Novák Ferenc Tata előadása 30 év után ismét látható

A Forrószegiek című táncjáték egyetlen alkalommal lesz látható a Nemzeti Táncszínházban április 28-án, este 7 órától. 

A legendás előadás bemutatójának 30 éves évfordulója alkalmából, ismét életre kel a méltán nagyhírű produkció. A volt Honvéd Táncszínház egykori táncosai, fiatal pályatársaikkal közösen, Novák Ferenc Tata szakmai irányítása mellett, egyszeri alkalommal lépnek színpadra a Nemzeti Táncszínház nagytermében.

forroszegiek_proba2.jpgAz előadás próbája

Az est első részében Novák Ferenc a „Szék táncai és táncélete a 20. század első felében” című, a hatvanas évek elején megírt szakdolgozata alapján mesél az európai viszonylatban is kiemelkedő néprajzi és művelődéstörténeti gyűjtőmunkájának élményeiről, eredményeiről.  

Novák Ferenc Forrószegiek című alkotása minden szempontból az önálló magyar táncdráma egyik emblematikus darabjának tekinthető, hiszen a világirodalom egyik legismertebb, számtalan színházi és filmes megfogalmazást is megélt szerelmi tragédiája, a Rómeó és Júlia klasszikus és egyetemes érvényű gondolatait jelenítette meg egy speciálisan magyar környezetben, sajátos módon, a magyar néptánc eszközeivel. Ebben a megközelítésben pedig a darab mindenképpen korszakalkotónak minősíthető.” (Dr. Jakabné Zórándi Mária: A „Magyar Iskola”). 

Előadók: Magyar Táncművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatói, a volt Honvéd Táncszínház tagjai és a Bihari János Táncegyüttes.

(Forrás: Nemzeti Táncszínház)

 

süti beállítások módosítása