Szabó Veronika az Animal City című „állati” rendezéséről mesél. Egy előadás, amiben a nézők is részt vehetnek, de semmi sem kötelező. 

Szabó Veronika fizikai- és kortársszínház szakon végzett a Royal Central School of Speech and Drama konzervatóriumban és két évig tagja volt a London Clown Schoolnak. Itthon sokan a Queendom című rendezése révén ismerhetik. Most a Daoud Dániellel, Kliment Jánossal és Somló Dáviddal közös bemutatójuk kapcsán beszélt a Staféta nyertes az Animal City-ről, ami november 20-tól látható a Trafó nagytermében.

Az előadás próbáján

A munkáidról általánosságban elmondható, hogy a nézőre aktív résztvevőként tekintesz. Az Animal City-ben is erre lehet számítani?

Igen, engem továbbra is nagyon izgatnak ezek a határhelyzetek/szerepek és kihívások a színházban. Azonban amikor az előadásról mesélünk, nem a részvételiség az, amit elsősorban hangsúlyozunk. A fontos az, hogy miről szól az előadás, és az már másodlagos, hogy ezt milyen eszközökkel, szerepekkel érjük el.

Azt tapasztalom, hogy mivel nagyon sokféle nézői részvétel létezik előadásokban, sokan sokfélét átéltek, jót, rosszat, ez riasztóan is tud hatni egy nézőre, mert azt hiszi, hogy neki valamit valahogyan csinálnia kell majd a színházban. Nem szeretnénk, ha valaki emiatt kényelmetlenül indulna neki az előadásnak. De zsákbamacskát sem szeretnénk árulni. Olyan előadást és teret találtunk ki, ami játékos, és a nézők is aktívan részt tudnak venni annak alakításában. Fontos kiemelni, hogy lesz választási lehetőségük. Senkire semmilyen bevonódást nem erőltetünk rá.

A színlapon az olvasható: „egy előadás, mely az állati és emberi társas viselkedés metszéspontjain tesz fel kérdéseket.” Ez mit jelent?

Minket az érdekelt, hogy miért annyira fontos az embernek az állat, miért jelenik meg annyi mesében, miért van az állatos videóknak ekkora nézettsége, vagy miért lehet az, hogy rohamosan nő a háziállatok megjelenése az otthonokban. Amikor az ember definiálni próbálja magát, nagyon sokszor előjön az állat mint szimbólum. Azt gondoljuk, hogy az állat egy nagyon jó projekciós felület az embernek. Az állatokon keresztül nagyon sok mindent megérthetünk önmagunkról. Amikor megpróbálod megfejteni, mit gondol a háziállatod, az vajon lehetséges, vagy csupán egy feltételezés egy antropomorf szemléletre alapozva. Sokszor az az érzésem, hogy az állatot arra használjuk, hogy magunkról tudjunk meg valami ismeretlent vagy adott esetben magunkat igazoljuk. Azt is érdemes figyelni, mire mondjuk a köznapi beszédben, hogy állatias, állati. Az előadás fő csapásiránya az, hogy az állaton keresztül, abba projektálva mit tudunk meg saját magunkról.

Mennyire érintettétek az etológia tudományát a készülés során? Milyen a próbaidőszak?

Sokféle szemszögből kutattunk, sok állatos videón, természetfilmen, kutatási eredményeken és védőállatszeánszon vagyunk túl.  Azt vizsgáljuk, hogy közösségben, viszonyokban az állat, mint projekciós felület és szimbólum hogyan jelenhet meg. Maga a próbafolyamat is egy kísérlet, az, ahogy dolgozunk, nem csak az, amivel foglalkozunk. A közösségi alkotás kereteivel kísérletezünk, amiben a mi szerepeink és felelősségeink időről időre változnak, és újra kell definiálnunk őket.

Ami még érdekes, hogy mivel nézői részvétellel is foglalkozunk, sok nyitott próbát és tesztelést építettünk be a próbafolyamatba. Nehéz kiszámítani, hogy a nézők csoportja színházi helyzetben egy adott helyzetre, játékra hogyan reagál. Sokat tanultunk ezekből a tesztelésekből. Az úgynevezett „devising” munkában egyébként is sok a kihívás a folyamat közben. Általában nem egy megírt szöveggel kezdesz el dolgozni, hanem van egy témád, felvetésed, kérdésed és azt kutatod színházi eszközökkel. A londoni sulimban minden héten ezt kellett csinálni, hogy vagy a térből vagy egy kérdésből indultunk ki, nem pedig írott szövegből. Én szeretem ezt a fajta alkotást, kihívást.

        Az alkotói négyes (fotó: Dömölky Dániel)

Mire utal a cím?

Az Animal City egy fikciós társaság, klub, ahova olyan emberek járnak, akik állati projekciókkal foglalkoznak.  Felvesznek egy maszkot, aminek köszönhetően az identitásukból egy darab lehullik, nem feltétlenül ismerik fel egymást maszkban és kipróbálhatják, hogyan változik a viselkedésük a maszknak és a játékoknak köszönhetően. Mennyiben ad pl. ez számukra szabadságot. A valóságban is vannak ehhez hasonló klubok, pl. az Egyesült Államokban, ahol létezik a Human Puppy klub vagy a Furries. Egy dokumentumfilmből kiderül, hogy a Furries szubkultúra tagjai sokkal szabadabbnak érzik magukat állatjelmezben, többek között azért, mert nem kell az arcukkal és identitásukkal részt venniük egy közösségi eseményen.

Egy fiatal lány beszámolójából tudjuk, hogy neki a depressziója leküzdésében segített, hogy rátalált a bulldog jelmezére. A klubban nem kell olyan dolgokkal foglalkoznia, ami az identitásából fakad. Az állattá alakulás, vagy csupán egy maszk sok szerepet le tud venni az ember válláról. Márpedig a hétköznapokban nagyon sok szerepnek meg kell felelnünk. Azt reméljük, hogy a maszk segíthet abban, hogy ne azért csináljunk valamit így vagy úgy, mert valahol dolgozunk, valakinek a beosztottjai, főnökei, ismerősei vagy családtagjai vagyunk. Mi is állatmaszkokkal dolgozunk az előadásban és projekciós felületként kezeljük őket. A maszkokat Palánki Hedvig látványtervező a Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumba járó jelmeztervező tanítványaival készíti, dolgozza át.

A Staféta-pályázat keretein belül mutatjátok be az Animal City-t. Miben segíti a munkátokat a Staféta?

Sok mindenben, kezdve onnan, hogy fiatal alkotóként kevesen ismernek minket, a Staféta pedig láthatóságot, löketet ad. Az, hogy ennyi pénzt kapjunk arra, hogy kísérletezzünk egy témával és rendhagyó formákkal, ami minket érdekel a színházban, reményt ad. Olyan keretek között tudunk dolgozni (köszönhetően pl. a Sínnek, akik a produkciós partnereink és Kovács Andreának, aki a kommunikációnkért felel), ami lehetővé teszi, hogy az alkotásra tudjunk fókuszálni. Független alkotóként sokszor úgy tudod megmutatni azt, ami érdekel, vagy megélni a szabadságodat, hogy azért nem kapsz elég pénzt. Sokszor kell egyszerre több mindent csinálni, bevállalni vagy több feladatkört betölteni ahhoz, hogy meg tudj élni. Bizalmat kaptunk, ami szintén fontos hajtóerő.

Végül mesélj kicsit az alkotótársaidról!

Somló Dávid hang és tér alapú előadásokat csinál és zenész is. A Képzőművészeti Egyetemen doktorizik, ott könyvet ír majd, tanít a hang és tér alapú előadásokról. Kliment János az Átváltozó Egyesület alelnöke. Városi játékokkal, részvételi színházi eseményekkel, gyerek és felnőtt táborokkal is foglalkozik. Daoud Dániel filmdramaturgnak tanul a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és színházi munkákban is részt vesz dramaturgként. Balogh Zsuzsi is segíti a munkánkat asszisztensként, nélküle nem jutnánk egyről a kettőre.

Dávid hozott minket össze erre a projektre, az ő fejéből pattant ki az alapötlet Mindannyiunknak van tapasztalata a részvételiségről és arról, hogyan tud egy színházi esemény játékká válni, ahol a nézői és előadói szerepek kevésbé definiáltak. Barátságunk már tart egy ideje, de így négyen először dolgozunk együtt egy színházi előadáson. Kíváncsian várjuk a végeredményt.  

Az interjút Bordás Katinka készítette.

…

Az előadás november 20-án és 21-én látható a Trafóban, este 8 órás kezdettel.

(Forrás: Füge Egyesület)

Kapcsolódó cikkek

Egy előadás a férfitekintet hatalmáról (Queendom)