Kiss B. Atilla: „A hagyományokat mi nem felelevenítettük, hanem éltük”

Az Operettszínház következő főigazgatója gyermekkorától kezdve egészen a jelenlegi kihívásokig bezárólag mesélt magáról az Origón.

Kiss B. Atilla operaénekes, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja Kalotaszentkirályon nőtt fel. 2019. február 1-től a Budapesti Operettszínház főigazgatója lesz. Vezetői pályázata itt olvasható. 

                   Kiss B. Atilla (fotó: Rosta Tibor)

„Van, aki pénzt örököl, én szellemi vagyont, az igényességet, az elvégzett munka becsületét és a tisztesség értékét kaptam tőlük útravalóul. Nem tudok hazudni, ezt a tulajdonságomat gyermekkoromban édesapám egy életre megalapozta bennem” – mesélte az interjúban a szülőktől kapott örökség kapcsán, hozzátéve – „A tisztesség mellett bizonyos, hogy az énekhangomat is tőlük örököltem, mindkét szülőmnek nagyon szép hangja volt”.

Az éneklés a népdalokon keresztül lett a hivatása. „A népdalok folyamatosan jelen voltak a napjainkban, mert a hagyományokat mi nem felelevenítettük, hanem éltük. (…) Amikor 1983-ban Könczei Árpád (zeneszerző, koreográfus, az erdélyi, kolozsvári táncházmozgalom egyik elindítója – a szerk.) meghívott a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák Népi Művészegyüttesbe népdalt énekelni, először nem is értettem a szándékát. Megkérdeztem, hogy milyen alkalomból, mire azt válaszolta, hogy nem „alkalomból”, hanem hivatásszerűen. Akkor tudatosult bennem, hogy én addig is népdalénekes voltam, csak nem fizettek érte” – emlékezik ezekre az időkre. 

Felesége, Kiss B. Judit színművész, drámapedagógus sokat segít neki szerepei kidolgozásában: „A tanulmányaim alatt és után pedig minden szerepemet Judittal dolgoztuk ki közösen, hiszen egyrészt magasan képzett szakember, színésznő, drámapedagógus, drámatanár, másrészt nagyon jól ismer engem, harmadrészt pedig többirányú szakmai nézőpontból látja az adottságokat és a lehetőségeket. (…) A mai napig külföldi és itthoni munkáimban egyaránt az adott rendező rendszerében gondolkodva próbál építeni engem, hogy a legjobb formám fussam. Volt egy hosszú időszakunk, körülbelül húsz év, amikor annyira sűrűn jöttek egymás után a munkáim, hogy Judit nélkül nem lett volna elég időm a szerepeim kidolgozására. Ő mindenből felkészült, amiből csak lehetett, és vacsora közben, utazások alkalmával ontotta belém az ismeretanyagot”.

                Rendes Ágnes és Kiss B. Atilla a debreceni Bánk bánban (fotó: Máthé András)

Noha sokat dolgozik külföldön is, vallja, hogy valahol a világon otthon kell lennie az embernek, és ő húszévnyi tagság után a Magyar Állami Operaházban itthon van. „Utazni mégis kell. Külföldi munkáim sokszor olyan képességeimre is fényt derítettek, amelyekre esetleg itthon nem lett volna elvárás. Minél több jelentős partnerrel, karmesterrel, rendezővel találkozik és dolgozik együtt az ember, annál gazdagabbá válik” – fogalmaz a külföldi munkák hozadéka kapcsán.

2013-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanáraként a személyes példa erejében hisz, ezért növendékei számára rendszeresen lehetőséget biztosít arra, hogy közös koncerteken énekeljenek vele. „Talán banális a példa, de gyerekkoromban láttam, hogy a kiscsikót, egy vezetőszárral odakötötték a lovak mellé, amikor azok húzták a szekeret. Gyakorlatilag ott tanulja meg, hogy fölvéve a tempót a nagyokkal, mennyit és merre lehet menni. Egy növendéknek fontos lehet az, hogy élő, eleven példát nyújtó gyakorló művész legyen a mestere, akinek eljárhat az előadásaira, láthatja őt színpadon és vele kötelékben, mellette is teljesíthet. Emellett éreznie kell, hogy a tanára által nyújtott védettsége mellett a kiállás mekkora felelősséggel jár. Az élő példa – ha jó, ha rossz – mindenképpen megszívlelendő. Növendékként én is rendszeresen énekeltem kolozsvári tanárnőm, Kriza Ágnes partnereként, és ez óriási húzóerővel bírt” – fogalmaz.

Felmerül a kérdés a beszélgetés során, operaénekesként miért érzett indíttatást az Operettszínház vezetésére. Mint elmondja, korábban gyakran szerepelt operettekben és daljátékokban is, illetve számos gálán énekelt operett részleteket itthon és külföldön egyaránt. „Tapasztalataimból fakadóan határozott elképzeléssel rendelkezem arról, hogy egy állami dotációjú nemzeti kulturális csúcsintézményben hogyan lehetne, illetve hogyan kell magasabb művészi színvonalon művelni nemzeti örökségünk gyöngyszemét, az operettet. Olyan dalszínházat képzelek el, amelyben helyet kap minden érték, amely nemzeti kultúránk részét képezi. A már jelenlévő musicalekben is ugyanúgy, mint az operettekben a „nagy öregek” mellett magasan képzett, tehetséges fiatal énekes-színészeket és táncművészeket kívánok foglalkoztatni” – válaszol a kérdésre Kiss B. Atilla.

Kiss B. Atilla (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

„Bízom abban, hogy személyem, életművem, elismeréseim hívószóként hatnak majd arra vonatkozóan, hogy a fiatal tehetségek jövőképet lássanak a műfajban. Művésztanárként felelősségemnek érzem a tehetséggondozást is, és lehetőséget akarok nyújtani a pályakezdő magyar művészeknek a szülőföldjükön való érvényesülésre. Az Operaház csak igen kis mértékben veszi igénybe kreatív művészi energiáimat. Már egy ciklussal korábban is éreztem magamban elhivatottságot az operett műfajának minőségi megjobbítására, de most látok igazán lehetőséget arra, hogy a fenti célok megvalósítása érdekében elkötelezzem magam” – fűzi hozzá.

„Az előadó-művészet és az ehhez kapcsolódó felsőoktatás sokkal több esélyt nyújt számunkra, mint amelyek eddig kiaknázásra kerültek. Nem akkor leszünk világszínvonalúak, ha nemzetközivé válunk, hanem akkor, ha magas nívón képviseljük nemzeti mivoltunkat az egyetemességben. Rendkívül erős nemzeti értékekkel bírunk, amelyeknek a művészeti életben és a művészeti felsőoktatásban való megjelenését hangsúlyosabbá kell tennünk. Ezt küldetésnek tekintem” – vallja

Az eredeti interjúból, amit Oláh Zsolt írt, az is kiderül, milyen volt Kiss B. Atilla gyermekkora, hogyan lett végül operaénekes, és mely művészekkel való találkozásai hatottak rá értékformáló erővel.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Kiss B. Atilla veszi át az Operettszínház vezetését