Hoffer Károly: „A halál körül pörgünk valahogy, játékosan”

A színész-rendező-tervező arról is mesélt a Deszkavíziónak, hogy miért része a bábművészetnek a borzongás.

Hoffer Károly 2008-ban két tanári diplomával a zsebében felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszakára, ahová legnagyobb meglepetésére fel is vették. Ötödéves korában megrendezte Janne Teller Semmi című könyvének színpadi adaptációját a Budapest Bábszínházban, ahová ezután le is szerződött. Szereti a színészi feladatait is, de ebben az évadban báb- és látványtervezőként, illetve rendezőként dolgozik elsősorban.

             Hoffer Károly (fotók: Éder Vera)

„Amikor el kellett dönteni, hogy mivel foglalkozzak, akkor kettő dolgot kértek a szüleim, hogy ne legyek pedagógus és színész. Ehhez képest van két pedagógus és egy színész diplomám” – meséli az interjúban a kezdetekről. Hitt abban, hogy élményszerűen is lehet tanítani, de úgy érezte, nem biztos, hogy képes lenne erre, ezért is jelentkezett a Kolibri Stúdióba, majd a Színművészetin bábszínész képzésre: olyan helynek tartja a színházat, ahol másfél órában is lehet csodákat létrehozni.

„Az ember a két élethelyzet közötti váltásnál elkezd kicsit rendszerezni. Én végiggondoltam, hogy mit tanultam az egyetem öt éve alatt, hogy mi az, amit ebből biztosan tovább szeretnék vinni, és mi az, amit nem, illetve azt is, hogy hogyan kellene elstartolni az új helyen. Ez a számvetés maga ez a darab nekem. A belső feszültsége, az üvöltése, az útkeresése, a lázadása, a problémamegoldása, ami valójában nem is a megoldása… akkor ez valahogy nagyon eltalált engem” – mondja a Semmi előadásáról, amely a beilleszkedő darabja volt a Budapest Bábszínházba.

„Tudom, hogy elég kemény dió vagyok, nagyon nehéz velem, amikor ennyire lelkes vagyok és bepörgök. (…) A társulat tagjai is nagyon jó fejek és befogadóak voltak végig, nem volt feszültség közöttünk” – meséli a helyzetről, amikor ötödévesként rendezte a kollégáit.

             Teszárek Csaba, Hoffer Károly és Tatai Zsolt A Hétfejű Tündér előadásában 

A színészethez való viszonyáról is beszél: „Az egyetem óta érzem és tudom, hogy nagy szerelem a színház, de nem az enyém a színészet. Én azok közé a színészek közé tartozom, akik rengeteget agyalnak, sokat kérdeznek a rendezőtől, és csak akkor tudnak megnyugodni, ha maradéktalanul választ kapnak mindenre, amit bizonytalannak éreznek. Inkább próbafolyamatokhoz kötődöm”.

Ascher Tamással dolgozik most a Budapest Bábszínházban, a Coraline című darabon. „Most egy olyan miniatűr univerzumot kell létrehoznunk, aminek van egy ellentéte is, mert ugye átmegyünk a másik világba, a falon túlra is. Elképesztő finomságokat hoz, és elképesztő részletgazdag az, ahogy Tamás gondolkodik erről. Épp csak pengeélen táncol a két világ közötti különbség, mégis érezni lehet valami borzongatót. Szerintem ez a borzongás a műfajunkhoz valamiért hozzá is tartozik. Egyszerre kedvelik és mégis rengeteg ember fél is tőle. Már az ősidőkben is figurákat használtak, hogy a halott embereket vissza tudják idézni. Megint csak a halál körül pörgünk valahogy, játékosan” – fogalmaz erről a munkáról.

Az eredeti interjúból az is kiderül, mi a doktori témája, mi történt, amikor találkozott a Semmi szerzőjével, Janne Tellerrel, és milyen volt a munka Pallai Marával, akivel az Apa lánya  előadásában dolgozott együtt.

A teljes interjú itt olvasható.