Időtlen emberi vágyak a terepasztalon

A k2 Színház társulata legújabb előadása során Kovács D. Danival, Junior Prima Díjas rendezővel dolgozott együtt.

A Heinrich von Kleist drámája alapján készített Pentheszileia feldolgozás legközelebb március 22-én lesz látható a MU Színházban. A történet mai érvényességéről, hatalomról, barátságról, női szerepekről és a próbafolyamatról a címszereplőt alakító Piti Emőkével beszélgettünk.

Fotók: Mészáros Csaba

Az embereknek van egy általános ismeretük a trójai mondakörön belüli háborús eseményekről; viszályszítás, Helené elrablása, faló, stb. A Pentheszileia azonban egy nem annyira közismert mozzanata ennek az időszaknak. Te hogyan fogadtad, amikor kiderült, hogy Kleist-en keresztül ezzel a történettel fogtok foglalkozni?

Viszonylag sok görög drámát, illetve a görög mitológia tárgyát feldolgozó művet olvastunk az egyetemen - így Kleistet is-, de Pentheszileia történetét nem ismertem. A próbafolyamat előtt talán annyit tudtam róla, hogy ő egy amazon, aki végül belehal a szerelembe, az általa szeretett férfival együtt. A kleist-i drámát nem olvastam, és arról is csak homályos képzeteim voltak, hogy mit is jelenthet az, hogy amazon. Harcos nő? Feminista (mosolyog)? Kíváncsisággal és izgalommal vártam az olvasópróbát, aztán amikor Dani először felolvasta a darabot, tulajdonképpen nem sok mindent értettem belőle. Elég nehéz szövegről van szó, az, hogy egy adott jelenetnek mi a fókusza, mennyire gazdag, miről szólhat, csak később, a próbák során vált egyre egyértelműbbé. Ebben a megértésben sokat segített, hogy az első egy hét főleg a szöveg elemzéséről szólt.

Mik tették különlegessé, emlékezetessé a Kovács D. Danival zajló alkotó-, és próbafolyamatot? Milyen volt a közös munka?

Jó volt. Új emberekkel dolgozni általában alapvetően egy jó helyzet. Más, még ismeretlen nézőpontok befogadása, a megszokott komfortzónából való kilépés, inspiratív helyzetek; mindezt jelentheti egy-egy új találkozás. Ha a társulat éppen nyitott, és befogadó, akkor a végeredménytől függetlenül is akár, de mindenki profitálhat egy ilyen találkozásból.

Dani végig empatikus volt, amiért én mindig hálás vagyok a különböző színházi helyzetekben, ahol az emberek az idegrendszerükkel dolgoznak, az érzelmeiket használva teremtenek különböző karaktereket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lettek volna erős rendezői elképzelései. Az volt az érzésem, hogy az első pillanattól kezdve elég pontosan tudta, hogy mit akar, és hogyan, de én mégsem éreztem azt, hogy csak báb vagyok a kezei között.

Tehát abszolút belekalkulálta a folyamatba a ti gondolataitokat, érzeteiteket.

Szerintem igen.

Sok helyen hallott, vagy olvasott meghatározása a színészi feladatnak az, hogy meg kell keresni és védeni az adott karakter igazságát, legyen az akár egy gyilkos, vagy pozitív szereplő. Te mit fogalmaztál meg magadnak, mi Pentheszileia igazsága?

Mondjuk annak fényében, hogy ő is egy gyilkos? Az igazság szó itt nem objektív igazságot jelent, hanem azt, hogy én, aki játszom, megpróbálom megérteni, hogy az általam játszott szereplő mit miért tesz. Ebben az esetben azt, hogy Pentheszileia hogyan jut el addig, hogy a saját szájával és a két kis kezével tépi szét a vágyott férfit. Nekem nem volt nehéz megérteni őt, annak fényében, ami addigra már tudható róla, megtörténik vele. Abban bízom, hogy az előadás átélhetővé teszi az összes karakter, így Pentheszileia igazságát is. Persze ezek után az, hogy én őt és a tetteit hogyan ítélem meg, az már egy másik kérdés.

Furcsa, és közben mégsem olyan hihetetlen, hogy a néző, az ember ösztönösen tud azonosulni ezt a brutális tettet elkövető Pentheszileiával.

Tud?

Igen, szerintem tud. Mindemellett egy karakteren belül válsz elképesztően gyengéddé, törékennyé és egy erőteljes, egész társadalmat irányító vezető harcossá. Volt már ehhez hasonló női szereped?

Mind a három egyszerre nem (nevet). Fontos, ha egy ilyen feladat találja meg az embert. Erőteljes, tragikus nőalakokat többször játszottam már. Érdekes, hogy azt mondod, hogy Pentheszileia gyengéd, törékeny és erőteljes egyszerre. Nem sok szerep ad erre ilyen egyértelműen lehetőséget. Talán a Platonov Szofjáját volt hasonló élmény eljátszani.

Ezt a szélsőséges szerepet különféle korhű jelmez, smink és körítés nélkül játszod, ilyen szempontból teljesen lecsupaszítva. Ez hogyan hat a játékodra, illetve szerinted miért működőképes ez a koncepció ebben az előadásban?

Dani mondta még a próbafolyamat elején -és én szerettem ezt a gondolatot-, hogy ez a dráma annyira monumentális, például a darab végén az elefántokkal és kutyákkal hadba vonuló Pentheszileiával, hogy ha egy gigantikus méretű színpad és rengeteg pénz állna a rendelkezésünkre, az anyag akkor sem lenne alkalmas arra, hogy mindezt egy az egyben, naturalistán próbájuk meg megfogalmazni, színházban. Filmen mindez már teljesen máshogy hatna. Mindenesetre ettől a ponttól kezdve lehetett megpróbálni előnyt kovácsolni a „szegényszínházi körülményekből”. A szöveg erőteljes, pontosan de bonyolultan ír le helyzeteket, ezért a díszlet és a jelmez minimalitása segítheti is a megértést.

Az egyszerű, hétköznapi ruhák amikben játszunk, a letisztult színpadkép gondolom azt is erősíti, hogy ez a történet kortalan. Itt és most is érvényes. Valójában nem régmúlt idők amazonjairól és görögjeiről, illetve azok harcáról szól, hanem olyan emberi vágyakról, amik bármikor, bárkiben dúlhatnak.

A Stranger things első évadát én például addig szerettem igazán, ameddig nem láttam a szörnyet. Ameddig csak sejtettem, hogy ott van a túloldalon és bármikor lecsaphat, de nem mutatták meg nekem, addig a félelmem is erősebb volt. A fantáziám, és így azt gondolom, a nézők fantáziája is sokszor sokkal gazdagabb lehet, mint bármilyen konkrét megjelenítése egy adott eseménynek, lénynek, stb. Ezért is gondolom nagyszerűnek azt a kleist-i ötletet is, hogy az, ahogyan Pentheszileai és Akhilleusz a darab végén találkoznak, nem a színen zajlik. Prothoe, mint szemtanú meséli a látottakat. Szeretem, hogy így lehet történetet mesélni színházban.

És nagyobb kihívás is, gondolom.

Ezt nem tudom. A mi feladatunk az, hogy ezt a bonyolult szöveget minél pontosabban, az adott megszólalások mögötti minél tisztább szándékokkal, mondjuk.

Nagyon érzékenyen, és pontosan dolgoztok együtt a Pentheszileia barátnőjét, a már említett Prothoe-t játszó Boros Annával. Megtestesítitek a női testvériség, barátság mintaszerű kapcsolatát. Tudtál ezzel a több ezer éves történetbéli barátnői kapcsolattal, szeretettel azonosulni? Tulajdonképpen milyen számodra a valódi női barátság?

Tudtam vele azonosulni, igen (mosolyog). Pentheszileiát a vágyai Akhilleusz felé hajtják. De akivel valódi kapcsolata van, az a Prothoe. Ilyen értelemben ő lehet a legbiztosabb pont az életében. Szerintem ez egy egyszerű dolog. Volt már ilyen bensőséges, intim, fontos kapcsolatom nővel. De igazából a kapcsolatuk szempontjából azzal keveset foglalkoztam, hogy ők ketten történetesen nők. Pentheszileia oldaláról én arról gondolkodtam inkább, hogy hogyan biztonságos, meleg, fontos, ismerős, egyedüliként, számára Prothoe.  

Milyen jelzőket tudnál Pentheszileiához társítani?

Bátor. Őszinte. Az, hogy egy felelős pozícióban lévő ember meg tudja kérdőjelezni az őt körülvevő rendszert, úgy is, hogy ez a számára feltételezhetően fájdalommal és veszteséggel jár, az bátorságra vall. Vagy ostobaságra. Nézőpont kérdése.

Nőközpontú társadalomról nagyon ritkán hallunk, vagy beszélünk, tulajdonképpen csak az amazonok – fiktív - esetében. Nagyon lebutítva teszem fel a kérdést: Miért való nő kezébe is a hatalom?

Egy férfi kezébe miért való? Az kapjon hatalmat, aki felelősen tud vele bánni. Valószínűleg kevesen képesek erre.

Pentheszileia képes?

Nem. Azt nem látjuk, hogy ő hogyan igazgatta a rábízott a női társadalmat, mielőtt felemésztette volna a szenvedély. Azt viszont láthatjuk, hogy hogyan őrlődik, amiért nem képes eleget tenni a felé irányuló elvárásoknak. A szégyen, a fájdalom éppen ebből fakad. Nem képes rá hogy az amazonok seregét vezesse, hiszen egy férfira vágyik. Férfira vágyni, amazonként, tilos. És ő, az amazonkirálynő mégis vágyik Akhilleuszra. És mert ezt nem tudja elnyomni önmagában; önző, a személyes érdekeit a népe elvárásaival  szemben előtérbe helyező, rossz vezetőnek bizonyul. Vagy progresszív lázadónak, aki egy alapjaiban hibás rendszer hiányosságaira kérdez és mutat rá. Ez egy kérdés. A darab vége felé elhangzik Pentheszileia szájából, hogy „Tanaisz hamvait szórjátok a szélbe”. Tanaisz az amazonok ősanyja, így ez azt is jelentheti, hogy menjetek, és romboljátok le a női társadalmat. Majd magukra hagyja őket.

Egy hatalommal bíró vezetőnek szem előtt kell tartania, hogy mi az érdeke azoknak az embereknek, akik függnek tőle. Biztos vagyok benne, hogy erre egy nő ugyanúgy képes lehet, mint egy férfi.

De nem Pentheszileia az, aki ezt jól csinálta. (nevet)

(Forrás: MU Színház)

Kapcsolódó cikkek

Kritika a Sólyom Bátor blogon