15 pályakezdő színész játszik idén a Móricz Zsigmond Színház színpadán

Új és „nagy visszatérő” rendezők, ismert és fiatal vendégművészek, valamint változatlan jegy- és bérletárak – ezeket kínálja az induló évadban közönségének a nyíregyházi színház.

Idén a Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a VIDOR Fesztivál zárása után két nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését. A hivatalos rendezvény előtt a társulat kiránduláson vett részt Tiszadobon, ahol egy közös ebédet költöttek el, majd az Andrássy-kastélyt és kertjét tekintették meg. Az új évad: hét nagyszínpadi (öt felnőtt és két gyermek), négy kamara, és kettő Művész stúdiós bemutató várja majd a nézőket. A társulati ülés zárásaként hivatalosan is felavatták a Krúdy Kamara teljesen átalakított és megszépült nézőtéri előcsarnokát.

ny.png

Az elmúlt évhez hasonlóan bemutatóval kezdik az évadot, a Krúdy Kamarában a Nyíregyházára hosszú évek után visszatérő Verebes István rendezi a Színházi bestiák című, az európai színpad első színésznőiről szóló darabot. Visszatérő vendégként fogadnak két olyan alkotót is, akik korábban már dolgoztak náluk, A balekkel igazi progresszív szórakoztató előadást létrehozó Fehér Balázs Benőt, illetve az Idősutazást és a Chicagót színpadra állító Szőcs Arturt. Most mindketten egy-egy komoly, de ugyanakkor izgalmas feladatot kaptak: a Mesél a bécsi erdőt és Móricz Zsigmond Úri muri című drámáját állítják színpadra.

Szintén rutinos visszatérőnek számít a többszörös díjnyertes Illatszertár rendezője: Mohácsi János, valamint Szente Vajk, aki a Meseautó után idén is nagy dobásra készül, mégpedig egy ősbemutatóval, a 9-től 5-ig című musicalt viszi színre. A visszatérők csapatát erősíti Simon Kornél is, aki az Oscar virtuóz komédiázása után Karinthy Frigyes örökzöldjét, mindnyájunk kedvenc kamaszkori élményét, a Tanár úr kérem-et rendezi a Krúdy Kamarában, zenés változatban. A „hazai csapatból” természetesen nem maradhat ki Göttinger Pál sem, aki a tavalyi Bob herceg után a Krúdy Kamarában rendez egy sajátos világú, egyszerre költői, kegyetlen és mulatságos ír darabot, Conor McPherson Tengeren című alkotását. Tavaszi bemutatóik rendezői először dolgoznak a nyíregyházi színházuban, de mindketten a szakmában komoly szakmai tapasztalattal bíró, értő és érzékeny alkotók: a nagyszínpadon Horváth Péter állítja színpadra a Sógornők című kortárs kanadai vígjátékot, a Krúdy Kamarában pedig Mészáros Tibor jegyzi a filmen és színházban egyaránt nagy sikert aratott krimi-klasszikust, a Várj, míg sötét lesz-t.

Idén az ifjúsági és gyermekelőadások rendezői egy kivétellel először dolgoznak Nyíregyházán. A nagyszínpadon Szilágyi Bálint készít újfajta, korszerű adaptációt Farkas vs Piroska címmel, ezt követi Papp Dániel a maga szintén eredeti, a színház számára írt Ezeregyéjszaka feldolgozásával. Az itthon és külföldön egyaránt sikerrel dolgozó, több díjat nyert Valcz Péter a Művész Stúdióban az Állati színjáték előadással korunk virtuális világában keresi az emberi természet határait. Varga Péter, a másik stúdiós gyermekprodukció rendezője már többször dolgozott nálunk, mindig a legkisebbek és az idősebbek örömére egyaránt – az idei évadban a Púpos lovacska című mesét állítja színpadra.

Nyíregyháza város önkormányzatának, valamint az előző évad eredményeinek köszönhetően idén is jelentős anyagi ráfordítások történtek a műemlék épület belső modernizációjára. Teljesen átalakították a Krúdy Kamara nézőtéri előcsarnokát, és modernizálták a berendezését. Emellett számos technikai és esztétikai felújítást végeztek el a nyáron.

A korábbi évekhez hasonlóan a VIDOR hagyományos versenyprogramjára idén is rendkívüli volt az érdeklődés, az előadások majd mindegyike teltházzal mutatkozott be. A 32 előadás mintegy 7000 néző előtt, az előző évivel összehasonlítva 44 százalékos bevétel-növekedést produkált, mely a VIDOR új helyszíneként is igen jól debütált Rózsakert Szabadtéri Színpad megnövekedett férőhelyeinek is nagy mértékben köszönhető.

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)

süti beállítások módosítása