Láng József 85. születésnapját ünnepelte a József Attila Színház

A színház a Feketeszárú cseresznye tegnapi előadásán tisztelgett a teátrum Örökös Tagja előtt.

Dodi bácsi ma is igen aktív, nem vesztett fiatalos lendületéből. A színház büféjében nem lehet mellette unatkozni, hisz ontja magából az anekdotákat. Két lábon járó színháztörténelem.” 

lang_2.jpgLáng József (középen) - fotó: József Attila Színház

1962-ben lépte át az angyalföldi teátrum kapuját. Hatvankét éve van a pályán, ebből ötvenhét éve a József Attila Színház tagja. Prózai és zenés szerepek sora szegélyezi pályáját. Számtalan játék- és tévéfilmben láthatta a közönség. Orgánuma a védjegye.  Ha lehet hinni a statisztikáknak, 1020 filmben, 724 karakternek, 1052 alkalommal kölcsönözte a hangját, de minden bizonnyal a legismertebb szinkronszerepe Simon Templar, az Angyal sorozatból.

1996-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2010-ben Gobbi Hilda-díjjal, 2015-nem pedig Jászai Mari-díjjal jutalmazták.

(Forrás: József Attila Színház)

süti beállítások módosítása