„Mindenki hibás – és senki sem” – interjú Szakács Hajnalkával

Szakács Hajnalkát meglepetésként érte, amikor Guelmino Sándor rendező felkérte Szutyok szerepének eljátszására.

Szakács Hajnalka és Honti György az előadásban (fotók: Jászai Mari Színház)

Láttad annak idején a darab ősbemutatóját? Egyáltalán, milyen hatással volt/van rád Pintér Béla színháza?

Mindig nagyon szerettem a darabjait. Egyrészt izgalmasnak találom a műveiben alkalmazott színháznyelvet, másrészt a témák, amelyeket a drámái feldolgoznak, elképesztően húsbavágóak, az ember szívét-lelkét megmozgatják. Nagy rajongója vagyok a társulatnak, és azoknak a daraboknak, amelyeket az előadásukban láttam. Egyébként éppen a Szutyok volt mind közül a kedvencem.

Gondoltad volna, hogy valaha Pintér Béla-darabban fogsz játszani, ráadásul éppen a Szutyok címszereplőjeként?

Egyáltalán azt sem gondoltam volna, hogy Pintér Béla után bárki elő meri majd venni ezt a darabot. A mai napig nem értem – miközben persze nagyon hálás vagyok a remek feladatért –, hogyan jutott Guelmino Sándor rendező és Crespo Rodrigo igazgató eszébe, hogy én kapjam el ezt a szerepet, hiszen annyira távol áll tőlem Szutyok karaktere, személyisége. Ráadásul erősen él bennem, ahogyan Szamosi Zsófia játszotta Szutykot – igazi telitalálat volt az alakítása.

Nehéz volt ennek tudatában felkészülnöd a szerepre?

Vannak olyan klasszikus szerepek – a közelmúltban nekem ilyen volt például Csehov Három nővérének Irinája, vagy a Rómeó és Júlia Júliája –, amelyek a közismertségük miatt nehezednek teherként az ember vállára. De a Szutyok esetében is volt rajtam valamiféle teher, hiszen, ahogy mondtam, etalon számomra ez az előadás, és Zsófi alakítása is felejthetetlen. Abban bíztam, hogy nálam az lesz az izgalmas – legalábbis az én szemszögemből nézve –, hogy miként tudja eljátszani Szutyok szerepét olyasvalaki, akitől teljesen távol áll ez a karakter, akitől nem láttunk még ilyet. Mivel pontosan él bennem Zsófi alakítása, szinte kész elemzés volt a fejemben arról, hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben a szereplő. Ez nagyon sokszor jó emlékeztető volt arra, hogy milyen irányba kell mozdulnom.

Szakács Hajnalka és Danis Lídia

Van a szerepnek olyan aspektusa, amelyet viszont kifejezetten át akartál formálni a te értelmezésed szerint?

Természetesen nem akartam pontosan ugyanúgy játszani, mint Zsófi, de nem törekedtem arra sem, hogy direkt az ellenkezőjét csináljam. A leginkább azzal kellett megküzdenem ebben a szerepben, amire az előbb már utaltam: nagyon sok szerethető, kedves, életrevaló, makulátlan naivát játszottam az eddigiekben, most viszont éppen ennek az ellenkezőjét kellett csinálnom – úgy, hogy mindeközben megtartsam a szereplő saját igazságát. Ez remek tanulópénz volt.

Számomra az tűnik különösen bonyolultnak Szutyok szerepében, hogy már-már komikusan primitív beszédmódot alkalmazva kell megmutatni a karakter tragédiáját.

Nagyon izgalmas a Pintér Béla-darabokban, hogy a szereplőik mindig egyszerre drámaiak és komikusak, ezért folyton fenn van tartva annak a lehetősége, hogy bármilyen drámai helyzetben ki tudjuk nevetni magunkból a feszültséget. A primitívségről csak annyit: utólag jöttem rá, hogy Pintér Béla úgy írta meg ezt a szereplőt, hogy egyáltalán nem használ csúnya szavakat, miközben olyan érzésem van, mintha végigkáromkodnék két órát. „Ne legyen már hülye”, ez a legdurvább mondat, ami kiszalad a száján. Szerintem ez óriási találmány.

Mindenki hibás – és senki sem. A darabban nincs megoldás, „csak” felmutatása annak, hogy a mai magyar társadalom mennyire nincs felkészülve az állami gondozottak integrálására. Szerintem ez nagyon komoly probléma. Lehet, hogy idétlen példát hozok fel, de olyan ez, mintha lenne nálad paprika és paradicsom. Ebből maximum egy jó lecsót tudsz főzni, mégis azt várják tőled, hogy csirkepaprikás legyen nokedlival meg uborkasalátával. Az állami gondozottak legtöbbje nincsen felkészítve a beilleszkedésre, a társadalom viszont azt nem tudja, hogyan kell be- és elfogadni őket. Maradnak az előítéletek. Személyesen is érint engem ez a téma, hiszen édesapám állami gondozott volt, ráadásul zsidó és roma származású felmenőim vannak, szóval tudok arról egyet s mást, milyen az, amikor az embert a származása alapján ítélik meg.

Szutykot nem a származása miatt nézik ki maguk közül a falubeliek.

Az egy másik klisé, amikor a kinézete alapján ítélünk meg valakit. Amikor először láttam a darabot, arra gondoltam, hogy itt két főszereplő van: Szutyok és Anita, akit a mi előadásunkban Danis Lídia játszik. Azon szurkoltam, hogy az előnytelen külseje és a roma származása miatt lenézett lány is be tudjon illeszkedni a falu közösségébe, és mind a ketten normális életet tudjanak élni. Ahelyett azonban, hogy a közösség tagjai fölemelnék őket, a lányok húzzák le magukhoz a többieket. Ez itt a legnagyobb baj: hogyan várunk el bármit is ettől a két szereplőtől, amikor olyan környezetből jönnek, amelytől nem kaptak semmit, csak a szeretetlenséget?

Crespo Rodrigo és Bakonyi Csilla

Tehát szükségszerű a történet tragikus kimenetele? Sehogy sem lehetett volna ebből happy end?

Talán lehetett volna, de iszonyatosan nehezen. Édesapám például csak nagyon nagy nehézségek árán tudott érvényesülni az életben, sokáig dolgoztak benne ugyanazok a fájdalmak, amelyeket Szutyok is magában hordoz. Az élet igazságtalanságának a tudata, annak a tudata, hogy lemondtak róla, eldobták, elhagyták. A kétely abban, hogy valaha is el tudják-e fogadni olyannak, amilyen. Őrületesen nagy meccseket vívott magában, de neki sem sikerült ezt soha teljes mértékben feldolgoznia. Felfoghatatlanul nehéz ilyen traumatikus élménnyel elindulni az életben – nem csodálkozom, hogy a darab ilyen véget ér, szerintem ez a gyakoribb példa. A darabból jöttem rá, hogyan juthat el valaki az olyasfajta szélsőséges gondolkodásig, amit Szutyok is képvisel a történet végén. Megértettem, hogy mindennek és mindenkinek megvan a maga igazsága, és minden következik valamiből. Nincsen olyan, hogy valaki eredendően gonosz.

Milyen igazságból következik az, hogy Szutyok meglehetősen sötét időket idéző egyenruhában tűnik fel a darab végén?

Akinek az a legnagyobb frusztrációja, hogy mindenütt igazságtalanság uralkodik az életben, abban sokkal jobban dolgozik az igazságérzet. Minden egyes helyzetben kiáll a maga igazáért, és makacsul védi azt, nem törődve semmi és senki mással. Az általa elgondolt igazságnak a folytonos és mániákus betartatása vezeti el addig a felismerésig, hogy mindenhol rendet kell tenni. Ha a világ nem igazságos, akkor majd ő igazságossá teszi. Így válhat csak elviselhetővé a számára.

(Forrás: Jászai Mari Színház)