Így kutatják művészek és tudósok együtt az ismeretlent

„Gazdagabb egy út, ha azt nem csak a „saját” szakmánk képviselőivel járjuk végig” – Interjú Talló Gergellyel, a Műhely Alapítvány vezetőjével.

A Műhely Alapítvány az idén újraindított Az ismeretlen kutatása című projekt keretein belül december 18-án a MU Színházba hozza el a Phoenix, az Elképzel/e/hetetlen és a „Range of Change” című előadásokat. Talló Gergely beszélt a program céljairól és működéséről, motivációkról, kortárs művészetről, és az előadások alkotóinak különleges összetételéről.

Phoenix (fotók forrása: MU Színház)

Az 1993-ban megalakult Műhely Alapítványotok legfőbb célja a hazai kortárs művészek támogatása. Miért érzitek ennek szükségét, mi motivál benneteket?

Kísérletezés, nyitottság, aktualitás, folyamatos kutatás, keresés, amiben benne van a múlt és a jelen is és persze a jövő felé tekint – mind szakmailag, mind emberileg.

Természetesen az is jó, hogy 25 év már elég ahhoz, hogy karrierek, életpályák, alkotói, művészi vágyak alakulását, fejlődését tudjuk követni, tudunk benne partnerek lenni.

Mi a legnagyobb kihívás egy ilyen típusú műhely vezetésében?

A kiszámíthatóság hiánya. Huszonöt év folyamatos munka, folyamatos eredményei sem elegek ahhoz, hogy egy kiszámítható, (több évre) tervezhető gazdálkodást tudjunk megteremteni. Évről-évre pályázunk, miközben egy kisebb színház éves látogatói forgalmát (~ 25 000 látogatás) generáljuk, dolgozunk 200-230 művésszel, adunk hátteret évi 50-60 bemutatónak.

Az érdekesebb, izgalmasabb és egyben lelkesítőbb kihívás, hogy olyan programot tudjunk összeállítani, olyan kereteket tudjunk biztosítani a velünk dolgozó művészeknek, hogy az a leghasznosabb, legtartalmasabb legyen.

Az Ismeretlen kutatása programsorozat 2006-ban kezdődött, majd egy öt éves kihagyás után idén indítottátok újra. Mesélj egy kicsit erről a kezdeményezésről és az újraindításáról!

Nem saját ötlet a program, ez is egy jó példa arra, hogy valaki megkeres bennünket egy jó ötlettel és az Alapítvány hozzáteszi a szakmai tapasztalatait, tudását, eszközeit, munkáját és abból valami jó, igazán hasznos születik. Még az akkor Magyarországon élő és dolgozó Michaela Hargitay (a volt Cie 2in1 egyik alapító tagja) keresett meg minket azzal, hogy kezdeni kéne valamit a sokak által „lila ködnek” tartott improvizáció fogalommal és azzal, hogy nincs tér, idő az elmélyült kutatásra, hogy mindenki előadás-kényszerben dolgozik (ez azt jelenti, hogy csak akkor kaphatsz támogatást, ha egy (új) produkcióra készülsz a végén egy bemutatóval).

Elképzel/e/hetetlen

Az alkotói munkához szükség van időre, térre, kísérletezésre, megfontolható, beépíthető visszajelzésekre. Az Ismeretlen kutatása erre ad teret, ehhez teremt kapcsolatokat (szakmán belül és a szélesebb közönséggel) és nyújt anyagi támogatást is. Mindezt a lehető legkevesebb kényszer, kötelezettség mellett. Persze dolgozni kell, sokat, csak épp nyugalomban, a tévedés lehetőségének biztonságában.

Az elmúlt évek egyik legjobb dolga, ami a fiatal, feltörekvő koreográfusokkal, táncosokkal történt, az a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán programja (IZP), ami egybe gyűjti az elmúlt 10-20 év sok-sok tapasztalatát, és komplex módon anyagi és szakmai támogatást nyújt számukra. A folyamatosan fejlődő, alakuló IZP támogatásával sikerült a Műhely Alapítványnak újraindítania az Ismeretlen Kutatása alkotóműhelyt.

Erős az újrakezdés: egyszerre három kutatás, a résztvevők között – a koreográfusok mellett – van médiaművész-játéktervező, kurátor, matematikus-punkzenész és neurobiológus.

Hogyan kutatjátok az ismeretlent?

Az IZP feltételeinek megfelelő művészek egy más szakterület, művészeti ág képviselőjével közösen jelentkezhetnek kutatási tervvel. A meghívott alkotópárosok nyolc héten keresztül dolgoznak a programban, ezalatt háromszor találkoznak a közönséggel (témafelvetés, munkabemutató, záróest). Munkájukat Hód Adrienn (Hodworks Társulat) támogató művészeti coachingja kíséri, és emellett igyekszünk mind szakmailag, mind anyagilag szabadságot, lehetőségeket biztosítani a kutatáshoz. Itt bármit ki lehet próbálni. Szerencsére ebben partnerünk volt és most is az a MU Színház és csapata, akiknek ezúton is külön köszönet!

A december 18-ai programon bemutatásra kerülő három előadást hogyan tudnád összekapcsolni? Ha van, mik a közös pontok a produkciókban?

Izgalmas és hosszú este lesz. Fontos, hogy nem (feltétlenül) előadásokról van szó. Főleg ebben a mostani időszakban nem. Mind a három kutatás a környezettel, az érzékeléssel, a befogadással, a bennünket érő impulzusok, ingerek feldolgozásával, az adott válaszainkkal foglalkozik, teszik mindezt teljesen különböző kiindulási pontokból és különböző módszerekkel.

A Muskovics/Páll/Szeri trió Phoenix munkája a virtuális (digitális) és fizikai (analóg) világ egymásra hatásait, egymásba éréseit, váltásait, valamint a mi (különböző?) identitásainkat vizsgálja. A Dömötör Luca/Pintér Gergő páros a tudományos (matematikai) eredmények, tézisek befogadásához, intuitív megsejtéséhez a táncot hívja segítségül. Dömötör Judit és Hajnal Márton pár nappal ezelőtt tartotta munkabemutatóját, amiben „kísérleti nyúlként” vehettünk részt, egy gyakorlat segítségével tudatosítottuk, a figyelmünk középpontjába helyeztük az érzékelésünket, az erre szolgáló szerveinket, azt figyeltük meg, hogy ez a tudatosítás, milyen változásokat eredményez bennünk, a környezetben, az arról alkotott képünkben, viszonyainkban.

Az előadók között a táncművészek mellett láthatunk majd a civil életben játéktervezőt, kurátort, vagy éppen matematikust is. Mi az oka és az előnye egy-egy ilyen sokszínű alkotócsoport létrejöttének?

Mi az oka? A közös érdeklődés, a világra való nyitottság és annak a felismerése, hogy gyorsabb, célravezetőbb, gazdagabb egy út, ha azt nem egyedül, nem csak a „saját” szakmánk képviselőivel járjuk végig (vagy járunk rajta).

                                      (Range of Change)

Szakmai oldalról inkább az eddigi tapasztalatokról tudok beszélni. Az Ismeretlen kutatása által biztosított szünet a folytonos rohanásban, alkotásban, elmélyült kísérletezés és mások, más területek megismerése új minőséget teremt. Egy-egy nyolc hét nem feltétlenül a következő előadásban, koreográfiában jelenik meg, hanem hosszú távú hatása van. Volt olyan művész, aki az addigi alkotói módszereit teljesen újragondolta, van olyan, aki azóta mindig dolgozik egy külső társsal, segítővel, volt olyan is, aki egy új anyag megismerésével új oldalait ismerte meg a testének.

Mi a te személyes kortárs művészet definíciód?

Releváns, aktuális, re- és proaktív, nyitott, előremutató. Segít megtalálni a megfelelő kérdéseket, és irányokat mutat a lehetséges válaszokhoz. Érzem a bőrömön, nekem, rólam (is) szól.

(Forrás: MU Színház)