Az Országos Stúdiószínházi Táncfesztivál szeptember 25. és 29. között. kerül megrendezésre az egri Gárdonyi Géza Színházban.
Topolánszky Tamás, a Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője szerint a fesztivál célja a mai napig változatlan: közelebb hozni a tánc műfaját a közönséghez, a közönséget pedig a táncművészethez. Minden korosztályt szeretnének megszólítani: a fiataloknak szól majd a seregszemle egyetlen nagyszínpadi darabja: szeptember 26-án az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat Vuk című előadása. Ugyancsak a legkisebbeket várják szeptember 29-én a Bozsik Yvette Társulat Bogarak című kisszínpadi produkciójára.
Vuk (forrás: Inversedance)
A felnőttek a nyitónapon láthatják az „In-Time” című művet a GG Tánc Eger előadásában, Frenák Pál koreográfiájával. Ezt követően az érdeklődők Novák Péter szerkesztésében tekinthetik meg Rémi Tünde és Appelshoffer János önálló estjét, a Pécsi Balett Belső vonzás című előadását Molnár Zsolt koreográfiájával, a Miskolci Balett Negyed című produkcióját, melynek koreográfusa Kozma Attila, valamint Kulcsár Noémi Tellabor, a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói közreműködésével a Sok hűhó semmiért című darabot, Kulcsár Noémi koreográfiájával. A zárónap estéjén pedig a Duna Táncműhely mutatja be Képíró című produkcióját, melynek koreográfus-rendezője Juhász Zsolt.
(Forrás: Gárdonyi Géza Színház)