A harmadik alkalommal megrendezett FACT fesztiválon négy külföldi és két magyarországi egyetem hallgatói mutatkoznak be 12 produkcióval.
Az idei fesztiválra a prágai, a belgrádi, a giesseni, a versciói és a kaposvári színművészeti egyetem produkciói kaptak meghívást, a házigazda Színház- és Filmművészeti Egyetem pedig három előadással képviselteti magát.
The Wardrobe (fotók: Színház- és Filmművészeti Egyetem)
A FACT különlegessége, hogy azon együtt mutatkozik be a film és a színház, valamint a díszlet- és jelmeztervező hallgatók munkái is megjelennek. A FACT célja, hogy lehetőséget adjon magyar és külföldi diákoknak, hogy megismerjék egymás munkáit, a nagyközönség előtt bemutassák vizsgafilmjeiket és -előadásaikat, közös műhelymunkákon vegyenek részt és hosszú távú szakmai kapcsolatokat építsenek ki.
A fesztiválon idén tovább gazdagodik a filmes kínálat. A dokumentum- és kisjátékfilm-vetítés mellett a televíziós műsorkészítők munkáit külön program keretében mutatják be. Idén a nyitó és a záró ünnepség mellett négy színházi előadást is közvetíteni fognak élő streamen.
A látványtervező MA szakos hallgatóik mellé meghívták a társegyetemek tervezőit, így közös kiállításon láthatóak az SZFE, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar növendékeinek alkotásai.
Here is nice
A filmes programok között szerepel egy televíziós stúdiógyakorlat is, amelyen Örkény István egyik egypercesét veszik fel több kamerával. Emellett 24 órás filmversenyt is hirdetnek, amelyre bárki jelentkezhet, és amelyre a műveket egy nap alatt kell elkészíteni.
Az idén első alkalommal tartanak az off-program keretében olyan nemzetközi workshopokat, amelyeket az SZFE hallgatói szerveznek. Valamennyi résztvevő ország színész vagy rendező szakos növendékei tartanak foglalkozást, a négy nap során kilenc különböző tematikájú műhelymunka valósul meg, többek között bábos, tévés, színházi és táncos projektek.
A Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló fesztivál keretében két nemzetközi szakmai konferenciát is tartanak, az egyik azt vizsgálja, hogy milyen alkalmazási lehetőségei vannak a projektmódszernek a felsőfokú művészeti oktatásban, a másik pedig a meghívott egyetemek oktatásmódszertanával és fesztiválszervezői tapasztalataival foglalkozik.
Mea culpa
A fesztivál január 31. és február 3. között kerül megrendezésre a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A részletes program itt található.
(Forrás: MTI)