„Pofátlan poénok sorjáznak, a közönség vinnyogva röhög; merő fikció, amelyből árad a rögvalóság bűze.”
Ezt Csáki Judit írta az előadásról. Az idén 10 éves Nézőművészeti Kft-t (tagjai: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián és Gyulay Eszter) nagy valószínűséggel senkinek sem kell bemutatni, hiszen jelenleg tizenhét előadása fut olyan műhelyekben, mint a Centrál Színház, a Thália Színház, a Karinthy Színház vagy a B32, a fő bázisuk pedig a Szkéné Színház. Emellett produkcióikkal rendszeresen fellépnek az ország különböző művészeti fesztiváljain és vidéki színházaiban is, osztálytermi előadásaikkal pedig számos iskolának voltak már vendégei.
Thuróczy Szabolcs, Scherer Péter és Mucsi Zoltán az előadásban (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Több mint nyolc évvel ezelőtt, 2010. szeptember 10-én a Sirályban mutatták be a Kft. az első, színészi improvizációkból szőtt előadását, A fajok eredetét. A 2009-ben alapított független színházi műhely jól összeszokott párosa Mucsi Zoltán és Scherer Péter a Pintér Béla és Társulatából ismert Thuróczy Szabolccsal, Tasnádi István íróval, illetve Dömötör Tamás rendezővel egészült ki, hogy közös lendülettel olyan alapvető kérdésekig nyúljanak vissza, mint a tyúk és a tojás örök problematikája. Arra, hogy melyik is volt előbb, január 9-én immáron százötvenedjére kereshetjük a választ a Szkéné Színházban.
Az előadásban a tudományos idézetek vegyülnek a jelenkor valóságával, a felegyenesedés egyet jelent a hajléktalan matracokból való kikecmergésével, a jövőt felforgató események mindennapi gesztusokhoz kapcsolódnak, miközben már nem azon kezdünk gondolkodni, hogy az evolúció során hogyan is emelkedhetett fel az ember, hanem hogy miként is mehetett össze ilyen észrevétlenül. Ott rejlik persze mindebben a kultúránk, legalábbis ahhoz való teremtő viszonyunk abszurditása is, a színészi játékok szintén ezt a dimenziót húzzák alá:
„Mucsi Zoltán remekül hozza az önérzetes művészt, Scherer Péter az önjelölt, ámde láthatóan kisszerű producer-zsenit, akinek a bukása, önáltatásának lelepleződése tragikussá is tud válni, Thuróczy Szabolcs pedig dokumentarista igényességgel rajzolja meg az egykor szépreményű félvilági vállalkozóból csirkegondozóvá lett figurát, akinek csirkék iránti szeretete kifejezetten megérinti a nézőt ebben a bárgyú embervilágban” – fogalmazta meg Halász Glória.
Mucsi Zoltán az előadásban (forrás: Szkéné Színház)
Az előadás a Sirálybeli bemutató után hamarosan állandó otthonra talált a Szkénében, a Nézőművészeti Kft-t pedig azóta is számos koprodukciós előadás köti a színházhoz, mint például az EztRád, a Kutyaharapás, a Don Quijote vagy a legújabb Háy-adaptáció, A lány, aki hozott lélekből dolgozott. A tematikailag és műfajilag sokszínű, látszólag nagyon is különböző produkciókat nem csak az alkotógárda köti össze, hanem az a színházfelfogás is, amelyet Mucsi Zoltán fogalmazott meg a Vasárnapi Híreknek:
„Engem a színházban az érdekel, amikor csetlik-botlik, ügyetlen, szerencsétlen az illető, és ebből a helyzetből néha szerencsésen vagy ügyeskedve jön ki, mindezt humorral ötvözve. Hozzánk tartozik a gyávaság, a bátorság, a félelem, a csetebotaság is. Érdekel, hogy mennyire ostobák tudunk lenni, mondjuk, egy szakításban. Attól izgalmas egy előadás, hogy kérdéseket vet fel, például, hogy milyenné lesz a vergődő ember.”
A fajok eredete éppen ennek a színházfilozófiának az iskolapéldája: a vergődő, feltörekvő embert mutatja meg a maga kisszerűségében, a társulattól megszokott sajátos humorral. Nevethetnük hát egy jót abszurd környezetünkön – és persze saját magunkon is –, arról pedig, hogy mindez milyen felszabadító tud lenni, a nézők is tanúskodnak:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.