Kárpáti Péter: „Az elmúlt 20 év alatt durvább lett a világ”

Miért állítja éppen most színpadra az általa írt és 1997-ben bemutatott Díszelőadást, és miért ő játssza a főszerepet? A Deszkavízió kérdezte Kárpáti Pétert.

Kárpáti Péter, József Attila-díjas író, dramaturg, rendező 1983-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakán szerzett diplomát, majd dramaturgként dolgozott a Játékszínben (1990-1992), a Kolibri Színházban (1992-1994), az Újszínházban (1994-2000) és a Bárka Színházban (1997-2001), 2000-2010 között pedig a tatabányai Jászai Mari Színházban. 2005-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető docense. Lassan egy évtizede hozta létre a Titkos Társulatot, amelynek azóta művészeti vezetője, és amely „nem titkos és nem társulat. Szabad színházi műhely”.

karpati_peter_interju_foto_varady_nikolett_6.jpg             Kárpáti Péter (fotók: Várady Nikolett)

1994-ben kezdte el írni a Díszelőadás című könyvét, amely 1997-ben a Bárka Színház nyitóelőadása lett Gazsó Györggyel a főszerepben. Most, több mint 20 év elteltével úgy érezte, hogy érdemes ismét elővenni a szöveget, sőt, arra is vállalkozik, hogy ő maga játssza el dr. Hőgyes Endrét.

Az elmúlt években nekiláttam önállóan is színházat csinálni, és elkezdtem foglalkozni azzal is, hogy tulajdonképpen én mit gondolok a saját szövegeimről. Dolgoztam persze új szövegekkel is, de elővettem néhány régit, ami valamiért fontos most nekem, izgat, hogy számomra mit adnak ezek most. Nagyon kedves volt a szívemnek a Bárka Színházas előadás, Gazsó György alakítása egészen különleges volt, egy életre szóló élményként marad meg” – fogalmaz az interjúban a Díszelőadás újbóli színpadra állításáról.

De ez most, húsz évvel később, teljesen más lesz. Úgy döntöttem, hogy én játszom el ezt a szerepet. Nem azért, mert azt gondolom, hogy remek színész lett belőlem, egyáltalán nem. Viszont megöregedtem az évtizedek alatt, és komoly tanári tapasztalatokat szereztem, talán már megtanultam sok emberhez beszélni, és ezt szeretném kamatoztatni. Nem színészetre törekszem, hanem hogy pontosan értelmezve, de azért mégis indulatosan mondjam el a szöveget, és azt, amiről ez az egész szól” – fűzi hozzá.

karpati_peter_interju_foto_varady_nikolett_8.jpg

A darab az 1900-as évek legelején játszódik és a kor legnagyobb jelentőségű kutató orvosának, Hőgyes Endrének a történetéből indul ki, aki akkor kapta meg az új Pasteur-intézetét, majd nem sokkal később kiderült, hogy megőrült. „Ma már el se tudjuk képzelni ezt, mert védettségben és biztonságban élünk ahhoz képest, mint akkor éltek az emberek. Louis Pasteur akkor fedezte fel a védőoltások élettani mechanizmusát. És az egész világot megfertőzte az illúzió, hogy közel van már az az idő, amikor egészségesek leszünk, boldogok leszünk, hogy kitör a béke a Földön… 1904-ben vagyunk, tíz évvel az Első Világháború előtt” – vázolja a kort Kárpáti Péter.

Ez volt az általános lelkesedés utolsó nagy korszaka, amikor joggal érezték, hogy az emberi szellem mennyire csodálatos. Most meg itt vagyunk a XXI. században, már nem is az elején, és minden nap egy újabb és újabb olyan újságcikkbe botlunk bele, ami arról szól, hogy hogyan tesszük belátható időn belül élhetetlenné a világunkat, lehet, hogy nem kapjuk már el a szamárköhögést, de pillanatokon belül nem kapunk már levegőt” – teszi hozzá.

Mennyiben lesz más ez az előadás, mint volt az 1997-es? „Nyilván 20 évvel ezelőtt is világos volt, amikor megírtam a szöveget, hogy erről a nagy és tragikus ellentmondásról szól. Csakhogy az elmúlt 20 év alatt durvább lett a világ, sokkal nagyobb, közvetlenebb tétje lett a kérdésnek. Éppen ezért a Bárka Színház előadása tulajdonképpen egy kabaré volt, egy vitriolosan szellemes kabaré. A mostani előadásunk komolyabb, nem játszunk annyit a témával, inkább megpróbáljuk pontosan megidézni azt, amiről szól, eszköztelenebbül. (…) Ezzel együtt szerintem szórakoztató lesz. A groteszk hangvétele abszolút megmarad” – vallja.

karpati_peter_interju_foto_varady_nikolett_5.jpg

Az eredeti interjúból az is megtudható, milyen történet és történelmi helyzet inspirálta annak idején a Díszelőadás megszületését, hogyan állt össze az előadás mostani szereplőgárdája, és Kárpáti Péter milyen „eszközöket vet be” megoldani azt a nehézséget, ami abból ered, hogy egyszerre rendezi a darabot és színészként a főszerepét is ő maga játssza.

A Díszelőadást december 16-án mutatják be, majd ezt követően december 17-én és 2019. január 30-án játsszák a Trafóban, mindhárom alkalommal este 8 órai kezdettel.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Kárpáti Péter: „Tele vagyunk kalandvággyal”

süti beállítások módosítása