Don Juan visszatér a Jurányiban

Klem Viktor címszereplésével mutatják be Ödön von Horváth darabját. Interjú a főszereplővel és Kovács Ádám rendezővel.

Klem Viktor és Kovács Ádám osztálytársak voltak az egyetemen, szobatársak a kollégiumban, együtt csinálták A nagybőgő című monodrámát. Elmondásuk szerint a hasonló ízlésük, a barátságuk megkönnyíti a közös munkát.

av_9-1024x685.jpgKlem Viktor és Kovács Ádám (fotók forrása: Jurányi Ház)

Miért nyúltatok ehhez Don Juan történethez?

Klem Viktor: Alapvetően Ádám ötlete volt Ödön von Horváth Don Juan visszatér című műve, de volt egy pontja az előkészítésnek, a beszélgetéseinknek, még mielőtt pályáztunk volna, amikor nekem lett fontosabb a darab. De közös a lelkesedés.

Kovács Ádám: Állandóan változik, mikor kinek mi fontos a darabban.

Klem Viktor: Már egy éve foglalkozunk ezzel a művel, és még mindig nem untuk meg, sőt nekem ez a szerep az egyik legnagyobb kihívás, ami előtt valaha álltam.

Kovács Ádám: Rengeteg Don Juan feldolgozással találkoztam már. Ez egy olyan név, ami mindenkinek a fejében él, mindenkinek eszébe jut róla valami. Az eddigi élményeimben mindig maradt valami hiányérzet, sztereotip szinten maradtak a megközelítések. Don Juan jön, elcsábítja a nőket, aztán otthagyja őket. Ödön von Horváth darabjánál éreztem azt, hogy a leginkább közel került hozzám a címszereplő alakja. Reményeim szerint a nézőknek is egy közelebbi Don Juant jelent majd a mi előadásunk.  

Miről szól a darab?

klem.jpgKlem Viktor: Érdekes játékszabályt rak fel az Ödön von Horváth darab, ami nagyon modern, 21. századi. Don Juan egyetlen dolgot szeretne, egy irányba tartani egy nőhöz, aki felé lelkiismeret-furdalása van.

Kovács Ádám: Nem hasonlítható a korábbi Don Juanokhoz, mert a szerző megengedte magának, hogy csak a nevet és a figurát vegye át. Az író az első világháború után teszi az eseményeket. Mi kivettük a konkrét utalásokat, de az érződik, hogy egy nagy világégés után vagyunk. Don Juan visszatér, és az elhagyott menyasszonyát szeretné megkeresni. Ez különböző okok miatt nem sikerül. Aztán mindenféle nővel találkozik. Végül megtalálja, de nem árulom el, hogy mi történik akkor. Műfajilag bűntudat-drámának tekintjük a Don Juan visszatér című művet.

Ádám, ez az első nagyszínpadi rendezésed.

Kovács Ádám: Sokat segít, és nagyon fontos volt, hogy ez a csapat jött össze az előadásra. Velük szerettem volna megcsinálni a Don Juan visszatér-t és örülök, hogy mindenki elvállalta.

Klem Viktor: Nagyon bátor dolog Ádám részéről az anyagválasztás. A magyar színháztörténetben eddig csak ketten mertek ehhez a darabhoz nyúlni. Nem szokványos dologgal készülünk, hiszen Ödön von Horváth maga sem szokványos.

Szerintetek miért aktuális ma Don Juan?

Kovács Ádám: Nem tudjuk, hogy létező személy volt-e Don Juan, de minden korban mindenki foglalkozott vele. Ödön von Horváth úgy fogalmazott a drámához írt előszavában, hogy „ha volt, akkor most is van, és lesz is”. Teljesen új helyzetben látjuk ezt az embert, nem ezt szoktuk meg. Kicsit a Nóra 2.-höz tudnám hasonlítani. Az anyagban van valami költőiség.

Klem Viktor: Az a mitikus távolság, amit általában Don Juannal kapcsolatban akár színészként, akár nézőként tapasztaltunk, az itt nincs. Ödön von Horváth tesz egy ajánlatot ezzel az írással, és mi is azt keresgéljük, hogy azokat a figurákat, akiket mi szeretnénk láttatni, az igenis legyen közel a nézőkhöz, és legyen komolyan vehető, de ne a misztikussága, hanem a nagyon könnyen nyomon követhető pszichológiája miatt. Emberszerű, mitikus figurát szeretnénk megrajzolni, aki elég racionálisan viselkedik. A racionalitásában fellelhető abszurditás és szélsőségesség hozhatja zavarba a nézőt. Épelméjű, koherensen viselkedő palit szeretnénk ábrázolni.

Kovács Ádám: Az jó lenne, ha a nézők az előadás után elkezdenének vitatkozni, vagy legalább beszélgetni arról, hogy kinek van igaza. A próbafolyamat során a színésznők és köztünk kialakult már egy vita Don Juan személyét illetően.

av_7-1024x704.jpg

Mennyire változtattatok a szövegen?

Kovács Ádám: Az eredetiben egy férfi és 28 női szereplő van, nálunk maradt 20 nő, és azt 5 színésznő játssza. Eléggé belenyúltunk, van benne egy szál, amit teljesen átírtam. Izgalmas szál egy fiatal lány és férfi között. A kinek-mit-szabad téma a darabban. Rágalmazásnak lehetünk szemtanúi. Van egy krimiszál, de nem ad az előadás ehhez egyértelmű megoldókulcsot.

Az interjút Bordás Katinka készítette.

Az előadás női szereplői: Hajdu Lujza, Kerekes Éva, Nagy Mari, Sztarenki Dóra és Török-Illyés Orsolya. A produkciót november 25-én mutatják be a Jurányi Házban, majd ezt követően december 19-én látható ugyanott, mindkét alkalommal este 7 órai kezdéssel.

(Forrás: Jurányi Ház)

süti beállítások módosítása