A nyár utolsó 9 napja a vidám szórakozás jegyében telik Nyíregyházán

 Augusztus 23-án startol ugyanis a Vidor Fesztivál, ahol a színházi programok mellett zenei-, filmes- és irodalmi programokat is kínálnak a szervezők.

Tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Városi Önkormányzat a VIDOR Fesztivált. A rendezvényen 60 helyszínen több mint 200 programot kínálnak az ide látogatóknak, a hazai vígjátéktermés minél szélesebb spektrumán át a szabadtéri koncertekig, filmvetítésekig, irodalmi ínyencségekig. A város is ünneplőbe öltözik, az utcákon és tereken mutatványosok és improvizatív játékok szórakoztatnak, és ezúttal is helyet kap a gasztronómia. A fesztivál eredeti célkitűzése továbbra sem változik: a vidámság és a derű mindenkié, vagyis a programok 90 százaléka ingyenesen látogatható. 

patika_pr_horvathjudit_net-7490.jpgAz Örkény Színház Patika című előadása (Forrás: Örkény Színház)

A VIDOR-t szervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vezetése minden évben igyekszik valami meglepetéssel kedveskedni a fesztiválozóknak. A színházi versenyprogramba idén először zenés színpadi játékok is nevezhettek, melyek a Rózsakert Szabadtéri Színpadon mutatkozhattak be, illetve a Szabadtéri ebben az évben először a VIDOR ideje alatt is várja a közönséget. A Mennyei hang! a Játékszínből augusztus 27-én, Szabolcs megye lordjai és a miladyk pedig augusztus 29-én mutatkoznak be. Most is lesznek Nyíregyháza város főterén színházi előadások, az érdeklődők két produkciót is megtekinthetnek ingyen a Kossuth téren. Az egyik a Magyarock Dalszínház Futballáb című musical comedy előadása, többek között Magyar Attila, Barabás Kiss Zoltán, Baronits Gábor fellépésével, a másik pedig a Nicsak ki lakik itt?! című vígjáték, Beleznay Endre, Gesztesi Károly, Harmath Imre és Bánfalvy Ágnes főszereplésével.

A nagyszínpad vendégei többek között a Lóci játszik, Geszti Péter, Parno Graszt & Bohemian Betyars, a Halott pénz, a Magashegyi Underground, a Bagossy Brothers Company és a The Biebers. Olyan, a hazai könnyűzenéből jól ismert előadókat is láthat és hallhat itt a közönség, mint a Kelemen kabátban, Dánielfy Gergő és az utazók, Hangácsi Márton, a Mystery Gang. A világzene sem szorul háttérbe, a nagyszínpadon a Benin International Musical (B.I.M), a franciaországi La Cumbia Chicharra, a Haitiből érkező Wesli. Újdonság, hogy ebben az évben már a Kossuth téri nagyszínpadon óriás led falon, kivetítve is élvezheti a közönség a koncerteket. Idén a Sunshine FM Rádió támogatásával Sunshine FM Kisszínpadnak keresztelt hagyományos Kossuth téri helyszínen pedig, a nemzetközi zenei szcéna szereplői közül többek között a Workers Delight (Iserlohn), Rusin Cendes Orchestra (Szlovákia), Hudaki (Ukrajna), Shaun Ferguson (Kanada), Ablaye Cisokko & Völker Goetze (Szenegál/Németország) látogat el hozzánk.

A hazai zenei élet képviseletében a fesztivál vendége lesz többek között: a Nyughatatlan, a Belvárosi betyárok, a Kelet Brass Band, az Azegrivár, a Dalinda, a Babra, a Dániel Balázs Trió feat. Jumping Matt, és Szirota Jennifer. A Sunshine FM évről évre hazai együttesek részvételével rendezi meg a nyár végén a rádió születésnapját. Ezúttal augusztus 31-én lesz a Sunshine Kisszínpadon a Total Music Party, ahol idén a Hősök élőzenés nagykoncertje után Rico&Miss Mood lép fel, majd a szervezők ígérete szerint az estét a Rádió lemezlovasai zárják egy fergeteges bulival. 

A főtéren továbbra is vár a VIDOR Terasz, az érdeklődők késő estig válogathatnak majd a különféle művészeti ágak kínálatából. Bábszínházak, utcaszínházak, artisták, pantomimesek, élő szobrok, mutatványosok, tűzzsonglőrök, karikaturisták performanszai szórakoztatják az érdeklődőket. A programok döntő többsége Nyíregyházán lesz, de a szervezők megye szerte mintegy 20 települést vontak be a helyszínek közé. A részletes program az ingyenes műsorfüzetben, valamint a www.vidor.eu oldalon található. 

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)

süti beállítások módosítása