Vida Péter: „Akkora volt az érzelem, hogy kellett vele valamit kezdeni”

Interjú Vida Péterrel, a Thália Színház színészével szerepeiről és a Valentin naphoz való viszonyáról.

A hőstenorban a szégyellős színházi titkárt, Maxszet játszod, aki gyengéd érzelmeket táplál a fiatal, csinos Maggie iránt – Tóth Eszter –, ő viszont a híres olasz tenorért, Tito Merelliért – Szervét Tibor játssza – rajong…

Igen! Max sokkal racionálisabban látja a világot, ellentétben a nagyon fiatal Maggie-vel, aki ott áll babarózsaszín tüllszoknyájában és rajong egy ismert hírességért… Tudjuk, hogy ilyenkor inkább a szerelem érzésébe szerelmesek. Max érzelmei ezzel szemben valódiak, tényleg Maggie-nek és nem egy idolnak szólnak. Számára inkább az a kellemetlen, hogy Maggie a főnöke, a színházigazgató lánya. Max másfél éve próbálkozik nála, meg is kéri a kezét, amire a lány persze nemet mond, neki még a szabadság, a kaland kell. Aztán bekövetkezik az a nem várt esemény, ami miatt Tito helyett Maxnek kell titokban Othello-jelmezben a közönség elé állnia.

Vida Péter és Molnár Piroska A hőstenor előadásában (fotók: Csatáry-Nagy Krisztina)

Az ő operaénekesi karrierje korábban derékba tört klinikai lámpaláza miatt – nem tud a színpadra kimenni, úgy remeg. De az igazgató unszolására és legfőképpen Maggie miatt, akinek bizonyítani szeretne, mindenáron teljesíteni akarja a feladatot. A lány nem ővele akar találkozni, amikor a híres Tito Merellinek hoz rózsát az öltözőjébe – csak nem tudja, hogy akkor már a jelmezben nem a nagy tenor, hanem a kicsi Max van. – Azt gondolom, hogy ez Maggie számára egy felnövéstörténet, kislányból nővé érik, és a darab végén persze egymáséi lesznek.

A főnök meg én meg a főnökben egy balfácán pizzafutárt játszol, akire egy elég szorult helyzetben talál rá a szerelem. Smeraldinába – Mórocz Adrienn –, a maffiafőnök kicsit fura titkárnőjébe esel bele.

Egyszer csak, ilyen rajtaütésszerűen megérint… Meglátom Smeraldinát – ugye ahogy engem bepofoznak a maffiafőnök nappalijába, ő ott van. Úgy jön ez a szerelem, gondolom, mint Romeónak – a mű elején egy Róza nevű lány nevét mantrázza, aztán pillanatok alatt Júliába lesz reménytelenül szerelmes. Ezt szokták a fiatalsággal is indokolni – a túltengő hormonok miatt az ember egy héten lehet nyolcszor is igazul szerelmes –, de itt teljesen mindegy a pizzafutár kora. Adott egy szerencsétlen, folyamatos egzisztenciális zavarokkal küzdő ember, aki bármibe fog, katasztrófa a vége, soha semmilyen referenciát nem tud felmutatni. Mindig a legjobbat akarja, de valahogy mindig a legnagyobb hülyeséget csinálja.

Ő maga se hiszi, hogy Smeraldinával bármi jövője lehet, egyszerűen csak csodálja és kibukik a száján: „Bárcsak ma semmi se történt volna, csak hogy meglátlak…” – mert ez neki megmagyarázhatatlan csoda. És ez a csoda mikor jelentkezik? Amikor a legnagyobb bajba kerül, hiszen karambolozott egy Ferrarival, és éppen ötezer euró kárt kellene ledolgoznia egy olyan fenyegető úriember hatására, aki bármikor lelőheti. Nincs vesztenivalója, úgyhogy nyugodtan elmondhatja annak a lánynak – mert „egyszer élünk!”, és lehet, hogy a helyzetből adódóan már nem sokáig –, hogy tetszel… Ez a pizzafutár egész életében csak szerette volna megúszni a dolgokat. Úgy fogalmaz: „Én nem avatkozom bele a más életébe, én a sajátomba se akarok beleavatkozni, csak nem tudok rendesen elmenni mellette”. És most itt van ez a nő, aki úgy megérinti, hogy arra gondol, de jó lenne, ha neki is lenne egy ilyen biztos partneri kapcsolata, egy nyugodt hátországa… Még nem tudja a helyén kezelni, de tudja, hogy itt most valami történt. Roppant érdekes a helyzet, mert én is hasonló módon találkoztam a feleségemmel. Sőt! Mondhatom, hogy amikor engem megismert, olyan mélyen voltam, hogy már nem igazán tudnám őt meglepni…

Nem párhuzamot szeretnék állítani, de akkor a mi kettőnk dolgának sem volt semmi racionális távlata. Egyszerűen akkora volt az érzelem, hogy kellett vele valamit kezdeni… És azt gondolom, hogy ahogy Truffaldino és Smeraldina a darab végén megfogják egymás kezét és azt mondják, hogy akkor induljunk, menjünk immár együtt, ez a legfontosabb az egészben, hogy: EGYÜTT – mint ahogyan az én életemben is ez történt, és azóta is fogjuk egymás kezét.

Szinte minden este színpadon állsz, próbák, rádió, szinkron… Mikor van időtök egymásra? Vagy mit szoktatok közösen csinálni?

Kifejezetten figyelünk a minőségi, együtt töltött időre. Például télen, amikor síel a család, vagy nyaraláskor; vagy van, úgy évad közben, hogy csak mi ketten felmegyünk a wellnessbe. Néha kettesben elutazunk… Vagy amikor a gyerekek nincsenek pár napig és csak otthon vagyunk – főzünk, kitöltünk egy pohár bort. Mivel ez nagy szervezést igényel, jó előre kitaláljuk, és nem engedünk belőle, mert szükségünk van erre az intimitásra.

Valentin-nap… Igen-nem. Mi a véleményed erről az átvett szokásról? Tartjátok?

Gyakorlatilag mondhatom, hogy februárban lesz 11. éve, hogy ünnepeljük a Valentin-napot. Február elsején született meg Bálint fiam, 14-én pedig a névnapja van. Úgyhogy nálunk a Valentin-nap névnap: Bálint-nap. Nem akarom egyébként véleményezni, van, akinek sokat jelent és van, akinek nem. Az apró gesztusok számítanak, és ha valakinek a Valentin-nap erre egy apropó, miért is ne.

(Forrás: Thália Színház)