„Jó beszélőkém volt, és ezt az óvónőktől kezdve mindenki észrevette”

Figeczky Bence idén szerződött Tatabányára. Eddigi pályája fontos mérföldkövei mellett arról is beszélt, hogy van egy biztonsági szakmája is: a fodrászat.    

Mint mondja, a tatabányai Jászai Mari Színház melletti döntésében – sok minden más mellett – a felajánlott szerepek változatossága, és az ebben rejlő fejlődési lehetőség motiválta. A fiatal színész az idáig vezető útról, eddigi pályájának fontos mérföldköveiről és új feladatairól is beszélt.

Figeczky Bence az Anconai szerelmesek előadásában (fotók: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház)

Miskolcon születtél, Tiszaújvárosban nőttél fel, innen kerültél Budapestre, ahol indult a színészi karriered. Gyerekkorodtól kezdve tudtad, hogy színész szeretnél lenni?

Eleinte nem volt különösebb késztetésem arra, hogy játsszak, de valahogy mindig belesodort az élet. Jó beszélőkém volt, társasági ember voltam, és ezt az óvónőktől kezdve mindenki észrevette. Ki menjen versmondó versenyre? Menjen a Bence. Én meg megtanultam, elmondtam a verset, és nagyon jól éreztem magam közben. Amúgy mindent szerettem, amit Tiszaújvárosban csináltam – szerencsére elég sok mindenre volt itt lehetőségem, és éltem is ezekkel a lehetőségekkel.

Szóval inspiráló volt a közeg, ahonnan indultál?

Teljes mértékben, gyakorlatilag bármit csinálhattam, ami eszembe jutott. Kempo jiu-jitsuztam, lovagoltam, teniszeztem, úsztam, akrobatikus rock and rolloztam, társastánc-órákra jártam, rengeteget rajzoltam, mert grafikusnak készültem nagyon sokáig. De a színjátszás valahogy ezek mellett is mindig bekopogtatott az életembe. Gimnázium alatt megcsináltuk az Olasz Gyula vezette színjátszóval A dzsungel könyvét, ami meghatározó élmény volt számomra. Tizenegyedik osztály végére tudatosult bennem, hogy jó lenne a színészettel komolyabban foglalkozni. Utánajártam, hogy néz ez ki a gyakorlatban: ekkor szembesültem vele, hogy ez egy szakma, és elkezdtem készülni az egyetemi felvételire. Viszont sok ismerősöm figyelmeztetett arra is, hogy színésznek lenni nem épp életbiztosítás, és jó, ha van egy biztonsági szakmája az embernek. Úgyhogy érettségi után elmentem fodrásztanulónak.

El is végezted az iskolát?

Igen, és nagyon szerettem, számomra ez is művészet. A mai napig nyírok, ha van időm: barátokat, rokonokat... A fodrásziskola elvégzése után rögtön felvételiztem az egyetemre és a Gór Nagy Mária Színitanodába. Az egyetemre még nem vettek fel, viszont a GNM-be igen.

Crespo Rodrigo és Figeczky Bence a Macbeth előadásában

Hogyan emlékezel vissza a színitanodás éveidre?

Nagyon jó időszak volt, jó osztályom és mestereim voltak. Tanított Bal József, Márkó Eszter, Gyöngyösi Tamás – tőlük rengeteget tanultam, és nagyon jól felkészítettek arra, hogy később neki tudjak vágni a színművészeti egyetemnek. A szakmai érdeklődésem is ezekben az években vett új irányt. Eredetileg zenés színházzal szerettem volna foglalkozni, de aztán Bal Józseffel megnéztük a Médeiát a Katona József Színházban, és ott ért egy sugallat: akkor jöttem rá, hogy ha ilyen is van, akkor lehet, hogy ez még jobban érdekelne. Nagyon tetszett a darabban Máté Gábor, jó volt nézni, ahogy ott dolgozott – és aztán a sors kezének köszönhetően pont az ő osztályába kerültem a Színművészetin. Máté Gábor mindig olyasvalaki volt, akire felnéztem, és felnézek azóta is. Nagyon izgatott voltam, amikor a sikeres felvételi után körvonalazódott, hogy szeptembertől az ő keze alatt fogok tanulni. Ez nagy dolog volt nekem.

Milyen volt Máté Gábor osztályfőnökként?

Pazar. Nagyon jó pedagógus, szépen felkészíti az embereket a pályára. Megtanít színészként gondolkozni, hogyan működjünk egy színházi társulatban, hogyan nyúljunk egy darabhoz, hogyan építsünk fel egy szerepet, hogyan működtessük a szerepet… Sokat segített abban, hogy színészként ne csak a saját feladataimat lássam át, hanem akár a dramaturg vagy a rendező munkáját is. Szóval nagyon komplex tudást adott át az öt év alatt. Ebből a tényleges alapozást az első három év jelentette, utána nagyrészt darabokat csináltunk különböző meghívott rendezőkkel.

Volt olyan rendező vagy olyan előadás, aki vagy ami különösen nagy hatást gyakorolt rád az egyetemi évek alatt?

Mindegyik munka érdekelt, mert mindegyikből tanultam valamit. Kocsis Gergővel például nagyon jó volt együtt dolgozni, ő volt a zenés mesterség tanárunk. Valahogy nagyon szerencsésen összetalálkozott az osztályunk és Gergő gondolkodásmódja, és ebből igazán jó vizsgaelőadások születtek, mint például a Black Rider vagy a Válogatás. De ha olyan darabot kellene említenem, amit a leginkább a magaménak éreztem, akkor a Brémai muzsikusokat mondanám.

Figeczky Bence és Nagypál Gábor a Macbeth előadásában

Egyetem után milyen elképzelésekkel indultál neki a pályának? Tudtad, vagy azóta már tudod, hogy mi érdekel leginkább, hogy milyen színész szeretnél lenni?

Szerintem az öt év alatt nagyjából kiderül, hogy az ember mit és hogyan szeretne. Ennyi idő elég ahhoz, hogy némi önismeretre szert tegyünk, aminek köszönhetően később nem érhetnek túl nagy pofonok. A szakmámban nem az motivál, hogy ünnepelt sztár legyek, aki bemegy egy plázába, és nem tud megvenni egy shake-et, mert nyolcvanan odajönnek, hogy hadd készítsenek egy fotót.

Dolgozni akarok, érdekes feladatokat csinálni. Sokat, jót, és minél többfélét. Erre Magyarországon egy színésznek leginkább vidéken van lehetősége, mert Budapesten inkább profilszínházak vannak: bizonyos színházak bizonyos karakterű előadásokat gyártanak. Ez persze jó dolog, de nekem pályakezdőként nem volt célom, hogy ebben mindenáron részt vegyek. Inkább azt akartam, hogy csinálhassak zenés darabokat, komoly prózai előadásokat, könnyű vígjátékokat, kisebb-nagyobb szerepeket. Úgy látom – és tapasztalom –, hogy vidéken bátrabban adnak nagyobb feladatot pályakezdőknek, mint Budapesten, és nekem most erre van szükségem.

Szóval tulajdonképpen továbbra is tanulási fázisban vagy?

Folyamatosan. De nemcsak én: azt látom, hogy a harmincas-negyvenes éveikben lévő színészek is állandóan tanulnak – attól függően, hogy milyen új típusú anyag kerül a kezükbe, vagy hogy milyen rendezővel találkoznak.

Dévai Balázs, Figeczky Bence és Végh Péter az Anconai szerelmesekben

Mi volt a vonzó Szegedben, miért oda szerződtél az egyetem után?

Szegedre Keszég László hívott bennünket. Korábban rendezett az osztályunknak egy vizsgadarabot, ekkor már kiderült, hogy elég jól tudunk együtt dolgozni. Szerette volna felfrissíteni a szegedi társulatot, a meglévő színészek mellé fiatalokat hívni. Négyen az osztályból – Waskovics Andrea, Gyöngyösi Zoltán, Olasz Renátó és én – pedig lementünk. Keszég László azt is tudta, hogy mi az egyetemen minden évben csináltunk saját magunknak is egy-egy előadást. Ezeket mindig Renátó rendezte, a legtöbbükben játszott is. Harmadévben kerültem bele ebbe a körbe, akkor megcsináltuk A tavasz ébredését a rektori folyosón, negyedévben az Utolsó estém a földönt, ötödikben pedig – amikor Renátó a Staféta Pályázaton közönségdíjat nyert Horváth János Antallal – Schiller Haramiákja alapján készült el a Kitagadottak.

Szegeden is elkezdtünk egy közös darabot, de az sajnos félbemaradt. Az volt a terv, hogy Keszég László beemel bennünket a társulatba, kisebb-nagyobb feladatokat kapunk, emellett pedig folytathatjuk, amit az egyetemen elkezdtünk: csinálunk saját darabokat, amelyekbe bevonjuk a társulati tagokat. Ez így is történt, elkezdtünk dolgozni, tök jó feladatokat kaptunk, nagyon jó előadások születtek, csak aztán jött egy váltás. Keszég László és Spiró György távozása után mi négyen is eljöttünk Szegedről.

Szeged után miért Tatabányát választottad? Mi vonzott az itteni színházban?

Alapvetően ugyanaz, ami Szegedben is, a sokféle lehetőség. Ráadásul itt én vagyok a legfiatalabb. Azt a szerepkört, amibe az életkoromból adódóan beleillek, itt minden szinten lehetőségem van kijátszani. Amikor megkerestek a társulattól, rögtön kiderült, hogy komoly terveik vannak velem, nagyon szeretnék, hogy itt legyek, és olyan szerepeket ajánlottak, amelyekre nem lehetett nemet mondani. Sokat nyomott a latban maga a társulat is: Tatabányának híre van a szakmában, nagyon jó a csapat, öröm az itteni kollégákkal együtt dolgozni.

                                                         (Macbeth)

Az idei évadban öt tatabányai bemutatóban szerepelsz: a Macbethben, az Anconai szerelmesekben, Az üvegcipőben, a Švejkben és A kutya különös esete az éjszakában című darabban. Melyik vonzott leginkább az új feladatok közül?

Ami a legjobban mellbevágott, az A kutya különös esete. Már csak a szerep nagysága és különlegessége miatt is, itt ugyanis egy beteg, Asperger-szindrómás fiút kell eljátszanom. De valójában az összes szerep nagyon izgalmasnak tűnt.

Mit vársz a pályád elkövetkező időszakától? Van olyan szerep, amit szeretnél eljátszani a közeljövőben, vagy olyan kihívás, amit ki szeretnél próbálni?

Különösebb szerepálmaim nincsenek, inkább azt mondom, hogy továbbra is sok és minél többféle szerepet szeretnék eljátszani. Ezen kívül nagyon jó lenne filmezni is: erre eddig túl sok lehetőségem nem adódott, de amikor kamera előtt állhattam, azt mindig nagyon élveztem.

Az interjút Reichert Gábor készítette.

(Forrás: Jászai Mari Színház)