Ne féljél semmitől!

Hadi Júlia táncos-táncalkotó a mai félelemkultúráról és annak „ellenszeréről” is beszélt a Fear no more előadása kapcsán.

A bodylotion co-dance formáció december 7-én és 8-án mutatja be Fear no more című előadását a MU Színházban. Hadi Júlia és Arany Virág alkotópárosa 2009 óta dolgozik együtt. Legutóbbi munkájuk, a Párbaj című előadás is szokatlan, ám annál izgalmasabb témát dolgozott fel, mostani előadásukban pedig a félelem áll a középpontban, de korántsem a hagyományos, pesszimista nézőpontból.

Arany Virág (háttal) és Hadi Júlia a Párbaj előadásában (fotó: Jókúti György)

Fear no more. Pontosan mitől ne féljünk többé?

Semmitől! Persze ez lehetetlen, és nem is egészséges, hiszen a félelem a túlélés egyik kulcsa. Két évvel ezelőtt, a Párbaj című bemutatónk után kezdtük ezt az előadást előkészíteni, és akkor a szorongás egyéni és társadalmi szintjei foglalkoztattak minket: hogyan lehet ebben a folyamatosan fokozódó ‘világvége előtti utolsó pillanat’-érzésben kapaszkodót találni? Annyi fenyegető dolog van: klímaváltozás, háborúk, menekültválság, hurrikánok, politikai polarizáció, melyek áthatják mindennapjainkat, tele van vele a média, közben mégsem vagyunk életveszélyben.

De folyamatosan értesülünk arról, hogy milyen sokan igen, ami csak növeli a tehetetlenség, felkészületlenség érzését, és persze a bűntudatot, hogy nem teszünk meg mindent a változásért. Közben az ‘igazi’ életveszély/vészhelyzet pillanatában nincs jelen félelem: minden kiélesedik, és nagyon egyértelművé válik, mit kell tenni: testünkre, ösztöneinkre nyugodtan hagyatkozhatunk. Ez az ellentmondás volt az egyik kiindulópont, a munka során persze megkerülhetetlen volt az ős-ismeretlen: a halál, az elmúlás pillanata, a végső transzformáció, ami minden félelem alapja. A címre visszatérve: egyértelműen tiltakozunk a jelenkor félelemkultúrája ellen!

Hadi Júlia a Párbajban (fotó: Jókúti György)

A Párbaj című előadásotok témája is valamilyen szinten a középkorból eredeztethető. A halálhoz való viszony kapcsán is sokat említi a történelemtudomány ezt a korszakot; akkor a halál teljesen elfogadott volt, nem számított ekkora tabutémának. Mi motivál benneteket abban, hogy visszatekintsetek, és újra gondoljatok távoli fogalmakat, viszonyokat?

Valóban, erősen jellemzi a halál-tagadás a nyugati kultúrát. Nem is tagadás, inkább úgy teszünk, mintha nem is lenne, pedig mindenkivel megtörténik előbb-utóbb. A halállal párhuzamban egyébként a születéssel is sokat foglalkoztunk a munkafolyamat során: mindannyian átéltük ezen a bolygón, de a tapasztalat emléke elveszett/nehezen hozzáférhető. Ilyen értelemben távoli és közeli egyszerre, hiszen mindkettő egyszeri és megismételhetetlen, teljesen egyedi dimenzióváltás. És egyáltalán nem biztos, hogy félelmetes…

A leírásban szeánszként jellemezitek az előadást. Erről meséljetek egy kicsit, mire számíthat a közönség?

Olyan élményt szerettünk volna adni a nézőknek, amelyben inkább az érzékelés változásait tapasztalhatják meg, erős fény és hanghatásokkal dolgozunk. Nagyon fontos a ‘térélmény’ szerepe, Izsák Lili díszlettervező és Juhász András-Maruscsák Dávid videótervezők együttműködésében egy különleges, folyamatosan változó helyszínen zajlik az előadás, Mándli Endre Vazul zenéje pedig élőben, az előadók közreműködésével biztosít folyamatos hangi környezetet.

A Fear no more imázsfotója (forrás: MU Színház)

A produkciót összekötitek a környezetvédelemmel. Azt ígéritek, aki műanyag szemetet hoz és ad le a pénztárnál, meglepetésben részesül. Miért tartjátok ezt fontosnak, és mennyiben kapcsolódik ez a megmozdulás az előadásotokhoz?

A hozott zacskót, szívószálat, papírszemetet kellékként hasznosítjuk. Tulajdonképpen búcsúztatjuk ezeket az anyagokat, hiszen hamarosan (remélhetőleg/szerencsére) eltűnnek mindennapjainkból. Az előadás után a szelektív hulladékgyűjtőben születnek újjá. A környezetvédelem, klímaváltozás szintén fontos, súlyos, valós témák, melyek társadalmi felelősségként nyomasztják az egyént. Közben nagyon ellentmondásos is: milyen szintű életmódváltás szükséges az érdemi változáshoz? Milyen ökológiai lábnyoma van egy előadásnak? Tényleg a szívószál a legnagyobb ‘ellenség’?  És mi van a rengeteg CD-vel, használt telefonnal, amik az elmúlt tíz évben felhalmozódtak? Tűnjön el a műanyag! Persze, ok, és a rengeteg elektronikai hulladék? Az Iphone-t senki sem akarja ‘betiltani’… közben az ember komoly lelkifurdalást érez, ha otthon hagyta a vászonszatyrot.

Milyen jövőbeli terveitek vannak, milyen témával foglalkoznátok szívesen?

Egyelőre nem tudjuk még, eléggé lefoglalt minket ez a produkció. Először dolgoztunk ilyen nagy stábbal, mint a bodylotion, ráadásul kívülről, rendezőként volt lehetőségünk irányítani a folyamatot.

Kiknek és miért ajánljátok különösen az előadást?

Az előadás hangvétele nagyon nyitott, szerettünk volna minél szélesebb kört megszólítani.

(Forrás: MU Színház)