A sokoldalú színész Kálmán Eszter A tó című Staféta nyertes előadása kapcsán beszélt a tanításról és a pályamódosításról is.

Bercsényi Péter bábszínész szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd 2007-től 2015-ig a Budapest Bábszínház színésze volt, jelenleg szabadúszó. 2011-től öt évig énekelt a HOPPart Társulat acapella kamarakórusában, a HOPPart Klubban, majd 2017-ig az Á la cARTe kórusban.  A tó előadásában Dányi Viktória a játszótársa. 

Bercsényi Péter és Dányi Viktória A tó előadásban (fotó: Vermes Kata)

Szerinted bármiből lehet báb?

Nagyjából. Kell, hogy „tehetséges” legyen az a tárgy, vagy mozgásában, vagy asszociációs mezejét illetően kell gazdagnak lennie; ami kontextusba helyezve megemelkedett jelentéstartalommal bír. Ha egy előadásban nagyon erős szimbólumrendszerrel használnak tárgyakat, akkor számomra az már nevezhető bábos előadásnak. Bármiből lehet báb, ha másként viszonyulok hozzá, mint ami. Egy szék, egy hordó, egy ruhaszárító kötél, ha azt megszemélyesítem, vagy alternatív módon viszonyulok hozzá, akkor már nem kellék az a tárgy, hanem bábos elem.

2014-től zenés mesterséget tanítasz bábszínész hallgatóknak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Milyen tapasztalat ez neked?

Tényleg igaz, ha valaki elkezd valamit tanítani, akkor önmaga is mélyebben ismeri meg azt a dolgot. 2011-ben Tengely Gábor rendezésében csináltuk az Olympos High Schoolt a IV. éves bábszínművész osztálynak, és én voltam az előadás zenei vezetője, innen jött a bátorságom, hogy elvállaljam a bábos zenés mesterség órát a későbbi osztályoknak. És kiderült, hogy amit gondolok, tanítok, az valóban applikálható a hallgatók művészi fejlődéséhez. Persze ehhez ők is kellenek, hogy fejlesszék magukat. A mostani osztállyal pedig már bizonyosság szinten tudok dolgozni, tudom, mit reális elvárni a hallgatóktól. Rengeteg kérdés merül föl menet közben, rengeteg kérdőjel lesz bennem is, amit muszáj legalább ponttá, ha nem felkiáltójellé alakítani, hogy hiteles tudjak maradni számukra. Röviden nagyon jó élmény, tanulás és visszaigazolás nekem a tanítás.

Bercsényi Péter (fotó: Puska Judit)

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy „szeretnék kipróbálni új dolgokat, jelenleg a filmszinkron háttérmunkáival ismerkedem. Kész vagyok akár egy bátrabb változtatásra is”. Ez mit jelent?

Sokáig azt gondoltam, hogy nem vagyok igazi színész abból a szempontból, hogy már nem akarok mindent megtenni a színházért, nem akarok színházban élni és halni. Szeretem ezt csinálni, de ahhoz hogy igazán boldog legyek, képesnek kell lennem elengedni. Gyerekkorom óta rajongok a szinkronért. Mostanában két szinkronrendező is megengedte, hogy beüljek mögéjük felvételekre, és picit a kezük alá is dolgozhattam, egy-egy film vagy sorozat előkészítésében. Készen álltam volna, hogy mindent hátrahagyok a szinkronért. De amint ez a döntés megszületett bennem, három sorozatszerepet is megkaptam.

Az elengedés-belehalás kör már régóta jelen van az életemben. Eddig nagy szerencsém volt, mindig jött valami. Biztos vagyok abban, hogy megtalálnak azok a feladatok, amikkel nekem dolgom van. Igazság szerint most vitorlázom. A báb hiányzik, és azt hiszem, ahhoz van a legnagyobb tehetségem, azzal kapcsolatban nincsenek kétségeim. Azt érzem, hogy vissza fogok még találni hozzá.

Bercsényi Péter és Dányi Viktória az előadásban (fotó: Vermes Kata)

Kálmán Eszter már az N mint Nosferatuban is rendezett. Milyen vele dolgozni?

A korábbi vasmarkú rendezőim után elsőre határozatlannak tűnt, de Eszter valójában nagyon is pontosan tudta, mit szeretne látni, csak engem akart a saját ösvényére csalogatni, amit jól csinált, mert végső soron oda jutottam, ahova szerette volna. Az ő munkamódszerére jellemző a közös gondolkodás igénye, a figyelem, és hogy nagyon pontosan fogalmaz.

A tó című előadás színlapján szerepel, hogy 10 éves kortól ajánljátok a nézőknek. Milyen műfajba sorolnád a darabot?

A gyerekeknek is lehet magas színvonalú, többsíkú előadást nyújtani. A gyerekelőadások egyik sajátossága, hogy nem tehetünk bele olyan szimbólumrendszereket, amivel ők még nem találkoztak. De találhatunk olyat, amire rá tudnak fonódni, és szerintem egy gyerek nagyon izgalmas dolgokat fedezhet fel a mi előadásunkban. A viszonyrendszert szépen olvassák, jól látják a helyzeteket, amiket feltettünk, csak nyilván egy felnőttnek ezek kettővel több asszociációt hoznak be. Én azt szeretem A tóra mondani, hogy családi előadás, szerintem nagyon izgalmas, ha gyerek és felnőtt együtt nézi, és utána mindkettejük számára érdekes beszélgetés alakulhat ki. Kísérleti előadásnak is tekinthetjük, összevegyítettünk olyan dolgokat, amikről senki nem tudta, hogyan reagálnak majd egymásra, de úgy néz ki, hogy jól működik.

Több mint egy éve játszottátok utoljára az előadást.  

Azt már tapasztaltam, hogy egy baba születése után mindig nagyon izgalmas újra találkozni a partnernőimmel. Mindannyiunkban ülepedett az előadás, amióta nem játszottuk. Nálam nem gyakori, hogy ennyire igénybe legyen véve a testem egy előadásnál. Minden apró izmomat átmozgatta, erre vissza kell edződni. Kíváncsi vagyok, hogy tudom újra megszólaltatni ezeket a karaktereket.  

Az interjút Bordás Katinka készítette a Jurányi Latte sorozat részeként.

…

Az előadás november 12-én, este 8 órától látható a Jurányi Házban.

(Forrás: Jurányi Ház)