Kelemen Kristóf az ügynök-témáról írt és rendez Staféta nyertes előadást Megfigyelők címmel. Interjú.

Hogyan jött az ügynök-téma?

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában a kutatási témám az SZFE-nek az államszocialista korszakbeli története. Eddig fel nem fedezett történeteket keresek, interjúkat készítek, különböző levéltárakat járok sorra, ahol olyan anyagok vannak, amelyeket még nem építettek be az intézmény történetének feldolgozásába. Az egyik első utam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába vezetett, ahol végül kevés anyagot találtam az SZFE-ről – valószínűleg több volt, de eltűntek a rendszerváltáskor.

        Kelemen Kristóf (fotó: Dömölky Dániel)

Egy történet viszont kifejezetten érdekelni kezdett: egy magyar származású angol vendéghallgatót több személyen keresztül is megfigyeltek, mert arra gyanakodtak, hogy angol kém. Több száz oldalas, töredékes anyag szól erről. Az ügynöki jelentésekben számos szenzitív adat található (például egészségügyi helyzetre vagy szexuális szokásokra vonatkozók), amelyek személyiségi jogok miatt ki vannak takarva. Ezek a kitakarások az írói fantáziámat azonnal beindították.

Mi fogott meg?

Folyamatosan nyilvánosságra hoznak ügynökaktákat, ezeken keresztül lelepleznek embereket, akik a társadalom szemében ezután megbélyegzettnek számítanak. Elszalasztott lehetőségnek tartom, hogy Magyarországon nem az történt, mint például Németországban, hogy minden állambiztonsági anyagot egyszerre nyilvánosságra hoztak. Nálunk darabjaiban tárják fel az ügyeket, folyamatos a leleplezősdi, így pedig nehezen tud kialakulni társadalmi konszenzus a téma kapcsán – hiszen minden ügy új megvilágításba helyez híres közéleti személyeket, művészeket, emberi és szakmai kapcsolatokat. Mindezeken keresztül pedig maga a magyar történelem íródik folyamatosan újra.

Elsődlegesen az ügynöki munkának a hétköznapjait szerettem volna megmutatni, hogy milyen motiváció vagy kényszerítő körülmények miatt kerültek bele emberek ebbe a helyzetbe. Az ügynöki együttműködés választását láthatnánk tiszta morális dilemmának, pedig maga a szituáció általában sokkal bonyolultabb ennél. Mindig az egyéni történeteket kell megvizsgálni, és egyéni ítéleteket kell meghozni.

Jankovics Péter a próbán (fotó: Csányi Kriszta)

Mennyire támaszkodsz a dokumentumokra?

Maga az előadás színtiszta fikció. A jelentésekből részleteket felhasználtam, azok nyelvezetét vagy bizonyos dramaturgiai fordulatokat, de mindezt olyan dolgokkal egészítettem ki, amelyeknek nincs köze az eredeti dokumentumokhoz.  

Hogyan kapcsolódhatunk ma egy több mint 50 évvel ezelőtti történethez?

Jó esetben minden múltbéli történettel automatikusan jelenkori kérdéseket feszegetünk. A múlttal való foglalkozás azért is érdekes, mert a saját jelenünkre ismerhetünk rá azáltal, hogy a gyökereknek egy bizonyos szintjéig leásunk. Nagyon sok beidegződést és reflexet megörököltünk az államszocialista korszakból, és ezek tovább élnek. Az is egy tünet, hogy az ügynökaktákat miért a korábban vázolt módon tárják fel a nyilvánosság előtt.

Másrészről a Facebook, a mobil alkalmazások és a térfigyelő kamerák által működő állampolgári megfigyeltség korában élünk, és érdekes innen megvizsgálni az ügynöki és állambiztonsági közeget. Az én generációm megtanult ezekkel együtt élni, mégis egyre több aggódó hangot hallok, mivel egyre kevésbé lehet kontrollálni a kereteket. Egészen vicces paranoiák jelennek meg, például egyre többen takarják le a webkameráikat.

A Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk-ben is színműs egyetemisták a főszereplők. Miért tértél vissza a rendezésedben ehhez a közeghez?

A Színművészeti egy olyan intézmény, amely nagyon intenzíven meghatározza az oda járó vagy akár csak oda felvételiző emberek életét. Így volt ez a hatvanas években, és így van ez ma is. Ha valakit felvesznek ide, azonnal kialakul körülötte egy közösség, amelynek nagyon meg akar felelni, amely befolyásolja az értékítéletét, és amely rögtön vizslatni kezdi őt. Ebben a közegben a diákok és a tanárok naphosszat figyelik, értékelik és megítélik egymást. Ez a fajta vizslatás jól kapcsolódik az ügynöki megfigyelés témájához is.   

                                       (Kelemen Kristóf a próbán)

Látványvilágban mire lehet számítani?

Schnábel Zitával az volt a koncepciónk, hogy minél inkább sztereotípiák nélkül idézzük meg a hatvanas éveket, és hogy az akkori divatot és lakberendezést a mai szemlélő szemében ne nyomorultnak mutassuk be. Számos akkori ruhadarabot ma is hordanak az emberek. Az előadásban használunk vetítést: főképp hatvanas évekbeli privát felvételekből és állambiztonsági oktatófilmekből dolgozunk, de az élő kamerázásnak is fontos dramaturgiai szerepe lesz.

Miben segíti a Staféta pályázat a munkátokat?

Pályakezdőként igyekszem minden rendezésemmel előrelépni egyet, eggyel magasabb szintet megugrani, és ehhez tökéletes lehetőséget biztosított a Staféta Program, amelynek segítségével azonnal egy biztos összeggel tudtam nekikezdeni a tervezésnek, így a művészi munkában is eggyel nagyobbat lehetett álmodni.

Az interjút Bordás Katinka készítette a Jurányi Latte interjúsorozat keretén belül.

…

A Megfigyelők november 24-én és 25-én és december 9-én látható a Trafóklubban.

Kapcsolódó cikkek

Milyen lesz 2018-ban a STAFÉTA?