A meztelenség esszenciája – Interjú

Vakulya Zoltán meztelenül táncol a párjával az Együtt egyedül című darabban. A Librarius kérdezte őt.

A Tajvanban bemutatott, az Edinburgh Festival Fringe-en 26 alkalommal, teltházzal játszott duót, Vakulya Zoltán és Chen Wei Lee (TW) Együtt egyedül című táncelőadását – közelgő amerikai turnéjuk előtt – a magyar közönség és táncszakma is megnézhette végre a harmadik trafós NEXT fesztiválon. Vakulya Zoltán táncost láthattuk már a Hodworks Sunday című előadásában, de ez volt az első bemutatkozása Magyarországon koreográfus-alkotóként.

Chen Wei Lee és Vakulya Zoltán az előadásban (fotók: Trafó)

A tájpeji nemzeti színházban volt a darab bemutatója, ahol a „meztelenség neccesebb téma”, de a nézők jól fogadták az előadást. „Tabu. Nagyon tabu. Egy erős közeg elítéli, de mi hál’Istennek kedves, pozitív közönséggel találkoztunk ott. A kampányolás időszakában – nagy port kavartak a bemutató kapcsán – volt egy-két kemény megszólalás, hogy ilyet nem lehet bemutatni, szégyen a nemzeti színházra, be kellene őket perelni, megint a nyugati férfi viszi el az ázsiai nőt, szex megy a színpadon satöbbi, satöbbi” – meséli a táncos-koreográfus.

„Az egyik legszebb emlékem az, hogy egy idős néni, aki megnézte az előadást, sírva mondta, hogy meg tudja számolni a két kezén, hányszor látott meztelen férfitestet. A férjével is úgy érintkezett, hogy a lámpa le volt kapcsolva. A gyerekszüléskor volt még meztelen test élménye, más nem. Szinte semmi kapcsolata nem volt meztelen testtel, akkor jött rá, hogy a testiség lehet akár ilyen szép, finom is, és ez érzelmileg mélyre és messzire vitte őt” – emlékezik.

Nem minden országban lehetett a darabot meztelenül előadni, egy kínai fellépés kapcsán még mindig vacillálnak az alkotók és a befogadó színház egyaránt: „Van egy kínai meghívás, ahol a szervezők még mindig gondolkodnak, hogy hogyan tudják bevállalni, mert még testszínű fehérneműben sem merik. Ott legalább nadrág kellene, és érezhető melltakarás. Has kint lehet, vagy rövidnadrág esetleg, de más nem. És azóta is áll a dolog, hogy mi lesz”.

„Puha és finom darab. Koreográfiailag nagyon egyszerű, de ez teremti meg azt a puhaságot, amivel mi dolgozunk egymás felé Wei-jel. Ez sokszor hozna ki belőlem valami pluszt, még többet akarást. Viszont az egész arról szól, hogy hogyan tudunk egy lapra kerülni, mert egyébként nagyon nem tudtunk. Wei teljesen más darabot képzelt el, mint én. (…) Mindketten akartunk valamit, de messziről indítottunk, és az volt az érzésem, hogy olyan közel kell kerülnünk egymáshoz, amennyire csak lehet ahhoz, hogy az empátia, az egymás megértése elkezdjen élni” – meséli a közös munkáról.

Chen Wei Lee az életben is társa Vakulya Zoltánnak, ami sajátos helyzetet teremtett mindkettőjük számára. „Ezt nap mint nap kezelnünk kell. Nekem szükségem van a távolságra, hogy utána közel tudjak kerülni, neki meg nagyon kell a közelség, hogy a közelben tudjon maradni. És ezt állandóan korrigálni kell, hiszen az évnek a kisebb részét töltjük együtt” – vallja.

„Van egy olyan elképzelés, hogy az ázsiai nő hűen botorkál a férfi mögött, és bármi lesz, az jó lesz, és a férfi a világ központja. Ez nálunk nincs így! (nevet) Látok olyan férfit, akinek folyton ott kell lennie a nő mellett, hogy jól működjön a kapcsolat, és látok olyan nőt, akinek nagyon kell a távolság, hogy utána közel tudjon kerülni” – fűzi hozzá a beszélgetés végén.

Az eredeti interjúban, amit Nagy Enikő készített, arról is szó esik, min múlik, hogy bevállalják-e a kínai vendégszereplést, milyen darabokban táncol még Vakulya Zoltán, és mi a munkája a tajpeji egyetem újmédia tanszékén.

A teljes interjú itt olvasható.