Kifeküdtünk, összeálltunk - Tetris Challenge Miskolcon

A budapesti Katona József Színház jóvoltából a Miskolci Nemzeti Színház is kivehette részét az elmúlt hetek kihívásából. Videó.

Sokan emlékszünk még gyerekkorunkból az összeillesztgetős játékra, aminek modern, továbbfejlesztett változataival az okostelefonjainkon is találkozhatunk. Az egész ország felkapta azonban a fejét, amikor a jó öreg tetris nem a megszokott látványban kezdett el megjelenni. Emberek fekszenek a földön, különböző tárgyak vannak mellettük és mindezt felülnézetből látjuk: a Tetris Challenge lényege tulajdonképpen megegyezik gyermekkori játékunk lényegével; összeillesztgetjük a darabokat.

tet.pngForrás: Miskolci Nemzeti Színház

Sok szakma és intézmény csatlakozott a kihíváshoz, a színházi életben pedig talán az egyik legérdekesebbnek bizonyult a kezdeményezés. A budapesti Katona József Színház (aminek rendezője, Székely Kriszta idén Edward Albee: Nem félünk a farkastól című drámáját rendezte Miskolcon) a miskolci színházat jelölte ki a kihívás folytatására.

Nem sokat törték a fejüket, melyik előadás díszletét fogják lefektetni a színpadra, egyértelmű volt számukra, hogy eddig bemutatott darabjaik közül a Don Juan díszlete az, ami érdekesen mutathat síkra fektetve, felülnézetből. A csaknem kétszáz cső, melyekkel az előadás alatt alakítják a teret, Slárku Anett terveinek köszönhető, aki megálmodta az előadás díszletét. Az összes cső nem fektethető le a színpadra, így csak néhány darab jelenik meg a színpadon, mellette pedig a szorzószámot is feltüntetik, hogy abból a típusú csőből pontosan hány darab van a díszletben.

A képen a művészeken kívül minden olyan kollégát felsorakoztattak, akik nélkül nem valósulhatna meg az előadás estéről estére: ügyelő, súgó, színpadmester, rendezőasszisztens, díszletező, hangosító, világosító, kellékes, zeneszerző, öltöztető, fodrász.

Ha nem is egy Miskolci Balett-nehézségű, de egy apróbb koreográfia itt is szükséges volt, hogy minden és mindenki oda kerüljön, ahova kell. Hajdufi Péter és Kövér Tibor pedig gondoskodtak róla, hogy az egész procedúra, befekvés-bepróbálástól a kép elkészültéig mozgóképes verzióban is rögzítve legyen:

A Miskolci Nemzeti Színház kihívottja a Kecskeméti Katona József Színház.

(Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

 

süti beállítások módosítása