Farkas Dénes: „Nyíltan létezem, rólam mindenki tud mindent”

A Nemzeti Színház színművésze játssza Jagót a teátrum Othello előadásában. Az önértékelésről, a sértettségről és az előítéletekről is beszélt.

Farkas Dénes – a csíksomlyói nyeregtetőn augusztus 18-án előadott Csíksomlyói passió fekete ördöge után – az idei évadot Luciferként kezdte, majd Jagóként folytatja. Csupa negatív figura. De ha jobban megnézzük őket, minden szerepnek megvan a maga igazsága – csak időnként nehéz megtalálni.

Farkas Dénes a Hazát és szerelmet keresek előadásában (fotók: Eöri Szabó Zsolt)

A Nemzeti Színház Művészbejáró című videóajánlójában a Bánk bán bemutatója előtt azt játszotta, hogy Farkas Dénes – mint műsorvezető – kérdezte az Ottót játszó Farkas Dénes színművészt. Mi lenne, ha most Jago szempontjából kérdeznénk a Jagót játszó színművészt?!

Jago helyett kérdezne?!

Az ő története kapcsán próbálnám megfogalmazni a kérdéseket. Egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy minden szerep önvizsgálatra kényszeríti…

Így igaz. Ha meg akarom érteni a szerepet, a személyiséget, akit éppen a színpadon játszom, szembe kell néznem magammal! Fel kell tennem a kérdést, hogy is vagyok én ezzel vagy azzal: emberi tulajdonsággal, magatartással, véleménnyel, értékítélettel. Ezek színészi szempontok.

Jagót leginkább az bántja, hogy nem ő lett a hadnagy, hanem Cassio, egy felkészületlen, gyakorlatlan katona. Farkas Dénesnek nem hiányzik az elismerés?

Az elismerés nagyon fontos, szüksége van rá az embernek. Szerencsére én most nem érzem ennek hiányát. Egyébként meg azt szoktuk mondani, hogy a színésznek két baja lehet: ha dolgozni kell, vagy ha nem. Dolgozni maga az élet, de néha meg úgy érzi az ember, nem bír többet teljesíteni. Most éppen kicsit fáradt vagyok.

Úgy érzi, túl nagy a terhelés? Sok a munka?

Félreért! Nem panaszkodom. Csak arra akartam utalni, hogy a munkám során előfordulnak fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelő, kimondottan nehéz próbaidőszakok. Ilyen volt például Az ember tragédiája. De a Csíksomlyói passióban is végig a színen vagyunk, ahogy Luciferekként is a Tragédiában. Vidnyánszky Attila totális színházi víziójának az egyik jellemzője éppen ez a teljesség, amikor az első perctől az utolsóig végigéljük a drámát. Minden szerepnek megvan a maga dramaturgiai íve, és színészi feladat ezt folyamatosan követni, képviselni. Kitöltjük az adott keretet, közvetítenünk kell a magunk véleményét, viszonyát a történethez. Úgy vagyunk jelen, hogy folyamatosan hitelesítjük az általunk képviselt eszméket vagy akár az igaznak hitt téveszméket.

Farkas Dénes és Szabó Sebestyén László az Othellóban 

Hogy Jago módjára kicsit elbizonytalanítsam, most azt mondom: kéne már egy főszerep!

Talán volt olyan időszak az életemben, amikor azt mondtam, hogy kéne egy főszerep. De most már – túl a harmincon és jobbnál jobb feladatokon – nem elégedetlenkedem. Csak az a fontos, hogy dolgozhassak, hogy jó munkáim legyenek: olyan szerepek, amelyek segítik a gyarapodásomat, a szellemi fejlődésemet. És az is nagyon fontos, hogy jó közösségben dolgozhassak, olyan emberekkel legyek együtt, akik szeretnek, és akiket én is szeretek.

Az eddig alakított ördögi figurák sorához illeszkedik Jago is, a nagy intrikus. Biztos megkérdezné a színészt, nem fél-e attól, hogy majd beskatulyázzák.

Egyáltalán nem félek ettől: engem már beskatulyáztak! Vegyük akár a Csíksomlyói passióban a Zsibárust, a Bánk bán-előadásban Ottót, a Körhintában Farkas Sándort. Öntörvényű, magabiztos, de kellemetlen figurák ezek, tele titkokkal.

Pedig azt szokták mondani, a színész számára a negatív szerepek izgalmasabbak, mint a pozitív figurák!

A negatív szerepek civilben is megerősíthetik az embert, megacélozódhat a jelleme. De nagyon magányos, szomorú szerepek ezek. A gonosz figura nem hoz másokat jobb helyzetbe, nem osztozhat senkivel. Lehet, hogy a maga célját eléri, de soha nincs valódi sikere. Egy ideig bírja az ember a magányt, de egy idő után kezd elviselhetetlenné válni.

Ráadásul valahogy meg kellene találni az ő igazságukat!

Ez sem könnyű! Pedig ezeket a negatív figurákat is meg kell érteni, meg kell találni és képviselni kell az ő vélt vagy valós igazságukat. Jago karaktere különösen bonyolult. Amikor elkezdtem dolgozni az anyagon, és megpróbáltam megismerni, megérteni a karakterét, úgy éreztem, mintha Jagónak valami pszichés problémája lenne. Következetlennek, ellentmondásosnak éreztem a kijelentéseit. Van, amikor azt mondja a mórról, hogy egyenes, nyíltszívű ember, máskor meg azt, hogy buja és kiszámíthatatlan. Időnként olyan, mintha maga sem tudná, mi a baja.

Aztán rá kellett jönnöm, szó sincs zavarosságról, csak éppen a mórnak mindig azt a tulajdonságát hangsúlyozza, amellyel megpróbálja indokolni a maga következő lépését. De persze a helyzetektől, az érzelmi fűtöttség mértékétől is függ, hogy éppen mit mond. Nincs kész terve a bosszúra, hanem mindig az adott helyzetben dönti el, hogyan tovább.

Farkas Dénes és Ács Eszter az Othello előadásában

A Shakespeare-dráma címszereplője ugyan Othello, de arra nem gondolt, hogy inkább Jagóé a főszerep?!

Ez a dráma – az Othello – az örök második, Jago tragédiája is. Shakespeare nagymester volt az emberi viszonyok, például az alá- fölérendeltség érzékeltetésében is. A címadásban benne lehet az ő rafinériája.

A címszereplő Othello, Jago pedig a nagy machinátor, pont olyan rejtőzködéssel van jelen a darabban, ahogy a címben. Azt szokták mondani, egy színház akkor tűzi műsorára az Othellót, ha üres a kassza. Népszerű anyag, esélyes a sikerre! Látványosra rendezhető, komoly kérdéseket vet fel. Mindannyiunkat foglalkoztat a meg nem értettség. A bizalmi repedések az eltorzult kapcsolatok következményei. Nagy dráma ez! Nekem pedig szép feladat, hogy Jago lehetek. Intellektuálisan is kihívás.

Ennek az intellektuális minősítésnek némileg ellentmondani látszik, hogy mindjárt az elején kibeszéli a sértettségét, elárulja a titkát.

Ebben a drámában – szerintem – nagyon jól megírt szerep Jagóé. Aki először csak olvassa ezt a szöveget, tényleg elgondolkodhat, miért mondja el Jago Rodrigónak, hogy ő gyűlöli Othellót. De Rodrigo egy fiatal fiú, tapasztalatlan gyerek, aki kétségbe van esve, hogy elszerették tőle Desdemónát, és Jagónak meg kell győznie őt, valahogy el kell nyernie a bizalmát. Biztosítania kell róla, hogy neki is megvan a maga sérelme. Persze lehet ennek a kibeszélésnek dramaturgiai magyarázata is. Valószínűleg azért is indít ezzel a párbeszéddel a szerző, hogy mindjárt az elején nyilvánvaló legyen az alaphelyzet. Rodrigo, az elkeseredett, öngyilkosságot fontolgató ifjú fordul az idősebb baráthoz, és az ő kétségbeesettsége váltja ki Jagóból ezt a kitárulkozást. Itt hangzik el a figyelmeztetés is: „Nem az vagyok, ami.”

Ez is egy duplacsavar!

Szép feladat: Jago, aki időként nem az, aki. Van ilyen! Shakespeare más műveiben is találunk ehhez hasonló alakoskodást. Az Ahogy tetszik Rosalindája például pásztorfiúnak öltözik. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy Shakespeare idejében csak férfiak szerepeltek, tehát a női szerepet is férfiak játszották, és ha ragaszkodunk az eredeti műhöz: színészként érdekes lehet férfiként eljátszani a szerelmes lányt, aki éppen férfiként jelenik meg a színen…

Azt sem lehet könnyű elfogadni, amikor Jago arról beszél, hogy csak látszólag, a maga haszna miatt szolgálja Othellót, és csak a barom hajbókol hűségesen. Farkas Dénes hogy van ezzel a két lehetőséggel?

Nagy baj lenne, ha csak két lehetőség közül választhatnék. Egyikből sem kérek. Úgy érzem, nyíltan létezem, rólam mindenki tud mindent, már aki érdeklődik.

Hogyan tud így azonosulni Jagóval?     

Jago ebben az esetben sarkosan fogalmaz. Első benyomásra Shakespeare ebben a darabjában mindent leegyszerűsít, két részre oszt. Érzékelhető valami fekete-fehér ellentétpár. Mintha a fekete rossz lenne, a fehér pedig a jó. Aztán ha jobban megnézzük ezt a fekete idegent, aki elvesz egy fehér nőt, mindjárt árnyaltabb lesz a kép. Othello sem gazember, jó hadvezér, és aztán titokban feleségül veszi Desdemónát, ami ugyan bűne, de ugye a lány sem teljesen hibátlan: mégiscsak megszökött otthonról…

A nőkről sincs túl jó véleménnyel Jago. Azt mondja Rodrigónak, nehogy már egy tyúkért megöld magad! Dénes mit szól mindehhez?

Nem szeretnék általánosítani, pláne nem akarok senkit megsérteni, de ebben az esetben értem Jago indulatát. A történet szerint Rodrigo, ez a szerelmes ifjú meg akar halni. Nem látja értelmét az életének, mert Desdemona másé lett. Ezt a fiút győzködi Jago, a gyilkos szenvedélytől óvja, amikor azt mondja: „Mielőtt kiejteném a számon, hogy egy tyúkért felkötöm magam, inkább elcserélném emberi mivoltomat egy páviánnal.”

A véletlen úgy hozta, hogy éppen abban az élethelyzetben kezdtem próbálni ezt a szerepet, amikor én is a padlón voltam, mert úgy éreztem, cserbenhagytak. Ezért aztán olyan volt nekem ez a szerep, mintha hozzám is szólna, nekem is tanácsokat adna Jago, amikor ennek a szegény Rodrigónak azt mondja: „Ha életünk mérlegén a józan ész serpenyője nem egyensúlyozná a szenvedély serpenyőjét, természetünk aljassága a legőrültebb végletekbe ragadna: de hát eszünk is van, lehűtni húsunk háborgását; amit te szerelemnek hiszel, én azt vágyak sarjadékának veszem.”

Azt sem lehet könnyű kimondania Othellóról, hogy berber csődör!

Ez is csak a szöveg része. Ezt is meg kell tanulnom, ezt is meg kell – a helyzetnek megfelelő – tartalommal töltenem. Tisztáznom kell magamban, hogy az adott szituációban vajon miért is mondja azt Jago Othellóról, hogy berber csődör. Erős mondatok ezek. Kirekesztő, fölbujtó mondatok.

Tényleg nem zavarja, ha valakit leszólnak a származása miatt?

Magánemberként természetesen zavar, ha valakit sértegetnek, megaláznak. De ez egy színdarab. Persze értem én a kérdést, nyilván a származásom miatt hozta szóba. Ráadásul egy érdekes rendezői koncepció miatt Jago sem tisztán velencei, neki is csak félig-meddig sikerült betagozódnia, integrálódnia ebbe a társadalomba. Tekintve, hogy édesapám roma származású volt, így félig magam is az vagyok, a rendezők szeretik kihasználni ezt a helyzetet.

Horváth Lajos Ottó és Farkas Dénes

Shakespeare nem írja, hogy Jago milyen származású, és Farkas Dénesről sem tudnánk, ha nem mondaná…

Nekem sem jutott volna eszembe, hogy majd egy Shakespeare-darabban kannázni, gitározni meg szájbőgőzni fogok. A rendező, Kiss Csaba jött ezzel az ötlettel, hogy Jago legyen cigány. Elfogadtam, hogy a történet szempontjából érdekes lehet, ha Jago valamikor vándorcigányokkal érkezett Velencébe. Ez indokolhatja is az ő mellőzését, és az ebből következő sértettségét. De akár Othello iránt érzett empátiáját is. Ezzel a megoldással egyfajta kulcsot adott kezembe a rendező, hiszen minden sérelem, minden fájdalom akár az identitás problematikájával is magyarázható.

Volt már olyan Othello-rendezés is, hogy a férfiszerelemmel magyarázták Jago sértettségét! Különösebben nem rajong a feleségéért ez a katona!

Szó sincs itt férfiszerelemről. Jago nős, bár az igaz, hogy feleségével, Emíliával nem sokat foglalkozik. Viszont az én értelmezésemben egy régi szerelem miatt még mindig gyötrődik. Erről szól a dala is: „Volt, Istenem, énnékem, szép cigánylány jegyesem. Egyszer nagyot fútt a szél, azóta mással él. Mondd meg, Isten, énnékem, merre van a kedvesem? Ragyogjon égen egy csillag, mutassa az utat.” Az a helyzet, hogy Jago jó katona, és ezt tudnia kellett volna Othellónak is. Hogy mégis félretolja, és nem ő lesz a hadnagy, hanem csak zászlós, ennek számtalan oka lehet. Például Othello saját presztízse, vagy akár Jago alkalmatlansága. Vannak olyan emberek, akik nem alkalmasak vezetői feladatra, mert nem tudnak másokat irányítani, vagy nem lehet velük jól együttműködni.

Végül is mi vezet ehhez a tragédiához? Az értelmetlen halálhoz?

A bizalomhiány okozza a tragédiák sorát. Repedések keletkeznek az embereket összetartó kapcsolatokban. Jago nem bízik már Othellóban, Othello nem bízik Desdemonában, Emília sem Jagóban. Jago sem Emíliában. Rodrigo is gyanakszik Jagóra… De nyilván jelentős szerepe van ebben a tragédiában a sértettségnek, a gyanakvásnak, a féltékenységnek. Bonyolult lélektani folyamatok ezek!

Gondolkodott már azon, vajon mi lehet az oka, hogy a féltékenységből elkövetett gyilkosságok tettesei leginkább a férfiak?

Ez is nagy titok. Nem vagyunk egyformák. Genetikai oka is lehet, hogy a férfiak indulatosabbak, lobbanékonyabbak. Én is nehezen viselem a kudarcokat.

Bakos-Kiss Gábor és Farkas Dénes

Ahhoz mit szól, hogy a következő bemutató, a Meggyeskert színlapján alulra került a neve?

Ennek semmi jelentősége. Egyrészt ez egy Csehov-darab, és Csehovnál nincs főszerep. Én leszek Jása, és három nagyon szép, komoly jelenetem van. Másrészt abból már kicsit kinőttem, hogy érdekelne, hol szerepel a nevem a színlapon. Csak az a fontos, hogy tanuljak, kipróbáljam magam különböző helyzetekben, kérdezzek és válaszokat találjak a felvetődő kérdésekre.

Ha most is magát kérdezné, mint abban a bizonyos videóajánlóban, mi az, amiről Jago kapcsán még beszélnünk kellene?

Ha vicceskednék, azt kérdezném: hogy bírtam ezt a rengeteg szöveget megtanulni?!

Valahol azt nyilatkozta, hogy szereti, ha a színpadon beszélhet. Most aztán mondhatja!

A színpadi kifejezési eszközök közül hozzám a beszéd áll a legközelebb. Ehhez képest mindig azt kérik tőlem a rendezők, hogy rohangáljak, táncoljak, énekeljek… Most kipróbálhatom magam, milyen az, amikor akár csak ülök, és a szöveggel adom át mindazt, amiről a jelenet szól. Nem is olyan egyszerű ez. Benne kell lennie ebben a szövegmondásban a rejtőzködésnek. Karakteresnek kell lennie ennek a Jagónak, egyébként hiteltelen lenne a tragédia.

Az interjút Filip Gabriella készítette.

(Forrás: Nemzeti Magazin)

Kapcsolódó cikkek

Farkas Dénes: „A színház a második otthonom”
Hazát és szerelmet keresek - Farkas Dénes önálló estje a Nemzetiben
„A színház olyan fórum, ahol értjük egymást”