Akik nem hagyják annyiban a zaklatást és a hatalommal való visszaélést

Egy évvel a #metoo indulása után az Operettben mutatják be a hatalommal való visszaélésekről szóló előadást.

Nők és férfiak történetei hangzanak el a Manna Produkció mai Kortalan Kortárs Alá/fölé című előadásában, amelynek műfaja szépirodalmi performansz.

A program azért is kiemelkedő jelentőségű, mert egy évvel a Magyarországon is nyilvánosságra hozott #metoo történetek után az előadás helyszíne november 14-én a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátruma. Az előadás célja, hogy a művészeti eseménnyel felhívja a figyelmet a minekmentoda.hu projektre, amelynek keretében a Független Előadó-Művészeti Szövetség és partnerei információt nyújtanak a munkahelyi és iskolai közösségben elkövetett hatalmi visszaélés formáiról és támogatást nyújtanak a visszaélések megelőzéséhez.

alafole.jpg                 Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Bodor Gyöngyi (forrás: Facebook)

Az előadást Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Bodor Gyöngyi kortárs szerzők írásai és a témát érintő cikkek felhasználásával hozza létre. A színházi produkció második felében Szily Nóra vezeti a témával kapcsolatos beszélgetést, vendége Kovács Bálint újságíró, akinek nemrégen jelent meg a témában a Puszild meg - Szexuális zaklatás, a #metoo jelenség és ami mögötte van című kötete.

Egy éve rengette meg az országot Sárosdi Lilla  vallomása, aki a nemzetközi #metoo mozgalom hatására érezte úgy, hogy története felhívhatja a figyelmet a szexuális visszaélésekre Magyarországon is. Az évfordulóhoz kapcsolódóan a Független Előadó-Művészeti Szövetség (FESZ) elindította a Minekmentoda projektet, és ennek felületeként a minekmentoda.hu honlapot, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a szexuális zaklatás és más hatalommal való visszaélés áldozatai számára, hogy ne a nyilvánosság bevonása legyen az egyetlen eszköz, amellyel elérhetik, hogy meghallják a hangjukat. A honlap az intézményvezetőkhöz, szakmai és más civil szervezetek vezetőihez is szól: ismerjék meg és vegyék át a jó gyakorlatokat, használják a bizalmi környezet kialakítását és megtartását segítő programokat, technikákat. Az oldal az elmúlt egy év jelentős eseményeit felidéző idővonallal indít: rövid áttekintést ad a #metoo külföldön és Magyarországon keltett hullámairól és hatásáról.

Októberben az Index hozta nyilvánosságra azt a felmérést, mely szerint a hírek hatására az emberek Magyarországon már súlyosabb problémának tartják a szexuális zaklatást, mint egy évvel ezelőtt. Azt is vizsgálták, hogy mit gondolnak az emberek az elmúlt egy év eseményeiről és néhány, a zaklatással összefüggő állításról, sztereotípiáról általában. A változás tehát elkezdődött, de a munkáltatók többsége még mindig egyértelműen hárítja a falaik között vagy munkatársaik által elkövetett abúzusokkal kapcsolatos felelősséget. A Minekmentoda projekt az áldozatok segítése mellett azért küzd, hogy erősödjön az oktatási intézmények és munkaadók felelősségvállalása a prevencióban.

A FESZ tavaly novemberben döntött arról, hogy színházi szakemberek, szakszervezetek és érdekvédő szervezetek bevonásával szakmai programot készít az intézmények számára a zaklatási ügyek megelőzésére. A kezdeményezéshez akkor csatlakozott a Magyar Színházi Társaság, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, az Előadóművészi Jogvédő Iroda, az intézmények közül a Budapesti Operettszínház és a Vígszínház is.

A színházi bemutató Facebook-oldala itt olvasható.

(Forrás: Független Előadó-Művészeti Szövetség)

Kapcsolódó cikkek

Sárosdi Lilla kitálalt
Kerényi Miklós Gábort most tényleg kirúgták az Operettszínházból

süti beállítások módosítása