenséggel” mutat meg egy életet. Egy nő történetét, aki bármennyire is menekülni akart a szülői mintától, párkapcsolataiban lemásolta mindannak az alapvonalait, amit gyermekkorában otthon tapasztalt. Márpedig sok jót nem tapasztalt. Marik Noémi  Vasárnapi Hírekben és Turbuly Lilla  Art7-en megjelent írásait olvastuk össze.

Moldvai Kiss Andrea és Mucsi Zoltán az előadásban (fotók: Mészáros Csaba)

„Szabó Máté minimalista rendezésében a statikusságot rendeli a monológok sora mellé, és ez nem feltétlenül szerencsés. Ám az előadással, ami ősbemutató, nem ez a legfőbb gond” – utal kritikájában Marik Noémi egyrészt a sajátosan egyszerű díszletre (három szék, zöld műgyep, néhány virág és vakondtúrás), valamint talán arra is, hogy a rendezés „hagyja” a színészeket játszani.

A legnagyobb problémának azonban a dráma hiányát látja. „Háy tizenhat oldalas, kötet címadó novelláját írta színre, bővítgette, dúsította, ám többnyire kilóg a lóláb, így nem lesz belőle szerves, élő anyag. A novellát a nyomozó ellenpontozó figurájának beemelésével is igyekezett drámává avatni, ám mindez olyan sutára, művire sikeredett, hogy csupán koloncként lóg a történeten. A papírmasé figurát még a nagyszerű Kovács Krisztiánnak (aki a rendőrtisztet játssza – a szerk.) sem sikerül 3D-ssé tenni” – fogalmaz.

„Igazságmorzsákat kapunk csak, így új drámája sajátos, keserű bulvárként funkcionál csupán. (…) A már-már szemérmetlen intim közeliket hiába bújtatja Háy egy nyomozás köntösébe, kukkolónak érezhetjük magunkat. Empátiája a nőé, de igazán most is a kiábrándult, flegma pszichológus érdekli” – véli.

Moldvai Kiss Andrea és Mucsi Zoltán

Úgy találja, hogy Mucsi Zoltán pszichológusa és Moldvai Kiss Andrea alakítása több, mint meggyőző. „Egyszóval nem a színészeken múlott, hogy míg szüleink mintái valóban maradandó hatást gyakorolnak ránk, az arról szóló előadás nem” – összegzi véleményét.

Turbuly Lilla úgy véli, hogy az előadás nézői fogadtatását szinte teljes egészében az határozza meg, ki hogyan viszonyul Háy János azon műveihez, amelyek a családi-, illetve a férfi-női kapcsolatokat „ábrázolja illúziótlan reménytelenséggel”. „Ha a néző melankolikus belenyugvással fogadja a mélyfekete családi-társadalmi tablót, és azt gondolja, „miért ne mosolyogjunk kínunkban a szerzővel együtt, miért ne kárörvendjünk magunkon és másokon, hogy minek ez a nagy erőlködés, (…) ezek a nézők minden bizonnyal szeretni fogják ezt az előadást” – írja.

„Azok azonban, akiket idegesít a szándékoltan közhelyekből építkező, pszichologizáló írói világ, mert a magukét nem ilyennek látják, vagy éppen azért, mert ilyennek látják, és nem szeretik, ha ezt még művészi formában a képükbe is nyomják, nagy valószínűséggel ettől az előadástól sem fogják jobban megszeretni” – fogalmaz. „A szöveg ugyanis jelentősen behatárolja a színpadi lehetőségeket. A rendőrtiszt a pszichiátert kérdezi ki mindarról, amit a kezelések során az asszonyról megtudott. Mucsi Zoltán pedig (aki a pszichiátert játssza) időnként kilép a szerepből, és egy-egy jelenet erejéig eljátssza a nő életének fontos férfiszereplőit is” – fűzi hozzá.

Az alapvetően statikus, a szövegre és a színészi interpretációkra alapozott játékmódban véleménye szerint „Mucsi Zoltán nagyon otthon van. Hiszen igen nagy a gyakorlata múltidéző, monologizáló Háy-szövegek színpadi megjelenítésében. (…) Nincs ma színész, aki jobban értené és érezné a Háy-szövegek lüktetését és belső igazságát, mint Mucsi Zoltán”.

Mucsi Zoltán

Kovács Krisztián tőle szokatlan módon dimenziók nélküli játékát a kritikus tudatos döntésnek és nem hiánynak érzi: „éppen ezt a hangot célozta meg: a rendőrét, aki nem buta, nem hiányzik belőle az empátia sem, de mindent egy az egyben ért és kezel, mert hiányzik belőle az iróniára való képesség”.

Összességében úgy találja, hogy az előadás a komor történet ellenére nem rak nagy terheket a nézőre: „Az alkotók iróniával, néhol már-már humorral könnyítenek ezen a súlyon. És kapunk a végére gondolkodnivalót is: hogy mennyit jelent a kilátástalan végjátékkal szemben egy év élet, a gyerekeknek egy évvel kevesebb árvaság”.

Aki maga szeretne meggyőződni, milyen az előadás legközelebb október 18-án, illetve november 3-án (két alkalommal is) és 28-án tudja megnézni a Szkénében. Feltéve, ha már megvásárolta a jegyét, mert ezekre az előadásokra minden jegy elfogyott.

További kritikák az előadásról

Dionüszosz Magazin - Szekeres Szabolcs: A nyelv öröme

Keserű humorral hívják fel a figyelmünket arra, hogy cipeljük elődeink összes terhét. A lány, aki hozott lélekből dolgozott a Szkéné Színházban vitriolos kritikája a boldogtalanságunknak. Olvasson tovább >>>

Fidelio - Zappe László: Az élet ismétlődő körei Háy János új darabjában

Szabó Máté rendezésének talán legfontosabb erénye, amit nem tesz. Nem próbálja meg a közismert színházi előítéletek és beidegzések szerint statikusnak, tehát unalmasnak képzelt alapszituációt ötletekkel, rátétekkel, fölösleges mozgásokkal tupírozni, dúsítani, felhabosítani. Olvasson tovább >>>

Kovács Krisztián

Népszava - Balogh Gyula: Nincs igazság, csak hazugságok hálózata

Háy János darabjaiban a közelit kutatja. A mikrokörnyezet intim, olykor meglehetősen durva részletei utalnak az egészre, vagyis a társadalom pillanatnyi morális állapotára. A helyzet finoman szólva is gyomorforgató. Olvasson tovább >>>

Prae - Németh Fruzsina Lilla: Fránya vakondtúrás

Ugyanakkor az előadás, a „terápia” több dinamikát, több mozgást is elviselne. Hogy ne csak a fül és a szellem, hanem a szem is intenzíven dolgozzon. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – A hozott lélekről