Sirkó Eszter: „A színház az a hely, ahol biztonságban érzem magam”

Beszélgetés Sirkó Eszterrel, aki Tündér Lalát játssza a Magyar Színházban.

Nekem igazi meglepetés, hogy egy felnőtt, érett, nagyon is erőteljes kisugárzású színésznő kiskamasz tündérfiú szerepében látható a Magyar Színházban. Vágyik erre egy fiatal színésznő?

Nyíregyházán az első főszerepem egy 11 éves kislány volt Nógrádi Gábor darabjában, aztán jött az Égigérő fű, amiben Misut játszottam, utána a Vukban, mint Róka lány, és csak ezek után jött a Tündér Lala. Még az is felmerült, hogy átírják kislányra.

Sirkó Eszter a Tündér Lala előadásban (fotó: Juhász Éva / Pesti Magyar Színház)

Tündér Lili?

Pontosan. Annyira örültem, hogy nem lett lány belőle, kisfiú akartam lenni.

Amikor néztem az előadást, sokszor eszembe jutott, hogy ilyen energiával, ilyen vehemenciával Csákányi Esztert láttam sok-sok éve gyereket játszani. Olyan régen, hogy te azt semmiképpen nem láthattad, de mégis van köztetek valami titkos szál.

Jaj, annyira örülök, hogy éppen őt mondod és az ő energiáit. Tudod, neki sincsen diplomája és ez nagyon fontos közös pont a mi életünkben. Mostanában olvastam vele egy interjút, hogy – hiába az évek – ha a Vas utcában jár, ez mégis, mindig az eszébe jut. Arról beszélt, hogy elementáris erővel küzdött a szerepeiben a színpadon. Rengeteg energiát mozgatott meg. Nem csak azért, hogy jó legyen a szerepben, hanem azért is, hogy elfogadják. Ezt nagyon ismerem. Ezt a mindennél erősebb bizonyítási vágyat, megfelelési kényszert, a belső harcot, és a sűrű energiákat. Folyton azt érzem, hogy nekem még annál is inkább muszáj megmutatnom! Magamat is és mindazt, amit tudok, ami bennem van. Nem azért, mert nem vettek fel az Egyetemre… de azért is. Nekem százhúsz százalékot kell teljesítenem ahhoz, hogy egy egészséges nyolcvan-kilencven százalék megszülessen a színpadon. Az az erő, amiről te beszélsz, az az én biztonságom. Arra építek.

Tündér Lala nem csak szerep. Itt a játék mellett hegedülni is kell, és te nagyon jól hegedülsz. Így nem lehet a szerep kedvéért megtanulni, ebben évek vannak, jól hallom?

Jól, persze. Konzit végeztem, tanultam énekelni, dobolni, zongorázni, brácsázni. A hegedű volt a főhangszerem. A szüleim, különösen az apám, aki színész - Sirkó László - szólókarriert álmodott nekem, de én eközben a színházról álmodoztam. A színház volt midig az a hely, ahol biztonságban éreztem magam.

                                                   (fotó: Novák Dániel)

Az ellenkezőjét bármikor elhinném. A hely, ahol semmi okod a biztonságra.

Lehet, de mégis. A végcél mindig az volt, hogy színész-zenész lehessek, mert ez rengeteg lehetőséget ad a kreativitásra. Zeneszerzőként is dolgoztam független színházi társulatokkal, ahol sokszor több hangszeren is játszottam, énekeltem. Ez inspirál. Mehettem volna Brightonba a zeneiskolába, de én színész akartam lenni.

Inkább Tündér Lala, mint Brigthton?

Tudom, hogy ez furcsa, de igen. Nem akartam csak hegedűs lenni. Mindenféle akartam és akarok lenni.

Felnőttet szeretnél játszani?

Persze. De sosem fogok megszűnni gyereknek lenni.

(Forrás: Pesti Magyar Színház)

Kapcsolódó cikkek

„A Tündér Lala abszolút a gyerekek nyelvén szól” - interjú Halasi Dániel rendezővel