Az Aranyélet, az Egynyári kaland és a Mi, szemüvegesek filmjeiből ismert színésznő két nagyszínpadi főszerepben is látható a Magyar Színházban. Interjú.
Döbrösi Laura az Időfutárban a mai tini, sakkbajnok Hannát, a Tündér Lalában pedig az igazmondó egyszarvú Gigi szerepét játssza.
Döbrösi Laura (fotók: Juhász Éva)
Döbrösi Laura: Hanna szerepe jól megírt és közel áll hozzám, viszont olyan fantázia szülte szituációkba kerül, amiket nem lehet saját élményből felépíteni. Tasnádi Csabával, a rendezővel sokszor beszélgettünk arról, hogy azt például lehetetlen elképzelni, ha Mozart áll előtted. Az igazi! Mégis mi történhet bennem fizikailag és lelkileg, ha átcsöppenek egy 200 évvel ezelőtti világba? Ez mindenkinek egyformán nehéz feladat. Igazi csapattá váltunk a próbák alatt és igyekszünk segíteni egymást a lehetetlenben.
Mégis mi történik az emberrel, ha Mozarttal találkozik? Az igazival.
Úgy képzelem, olyan, mintha Beyonce-val találkoznál, csak még durvább, mert még fizikailag is lehetetlen. Sokk és lámpaláz, zavar és teljesítési kényszer, és egyszerre akarsz 500-féle dolgot közölni vele, aminek a felét tilos elmondanod, mert akkor lebuksz, hogy a jövőből érkeztél. Egyébként a partnereimhez képest még könnyebb dolgom van, hiszen nekem legalább arra nem kell koncentrálnom, hogy ki ne szaladjon a számon egy oké vagy helló, de a többieknek arra is figyelniük kell, hogy a modern szavak mellett ne használjanak olyan gesztusokat sem, amelyek nem korhoz illők. Ezzel egyébként játszunk is az előadásban.
Ezt az egész időutazást nagyon nehéz ésszel felfogni…
Minden időutazós filmnek az a lényege, hogy éppen csak érted, mi történik. Amikor olyanokról beszélgetünk, hogy eltűnt a jelenben a videómegosztóról egy filmecske, ami Hannánál megmaradt, mert ő magával vitte a jelenét múltba, ez már elég bonyolult dolog, ugye? Vagy például honnan van térerő Mozart korában? Ennek a megértéséhez másképpen kell szemlélni az időt, nem előre haladó lineáris egyenesként, hanem párhuzamos síkokként, amelyek mind egyszerre léteznek. Így megérthető, hogy Mozartéknak csak eszközük nem volt, hogy előcsalogassák a rádióhullámokat, de maga a hullám, a térerő létezett. Időutazásunk filozófiája, hogy tér egy van, és mi közlekedünk az idősíkok között.
Amióta elkezdtél ezzel a szerepel foglalkozni, előfordult, hogy ezzel álmodsz?
Persze, de ez mindig így van! A szerep, amit foglalkoztat, folyamatosan lefoglalja az agyamnak egy részét, huszonnégy órában, ébren és álmomban is. A szerep pörög, ülepszik, érik bennem folyamatosan. Vicces, de ilyenkor olyan dolgok jönnek elém, amelyekre nem tudok más szavakat találni: mintha bevonzanám őket. Például szörfözgetek az interneten és beleakadok egy BBC-adásba, amely a mesterséges intelligenciáról szól, amelynek egyik korai darabja Kempelen Farkas sakkasztala. Miért éppen most került elém? Szóval igen, álmomban, ébren, mindenütt ott van a téma, amivel éppen foglalkozom.
Döbrösi Laura és Juhász Levente az Időfutárban
Két felkérést kaptál a Magyar Színháztól, az Időfutárra és a Tündér Lalára. Mindkettőben sok gyerek lesz a nézőtéren – másképpen kell játszanod, mintha csak felnőttek ülnének a nézőtéren?
Az Időfutár annyira okos, annyira humoros, szellemes és frappáns darab, hogy szerintem nincs olyan, aki ezt nem fogja élvezni! A Tündér Lala nézőire nagyon kíváncsi vagyok, hallom, hogy a kisgyerekek sokkal interaktívabbak, mint a felnőttek. Nekem szerencsére jól megy az improvizálás, sőt, inspirál, ha bekiabálnak, és kommentálnak, vagy esetleg megdobálnak paradicsommal… Mindent szeretek, ami megbontja a színház hagyományos kereteit, a klasszikus, frontális színház-nézőtér felállást. Miért tennénk úgy, mintha nem lenne ott a közönség, amikor ott van?! Jó móka lesz.
Hogy érzed magad a nagyszínpadon?
Éppen nincsenek forgatásaim, egyszerűen tökéletes az időzítés. Hálás vagyok a sorsnak, hogy teljes testtel, szívvel és lélekkel itt tudok lenni. Bár az alternatív színházak is imádnivalóak, ahol egyébként láthatnak a nézők, de ott magam készítem el a sminkem és viszem a kellékeimet. Most élvezem a hagyományos színházi kereteket, hogy mindenre van csodálatosan felkészült szakember, aki megtervezi, beszerzi és kikészíti a jelmezt, hogy itt ügyelő hív, fodrász süti a hajadat – persze ha éppen van hajad (hehe)…
Apropó, a hajad!
Alakváltók vagyunk mi, színészek, mesterségünk címerét kaméleon díszítené. Az Aranyélet miatt kellett tüsire vágni a hajamat, ennyire drasztikus változtatást még sosem kértek tőlem, de amúgy is szerepelt a bakancslistámon, hogy egyszer szeretném megnézni magam kopaszon. Testi-lelki felfrissülést okozott.
A tüsi hajad mellett még egy érdekességre emlékszem a Tündér Lala tavaszi olvasópróbájáról: eleve Gigi-hangon olvastál. Vártál erre a szerepre?
Olvastam Szabó Magda regényét gyerekkoromban, és sok mindenre emlékeztem belőle. Gigiben kiélhetem minden maradék, illetve most feléledő kislányos naivitásomat, élvezetesen sokat bolondozhatok. Nagyon cuki, pozitív személyiség, és hogy ennyire őszinte, az civilként is jólesik a lelkemnek. Csak egyszer kényszerítik hazugságra, azt meg is szenvedi, mert Gigi sosem hazudik és nem is fog soha többé. Ha lenne Tündér Lala 2, akkor Gigi lenne Tündérország híradósa. Jó lenne, nem? Mindig igazat mondanának a hírekben.
Döbrösi Laura a Tündér Lalában
Civilként hogy éled meg, hogy egyszerre mindenünnen Döbrösi Laurát lehet látni-hallani?
Igyekszem nem gondolni rá. Nekem ez a munkám, lehet ezt jóra is használni. Nyilván egy kicsit ijesztő, de az a módszerem, hogy úgy teszek, mintha ez normális lenne, mert akkor nem esem pánikba tőle.
Az Időfutár egyik fontos jelenete, hogy a premieren, a berekedt énekesnő helyett neked kell elénekelni a Varázsfuvola Éj Királynője szerepét.
A Varázsfuvola gyerekkoromban az egyik legnagyobb kedvencem volt, kívülről tudtam az egészet. Sőt, volt rólam olyan gyerekkori videó, ahol az Éj Királynője áriáját a cérnahangomon énekelem, mert három éves korában ugyebár még minden kislány koloratúrszoprán. El tudtam énekelni a háromvonalas F-et. A nagymamám imádja az operákat, a családom is zenerajongó, mindig ez volt az én különszámom a családi eseményeken. Most, hogy ez a színpadon fog megtörténni, nagyközönség előtt… ha a nagymamám feljön és megnézi, ettől tutira elolvad majd!
A 100. előadáson, a taps alatt játsszuk be ezt a hároméves kori felvételedet! Jó?
Ha megtalálom, semmi akadálya!
Az interjút Vasvári Judit készítette.
(Forrás: Pesti Magyar Színház)
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.