Gubik Petra: „Otthonomnak tekintem Békéscsabát, ott nőttem fel”

A fiatal színésznő a nemrégen elnyert Junior Príma díja kapcsán mesélt pályája kezdetéről, jelenlegi és jövőbeli szerepekről, tervekről. 

Öt fiatal színművész, köztük Gubik Petra vehette át a 2018-as Junior Príma Díjat színház- és filmművészet kategóriában október 16-án a budapesti Nemzeti Színházban. A Békéscsabai Jókai Színház felfedezettje, a Színitanház egykori diákja, az Operettszínház tagja máig hálás azoknak, akik a pályán elindították. 

_mg_4172_ok.jpgGubik Petra (fotó: A-TEAM)

A díjra a színházak jelölnek művészeket, utána zsűri dönti el, hogy ki kapja az elismerést. Tudod azt, hogy mely szerepeid alapján ki jelölt? Vagy sejted?

Az idei Junior Príma Díjra a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György terjesztett fel. Ez volt a negyedik jelölésem. Nem sejtettem, ő árulta el, gondolom, hogy az eddigi munkásságom alapján jelölt. 

Kaptál indoklást a díj átadásakor?

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán a díjat Káel Csaba filmrendező, a Müpa vezérigazgatója adta át nekem, ő prezentált, mielőtt a színpadra szólított. Arra a pár lépcsőfokra életem végéig emlékezni fogok, amit a színpadra vezető úton tettem meg. Egy mérföldkőhöz értem. Nagyon szép indoklást kaptunk mind az öten, díjazottak, de én inkább bemutatásnak mondanám ezeket, amiket a rólunk készült kisfilmünk egészített ki. Az egy megható pillanat volt, átfutott az agyamon, hogy honnan is indultam és hová jutottam.

Békéscsabán örömmel tölt el mindenkit, hogy sokáig ennek a színháznak a tagja voltál, itt fedezték fel a tehetségedet. Mit adott Neked a Jókai Színház és a Színitanház? 

A díj átvétele után volt lehetőségünk kisebbfajta beszédet mondani a pódiumon. Ezt ti nem hallhattátok, de én elsőként említettem a Békéscsabai Jókai Színházat a köszönetnyilvánításnál, hiszen ez volt az első kőszínház, ahol igazi társulatban színészként működhettem. Lehetőséget kaptam, ezt sosem feledem. Merő Béla osztályában végeztem. Fekete Péter pedig, a teátrum akkori igazgatója hitt bennem és bizalmat szavazott nekem. Otthonomnak tekintem Békéscsabát, ott nőtem fel, nagyon sok kedves emlékem fűződik a Jókai Színházhoz. 

Gondolsz-e még néha a szép békéscsabai évekre?

Hogyne. Sok barátot, kollégát kaptam ott. Ahogy említettem, nem felejtek. Hálás vagyok mindenért, amit ott tanultam, mert az alapokat ott sajátítottam el.  Tizenkilenc évesen kerültem a színházhoz, Elton John – Tim Rice: Aida című musicalének főszerepét kellett eljátszanom. Azt követően pedig jó pár darabban dolgozhattam ott, amire mindig mint kedves emlékre gondolok. Remélem, hogy még sok alkalmam lesz a Jókai Színház színpadán állni! 

Miben játszol most, és milyen újabb szerepek várnak rád az őszi évadban? 

Szeptember végén mutattuk be Szörényi-Bródy: István, a király rockoperáját, Székely Kriszta rendezésében. Most éppen a Maya című operettet próbálom, amiben Barbarát alakítom majd. Ez egy komikus figura, ahol elő lehet hozakodni (sőt, kell is) a rejtett humortartalékokkal. Új műfaj számomra, ugyanis operettben még nem volt alkalmam játszani, csupán statisztáltam egykor a békéscsabai Csárdáskirálynőben, de azóta nem találkoztam ezzel a könnyedebb műfajjal, így ez most új dolog. Kíváncsi vagyok, hogyan sül el.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen most vagyok végzős drámainstruktor szakos hallgató, diplomamunkaként készíteni kell egy monodrámát, most ez foglal le. Jurás Jenő: Ne szakítson félbe! című monodrámája szolgáltatja az alapgondolatot, ebből készítünk egy zenés, egyfelvonásos előadást, melynek szövegét Galambos Attila, a zenéjét pedig Nyitrai László írja. 

További sikereket kívánok, és mindig szeretettel várunk haza!

Az interjút Niedzielsky Katalin készítette.

(Forrás: Békéscsabai Jókai Színház)

Kapcsolódó cikkek

Átadták a Junior Prima Díjakat
„Nem engedhetem meg, hogy megkérdőjelezzem magamat”

süti beállítások módosítása