Györgyi Anna: „Mindenki talál benne valamit, amihez kapcsolódni tud”

Dan LeFranc Nagy vacsora című műve 2011-ben Chicago legjobb darabja volt, most pedig a Jurányi Házban mutatják be szeptember 28-án.

Nagy csapat jött össze, ismertél valakit korábban? Jártál már a Jurányi Házban?

Nem ismertem Terhes Sanyin (Terhes Sándor – a szerk.) kívül senkit. A Szabó Magda Pilátus című regényéből készült filmet forgattuk együtt, volt férj és feleséget játszottunk. Megszerettem őt és a színészetét is. A rendező Császi Ádámmal a Viharsarok egy próbafelvételen találkoztunk először. Illetve Varga Ádámot is ismertem korábbról, mert beugrott a Rózsavölgyi Szalonban az egyik előadásomba. Simkó Katival (Simkó Katalin – a szerk.) Miskolcon voltunk egy társulatban, Huzella Julival (Huzella  Júlia – a szerk.) majdnem játszottunk együtt, Sütő Andrást nem ismertem egyedül. A Jurányiban próbáltuk Balsai Mónival a Personát, de játszani még nem játszottam itt. Jó a hely hangulata.

Györgyi Anna (fotó: Véner Orsolya)

Most hol tart a próbafolyamat?

Nehéz ezt megmondani, de haladunk, és remélhetőleg sokat lehet majd nevetni az előadáson. Terhes már most fantasztikus benne. Ádám precízen dolgozik, alapos rendező, aki nagyon jól ismeri az emberi pszichét. A próbákon úgy olvassuk össze a jeleneteket, hogy milyen ez egy étteremben ülve, és Grecsó Zoli (Grecsó Zoltán – a szerk.), aki koreográfusként vesz részt a Nagy vacsorában, néha megbolondítja mozgással a jelenetet.

Mi jut eszedbe a címről?

Elsősorban a bibliai vonatkozás, nagy vacsora, aztán nagy zabálás, a család, a nagycsalád, amikor összeül több generáció, nagymama, nagypapa, kicsi unokák.

Mit lehet elárulni a történetről?

Egy család életéről, és az ezzel járó dolgokról, például az anya-lánya kötelékről, a gyerekekkel való kapcsolatról, gyerekek közötti féltékenységről, megcsalásokról, a halálhoz való viszonyról szól az előadás, és mindig egy vacsorán találkozunk a szereplőkkel. Egészen átütő volt már csak a szövegkönyvet olvasni is, nekem sok személyes dolog eszembe jutott és jut is még a próbák alatt. Szerintem mindenki órákat tudna beszélni arról, hogy ezt vagy azt hogyan élte meg a saját családjában, szóval lehet kötődnie a nézőnek. Jól megírt darab.

Miért érezted átütőnek a szöveget?

A Nagy vacsora az Egyesült Államok nyugati részén játszódik, egy középosztálybeli, konzervatív, amolyan tipikus amerikai családban. Első olvasásra tragikomikusnak, nevetségesnek tűntek ezek az emberek, de végül is ilyenek is vagyunk. Mindenki talál majd valamit a darabban, amihez kapcsolódni tud, hiszen mindannyian voltunk szeretők, megcsaltak, rossz házasságban élők, stb. A végén mégis heroikus lesz ez az egész őrület. Szeretem, ha valaminek az a vége, hogy van értelme, akármilyen nevetséges, kisstílű, kisszerű is az az élet, de mégis csak nehéz normálisan, tisztességgel, emberségesen végigcsinálni, végigküzdeni. Ez nagy feladat az embertől és heroikus, ettől meg összefacsarodik a szív. Mindig meghat, amikor látok két öregembert az utcán, kézen fogva támogatják egymást, csodálatos, főleg ha szeretik is egymást, esetleg családjuk is van.

Hogyan ajánlanád az előadást?

Érdekes megfigyelni, az erőviszonyokat, a dominanciát, az emberi kisszerűséget, hogy mik történnek egy családi vacsorán, még a jobb helyeken is. Mindenki boldog akar lenni, én mindig abból indulok ki, hogy mindenki jót akar, senkiről nem feltételezem a rosszat. Ezek az emberek, a darab szereplői is jól akarják csinálni, csak rosszul sikerül. Elindulnak az életben, szeretetben, de elcsúsznak a dolgok, mert nem mindig két abszolút összeillő ember találkozik. Persze az elején úgy tűnhet, de aztán egyre több kompromisszumot kell kötni, már ott vannak a gyerekek, és nagyon kevés kell, egy banánhéj, hogy az ember élete elmenjen egy másik vágányra, utána meg csak a toldozgatás van, hogyan lehetne kevesebb sérüléssel megúszni.

Az interjút Bordás Katinka készítette a Jurányi Latte sorozatának részeként.

(Forrás: Jurányi Ház)