A szabadság gátlástalansága – Interjú Hajdu Szabolccsal

„A jó értelemben vett gátlástalanság a művészetben nagyon sokat képes lendíteni a dolgokon.” A Pótszékfoglaló interjúja.

Hajdu Szabolcs filmrendezőként már több mint két évtizeddel ezelőtt elkezdte letenni a névjegyét, amely azóta is meglehetős súllyal van jelen (Necropolis, Egyszer élünk, Tamara, Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal), színházi rendezőként viszont csak 2015-ben jelentkezett be igazán, noha akkor az évad egyik legkülönlegesebb előadását létrehozva (Ernelláék Farkaséknál). Színészként is több filmben és előadásban szerepelt, legutóbb a Pass Andrea által írt és rendezett Eltűnő ingerekben, amely egy apa elvesztéséről és ennek feldolgozásáról szól.

                Hajdu Szabolcs (fotók: Kaszás Tamás / Divany.hu)

„Jó pár dolgot annak ellenére, hogy le tudjuk írni, hogy kb. miről van szó, mégsem lehet a naturalizmus eszközeivel pontosan kifejezni. Ez az előadás folyamatosan, jelenetről jelenetre – a színészekkel és a rendezővel – arra tesz kísérletet, hogy ezeket a nagyon nehezen megfogható történéseket az érzékiség és a szürrealizmus segítségével kitapinthatóvá tegye” – mondja az interjúban az Eltűnő ingerek kapcsán.

„Tulajdonképpen maga a próbafolyamat is egyfajta feldolgozása ennek a témának, hiszen ez Pass Andi személyes története. Szublimáció: egy a valós életben is lejátszódott dráma a színház és a színészek finom szűrőjén keresztül átfolyatva. Vannak pillanatok, amikor személy szerint én is feldolgozásként élem meg, mert a stációk a processzus, ahogy a saját édesapámat elveszítettem, nagyon hasonló volt ahhoz, amit Andi ebben a darabban megírt” – fűzi hozzá.

A halállal való elvesztés önmagában is erős drámájához mit tud hozzátenni az előadásban formálódó dráma? – teszi fel a kérdést a riporter. „Egyfajta jó értelemben vett gátlástalanságot, ami nem tudom, miért, de rendkívül szórakoztató. A szabadság gátlástalansága, amelyben a színésznek adott a lehetőség, hogy hozzáfűzhesse az egyes jelenetekhez a saját értelmezéseit is. Andi rendkívül demokratikus szisztémában dolgozik, hagyja beszivárogni a különböző színész személyiségekből következő ötleteket – és az egészet egységbe kovácsolja” – válaszolja Hajdu Szabolcs.

„A művészetben ez a fajta gátlástalanság nagyon sokat képes lendíteni a dolgokon, ám ehhez a gátlástalansághoz, felszabadultsághoz az kell, hogy mindezt érzelmileg és szellemileg szabad emberek kommunikálják felénk. Ezt nem lehet imitálni. Félelem nélkül – szerzőnél és színésznél egyaránt” – mondja erről a fajta művészi szabadságról.

„Az biztos, hogy itt, Közép-Kelet-Európában az iskoláztatottságunkból adódóan és mindenféle rossz tradíció miatt sokunkba bele van nevelve a főhajtás, a megfelelés vágya. Megfelelés a szakma valamiféle mintáinak a követésében, ezért aztán nehezen is tudjuk elhinni, hogy amit önmagunkban csinálunk originálisan, az egyáltalán jó is lehet, vagy akárcsak érdekelhet másokat is” – fűzi hozzá.

„A mostani munkáim kapcsán már nem a saját képességeinknek a megmutatása a cél. Fiatalon ez persze erős motiváció. Mi egy ideje, ha a saját munkáinkat nézem, a probléma megosztására helyezzük a hangsúlyt. Megosztani egy problémát úgy, hogy arról beszélni tudjunk – és ennek a megosztásnak a kifejezési módjai mind ennek a megosztani akarásnak rendelődnek alá” – mondja ars poétikája kapcsán.

A teljes interjú, amelyet Csatádi Gábor készített, itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Tasnádi István, Hajdu Szabolcs és Závada Péter kapja idén a Szép Ernő-díjat
Keresztes Tamás és Hajdu Szabolcs az év színház-, illetve filmművésze
Hajdu Szabolcs vidék felé „nyújtja a csápjait”