A „közönség dobta össze”: új bemutatóra készül az Átrium

Nézőinek támogatása is kellett ahhoz, hogy az Átrium egy év kihagyás után új bemutatóval jelentkezhessen. 

A kulturális tao megszűnése után az Átrium a közönségéhez fordult, és az Átrium Mecénás Klub keretében kérte a közönség segítségét a túléléshez. Most részben ezekből a támogatásokból tud megszületni egy új produkció, a Minden nagyon jó lesz.

atr.pngParti Nóra, Móga Piroska, Brasch Bence és Bányai Kelemen Barna az előadás imázsfotóján (fotó: Lakatos Péter)

Legutóbb 2019 decemberében Reginald Rose: 12 dühös ember című darabját állította színpadra az Átrium Mucsi Zoltán és Gyabronka József főszereplésével, azonban a kulturális tao megszüntetése és a 77%-os támogatásmegvonás következtében sokáig nem tervezhetett új bemutatót a színház. Tavaly mindössze egy közel sem klasszikus produkciót, a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című egyszemélyes, díszlet és jelmez nélküli előadást tudták színre vinni, aminek érdekessége, hogy egy színész az életében mindössze egy alkalommal játszhatja el, ugyanis a színpadon találkozik először és utoljára a darab szövegével.

Most azonban ismét egy „hagyományos” komédiát mutat be a színház február 22-én: Zach Braff, amerikai szerző darabját, amely azonban korántsem lesz hagyományos. A Scrubs (Magyarországon: Dokik) címen futó, különleges humorú, többször díjazott sorozat egyik főszereplője, aki producer, rendező és forgatókönyvíró is, 2011-ben írta meg darabját, amely az életben elkövetett hibákról, gyökerekről és útkeresésről, reményről és társakról szól. Azokról, akik nem tartoznak a nyertesek közé, de nem is annyira vesztesek, mint ahogy azt magukról gondolják. Tehát mindannyiunkról. 

spah.pngA 35 éves Charlie élete mélypontján van. Az Isten háta mögött akarja befejezni az életét, ám váratlanul és leginkább hívatlanul érkező vendégei – egy véletlenül felbukkanó angol ingatlanügynök, a helyi tűzoltóparancsnok és egy New York-i lány – hatására kénytelen félbehagyni tervének megvalósítását. A négy egyedülálló ember hirtelen összezárva találja magát ebben a nyaralóban, ahol a hangulat nem éppen felhőtlen, a társas magány azonban nem várt kapcsolatokat és felfedezéseket teremt. A gazdagon megfestett karakterek szellemessége a bennük rejlő félelmekkel és nárcizmusukkal társul, és mindebből könnyen pergő, eredeti helyzetek és párbeszédek születnek: a vádló önvizsgálat, a fekete humor és az újrakezdés lehetőségét kutató remény egyedi pillanatai.

                                  (Spáh Dávid - fotó: Mészáros Csaba)

Az Átriumban több produkcióban is látható színészek, Parti Nóra, Brasch Bence és Bányai Kelemen Barna mellé Móga Piroska és a rendező, Spáh Dávid csatlakozott. A bemutató február 22-én lesz.

(Forrás: Átrium)