A k2 Színház: Rinocéroszok című előadása megtörtént eseményeken alapuló darab, melyben egy diákot megkérdőjelezhető körülmények között bocsátanak el egy viccnek szánt videó miatt a gimnáziumból.
Bár a folytatás már nem követi a valós eseményeket, helyette karakterek és személyes kötődések szövevényes hálózata bontakozik ki a szemünk láttára. Az elődásban nem a történet vége az izgalmas pont, hanem a kérdés, mely mindenkiben nyomot hagy. Vajon mit lehet tenni egy ennyire bonyolult ügyben, melynél a végkimenetel kiszámíthatatlan?A Rinocéroszok rendezőjével, Fábián Péterrel beszélgettünk hatalomról, határokról, jogokról és lehetséges megoldásokról.
A csapat (fotók forrása: MU Színház)
Melyek voltak a főbb pontok, amik mentén létrehoztátok az előadást?
Fábián Péter: Végig azt a határhelyzetet kerestük, hogy egy adott szituációban mi számít még viccnek, csínynek, humornak - mely a diáknak sajátja - és mi az, ami már becsületsértés, jogilag megkérdőjelezhető és büntetendő. Hol húzódik a határ?
Ha mi döntöttük volna el a történet végét, mindössze tálcán kínálunk megoldást ahelyett, hogy közösen elmélkednénk róla. Az előadások alatt nem is volt rá precedens, hogy valaki megkérdőjelezte, hogy miért nincs vége. Valahogy magától értetődik, hogy ezt közösen fejezzük be.
Hatalmi viszonyok. Nagyon elgondolkodtató, hogy egy gyerekkel egy iskolai kihallgatás során a pedagógusok aláíratnak egy papírt úgy, hogy nincs mellette nagykorú törvényes képviselő.
Régebben én sem tudtam, hogy kiskorúként velem csak úgy lehetne aláíratni tanúvallomást, hogy ott vannak a szüleim. Felfoghatjuk úgy is, hogy az előadásban egy felvilágosító tartalom is megbújik, mely nem didaktikusan, hanem búvóalakként jelenik meg a sztori hátterében, így tudatosítva, hogy bizony vannak jogaid kedves diák, élj vele tudatosan! Emellett pedig vitatkozhatunk arról, hogy mi fér bele a véleménynyilvánításba és mi az, amivel már sértünk másokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy erről kialakuljon egy párbeszéd pedagógus és diák, diák és diák, sőt szülő és gyermeke között.
(Fábián Péter)
Vajon az iskolai oktatás részeként mennyire szerepel, hogy mik az alapvető jogaink? A szülőknek eszébe jut, hogy otthon ezzel a kérdéssel is foglalkozzanak? Nyilván egy ilyen konfliktushelyzetnél könnyebben előbukkan a téma.
Nagyon sokféle iskolában fordultunk meg eddig és hatalmasok különbségek. Erőteljesen látszanak a szabadabb és a tekintélyelvű oktatás között az eltérések.
Egyet értek a benned felmerülő kérdéssel, ezzel kapcsolatban a kommunikáció lehet a legnagyobb segítség. Az előadások alatt sokszor érezzük, hogy pillanatok alatt megnyílnak és aktivizálódnak a fiatalok, ha érzik, hogy kíváncsiak vagyunk a gondolataikra.
Kelepcében éreztem magam az előadás alatt. Kialakult bennem egy vélemény, miközben a többi néző is valós érveket hozott fel. Vajon az egyéni döntéseinknek milyen következményei lehetnek? Ezek nem könnyen kiszámítható és megválaszolható kérdések.
Valóban nem. A darabban felmerül például a sajtószabadság témája is. Gondoljunk bele. A valóságban mit lehet leírni? Elvileg bármit, azonban a gyakorlatban hogyan alakulnak ezek? Egyáltalán nem baj, ha középiskolások találkoznak olyan fogalmakkal, mint sajtószabadság és véleménynyilvánítás szabadsága.
Hogyan látod a fiatalok médiafogyasztási szokásait? Valóban 5 perc hírnévért bármit feláldoznának?
A mostani középiskolás generáció beleszületett ebbe a virtuális valóságba, ahol folyamatosan vélemények röpködnek. A jelenlegi vélemény-világ határozza meg őket.
Iszonyatosan vadul fogyasztják a médiát, hisz a csapból is ez folyik. Azonban arról, hogy ehhez hogyan lehet viszonyulni, nagyon hiányos a közbeszéd. Az előadás talán egy picit ehhez is hozzá tud tenni.
Domokos Zsolt az előadásban
Számomra az, hogy a valóságban, egy ilyen jellegű ügy megtörténhet, annyira nem meglepő. A szereplők reakciója viszont meghökkentett. Mennyire követtétek a valós eseményeket?
A valós eseményeket csak kiindulópontként használtuk. Mindössze az alaphelyzeteket tartottuk meg: a videót, a megsértődést, a jegyzőkönyvet és a diák kirúgását.
Hogyan építettétek fel ezek után a darabot?
Az alapfelvetés után próbáltuk minél több szempontból körbejárni a problémát.
A történet folytatását együtt találtuk ki. A próbafolyamat nagyobb része improvizációkból állt, melyekben a színészek feladata az volt, hogy meggyőzzék egymást. Szerintem nagyon jót tett a darabnak, hogy ők maguk is írták a történetet, hiszen semmi sem egyoldalú. A határok felismerése az, ami fontos.
Mit tanácsolnál a szülőknek? Mit érdemes megtenni az előadás után?
Szerintem mindenképpen hasznos lehet, ha megkérdezik a gyerek véleményét az adott témáról. Nem kell rögtön végleges tanulságokat levonni, hanem beszélgetni, őszintén kérdezni. Bontakozzon ki egy beszélgetés. Miért ne kezelhetnénk egymást partnerként egy vitában? Ütköztessük a véleményünket.
A december 2-án látható k2 Színház: Rinocéroszok című előadásról bővebb információ a MU Színház honlapján tekinthető meg.
(Forrás: MU Színház)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.