Évadnyitó dzsembori és társulati díjak a Zenthe Ferenc Színházban

Első alkalommal nyitotta soron következő évadát közönségével közösen a salgótarjáni teátrum. 

Ez volt talán az eddigi legsikeresebb évadunk, hiszen elnyertük az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiemelt minősítését, amelyre ebben az évadban is pályázni fogunk, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szervezete a Príma-díjjal ismerte el munkánkat – értékelte a rendezvény előtti társulati ülés sajtó számára is nyilvános részén Simon Lajos igazgató. A nyolcadik évad nyitányán elhangzott: az eredményeket a számok is tükrözik, hiszen az előző évadban 58 ezer néző látta a Zenthe különböző produkcióit. Az előadások száma szintén dinamikusan, 122-ről 173-ra  emelkedett, a magyarországi szerepléseik száma 25 százalékkal, a határon túli előadásaik 47 százalékkal növekedtek.

kolt.jpgKoltai Róbert a díjátadáson

Szeptemberben az Eltört korsó című előadással szerepelnek a Vidéki Színházak Fesztiválján,s több koprodukciós partnerük is lesz az új évadban, a Váci Dunakanyar Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A 2019/2020-as évadban 9 premierrel készülnek, illetve megcélozzák a 180 előadásos határ átlépését is.

A színház igazgatója elmondta: elkészült az új értékesítési stratégia is, amelynek célja, hogy a megyeszékhelyen túl egy új közönségréteget szólítson meg.

Susán Ferenc, a színház produkciós igazgatója az új évad kapcsán elárulta, hogy mind a Nógrád Táncegyüttessel, mind a Dűvő Zenekarral készítenek ismét közös előadásokat. Ezen túl kiemelte, hogy a színház stábjához számos fiatal csatlakozott, valamint ismertette az évadban szereplő darabokat is.

Kora délutántól a megyeszékhely Fő terére tette át székhelyét a Zenthe Ferenc Színház, ahol bérleteseiket és minden érdeklődőt izgalmas kitelepülésekkel vártak; jelmezeket próbálhattak, díszletben fotózkodhattak, a fellépő művészeket hallgathatták, s itt adták át a XII. Vastaps-díjakat is.

bag.jpgA Bagossy Brothers Company koncertje

A legjobb meseszínház díját a BandArt Társulat kapta a szavazatok alapján az Ann-Droid című darabért, a legjobb gyermek előadás a szécsényi Andi Színjátszósai Valahol Európában című produkciója lett. Ifjúsági kategóriában a Váci Dunakanyar Színház Művészet című előadása vitte el a pálmát, a legjobb vendégdarabnak a József Attila Színház Shirley Valentine-ja, a legjobb saját produkciónak a Pillantás a hídról ítéltetett. A legjobb női színésznek járó üvegkockát Kökényessy Áginak ítélte a publikum, aki Beatrice-t játszotta a Pillantás a hídról című előadásban, míg a legjobb férfi alakítást Koltai Róbert mutatta be: Virág úr a Lovagias ügyben nem talált legyőzőre.

A Színház újratöltve! elnevezésű évadnyitót a Bagossy Brothers Company másfél órás élő koncertje zárta.

(Forrás: Zenthe Ferenc Színház)

süti beállítások módosítása