2025. március 28., péntek

Ismét REKAMIÉ Fesztivál lesz Szegeden

A fesztivál közönsége ezúttal fiatal rendezők népszerű és szakmailag elismert darabjait láthatja.

A tavalyi program után ismét a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza ad otthont, március 23. és 28. között a Regionális Kamaraszínházi Fesztiválnak.

Zsigmond Emőke az Édes Anna előadásban (fotó: Horváth Judit)

Az idei programsorozat mottója: a művészet fiatalon tart. A legifjabb színházrendező generáció tagjainak előadásai mutatkoznak be Szegeden. Ezek az „ifjú titánok” már túl vannak a kezdeti szárnypróbálgatásokon, feltörekvő, tehetséges alkotók, akik már több rendezésükkel felhívták magukra a színházi szakma és a nézők figyelmét. Újítani vágyók, kísérletezők, új nézőpontból közelítenek a színpadi munkához. Ez a színészeket és a nézőket is nyitottságra készteti. 

Újdonság, hogy az idei fesztivál előadásait három tagú zsűri kíséri figyelemmel és a fesztivál végén az egyik produkció megkapja a REKAMIÉ Fesztivál díját. A zsűri tagjai: Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Hollósi Zsolt újságíró és Karsai György színháztörténész, egyetemi tanár. Az előadások után a nézők szakmai beszélgetéseken vehetnek részt a Revizor Online kritikusainak moderálásával.

A fesztivál programja:

Március 23.
Romain Gary: Salamon király szorong / Rózsavölgyi Szalon / r: Dicső Dániel

Március 24.
József Attila: Mondjad, Atikám!/Vígszínház / r: Vecsei H. Miklós

Vecsei H. Miklós a Mondjad, Atikám! előadásban (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Március 25. 
Shakespeare: Szentivánéji álom/Szigligeti Színház, Nagyvárad / r: Tarnóczi Jakab

Március 26.
Zaimoglu - Senkel - Perceval: Moliére – The Passion /Radnóti Színház / r: Hegymegi Máté

Március 27.
Kosztolányi Dezső: Édes Anna/ Örkény Színház / r: Szenteczki Zita 

Március 28.
Állami áruház / Kecskeméti Katona József Színház / r: Benkó Bence – Fábián Péter

Kapcsolódó cikkek

Írta, rendezte és a főszerepet játssza: Vecsei H. Miklós

süti beállítások módosítása