74 ezer forintot sikerült elsőre összekaparni az Átriumért

Először kaparták közösen az Átrium munkatársai, nézői, színészei a támogató adományként érkezett sorsjegyeket.

Az Átrium a kulturális tao megszüntetése után – mivel november óta mind a mai napig bizonytalanság övezi azt, hogy kap-e, ha igen, milyen feltételek mellett kap kompenzációt a költségvetése 40%-át képező forrás elvétele miatt – arra kérte a közönséget, hogy sorsjegyek felajánlásával adjanak esélyt a színháznak arra, hogy állami forráshoz juthasson. Az Átrium munkatársai a közönséggel és a színház művészeivel közösen kaparják le a sorsjegyeket.

kaparas_060.jpgHámori Ildikó, Parti Nóra és Hevér Gábor az eseményen (fotók: Mészáros Csaba)

Az első ilyen alkalomra január 19-én délután került sor az Átrium előcsarnokában, az Igenis, miniszterelnök úr! előadása előtt. A hangulat – a szomorú apropó ellenére – nagyszerű volt.

Az Átrium köszönetet mond mindenkinek, aki sorsjegyet adományozott, illetve aki együtt kapart a színházért: valamennyi munkatársuknak, a délutánt velük töltő nézőknek, valamint Hámori Ildikónak, Hevér Gábornak, Parti Nórának, Sipos Vikinek, Hajdu Csillának, Szatory Dávidnak és Száraz Dávidnak. 207 sorsjegy és 1 (kéttalálatos) lottószelvény összesen 74 ezer forint támogatást eredményezett az állami szerencsejáték-alapból.

kaparas_064.jpg

(Forrás: Átrium)

Kapcsolódó cikkek

Kaparunk a színházért!
A tao megszüntetése miatt az Átrium is lépni kényszerül
Zsedényi Balázs: „A rombolás nem lehet cél”

süti beállítások módosítása