„Az Alkésztisz éberségre tanít egy félálomban lévő világban”

Interjú Fekete Ádámmal, az Alkésztisz rendezőjével.

Nap mint nap lemondunk magunkról. Áldozatot hozunk, és fogadjuk mások áldozatait. Ez szép. A szeretet – talán – ilyen, mi mindenesetre elvárjuk, hogy ilyen legyen. Nem kívánunk valamit mindazért, amit nyújtunk magunkból? Nem lessük folyamatosan önzetlenségünk ellenértékét? Hisz az életünkből csak egy van. És egy: az nem sok – vallják az alkotók.

A FAQ Színház előadását február 7-én, pénteken, este 8 órakor mutatják be a MU Színházban.

Hogyan talált rád Euripidész ezen drámája?

Fekete Ádám: A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Karsai György tanár úr órájára kellett elolvasnunk az első félévben. A bőröm alá mászott, nem tudom pontosan, hogy miért – talán a rosszmájúsága miatt, amellyel a mítoszbéli történethez viszonyul. Egyszerre tragédia, komédia, szatírjáték, és egyik sem egészen; minden féloldalas benne, kifacsart, zűrös. Mint a halál: rejtvényszerű! Fehér Balázs Benő, aki Admétosz királyt játssza, lelkesedett, hogy milyen modern darab, és igaza van! Éberségre tanít egy félálomban lévő világban.

Fekete Ádám (forrás: MU Színház)

Mesélj az alkotófolyamatról!

Varga Zsófival új szövegkönyvet készítettünk – Devecseri fordítása mellé angol szövegverziókat olvastunk, hogy több oldalról lássuk, miről is lehet szó egyáltalán. Nehéz az ógörögökkel, mert – mivelünk ellentétben – nagyon régen éltek, miközben a történeteik olyan pszichés folyamatokat kapargatnak, amik viszont rémisztően közel vannak hozzánk. A színészekkel a próbafolyamatra négy hetünk van, ami rohamtempóra ad okot. Mégis fontosnak tartom, hogy beszélgessünk. Csak így lehet ezzel az álomszerűen váltakozó távolságanyaggal személyes viszonyt kialakítani.

Milyen személyes élmények, tapasztalatok segítettek az előadás létrehozásában?

Az utóbbi években elkezdtek mellettem meghalni az emberek – a kortársaimra gondolok, elsősorban. Tökéletesen időszerűtlen meghalások ezek, viszonylag gyors egymásutánban, és világossá vált, hogy ennek az egymásutániságnak nincsen vége, sőt: csak gyorsulni, sűrűsödni fog. Az efölött érzett harag („miért ő?, miért nem én?, hol van most?, bennem él?, van az ezen való őrlődésnek bármi haszna, értelme?”) újra és újra visszavezetett ehhez az ősi eseménysorhoz.

Alkésztisz feláldozza magát, hogy a férje, Admétosz továbbélhessen. Senki más nem hajlandó az életét adni a királyért, de ő nem kíván a férje nélkül élni, ezáltal Alkésztiszt az örök szerelem jelképeként tiszteljük. Másik olvasatban mondhatjuk azt, hogy Alkésztisz valójában önző, mivel nem akarja vállalni azt az életet, melyben önmagát Admétosz nélkül kell elképzelnie. Altruizmus, vagy önzés? Az altruizmus valójában önzés? Mit gondolsz erről?

Ahogy egyre mélyebbre ássuk magunkat Euripidészben, egyre jobban eluralkodik rajtunk az érzés, hogy nincs igazság. Nem így van, és nem úgy van – illetve az „így”-ben benne van az „úgy”, az „úgy”-ban az „így”. És ha megpróbáljuk szétszerelni és kipakolni magunk elé, mindig lesz egy kisebb matrjoska-baba, amit a legvégsőnek véltből elő lehet húzni. Az erről való elmélkedésnek is csak az szab határt, hogy a testünk egyszer majd felmondja a szolgálatot. Akkor talán már nem kell a babákat pakolgatni többet.

Az előadás hangulatfotója (fotó: Molnár Anna)

Euripidész a mindenkori embernek teszi fel a kérdést: mit gondolunk a hűségről, az adott szóról, az ígéreteinkről a szerelemben. De valójában - ha érzelmekről van szó - nem ígérhetünk semmit. Az érzelmek nem racionálisak, nyugodt szívvel nem ígérhetem meg, hogy holnap is szeretni foglak. Ezen dilemma feloldásában segít az előadás?

Ha valamiben nem segít ez az előadás, az a dilemmák feloldása. A cél inkább az, hogy tisztázzuk, hol is van a dilemma, mi annak az állaga, és milyen természetű. Ha egy dilemmát feloldunk, az eltűnik, csakhogy egy jó dilemmát nem lehet feloldani, és egy jó dilemma nem is tűnik el soha. Ha egy dilemmát feloldottunk, arról egyúttal az is kiderült, hogy nem volt egy jó dilemma – persze üdvös dolog, ha egy alkalmatlan dilemma kikerül a képből. Az Alkésztisz dilemmája szívós anyagból készült. Nem kell attól tartanunk, hogy megnyugszunk a végére.

Te hiszel a házasság intézményében?

Hiszem, hogy az embernek kell a másik ember. Hogy meg kell osztani valamit, ami alapvetően megoszthatatlan. Meg kell próbálnunk összenyitni magunkat valakivel, hogy vele együtt egy új minőséget érjünk el. Ez izgalmas! Azt is gondolom, hogy ezek a szerződések sok apróbetűs részt és záradékot tartalmaznak, amiről – a saját lelki békénk érdekében – eltereljük a figyelmet. Aztán nagyon reménykedünk, hogy soha nem áll elő olyan helyzet az életünkben, amelyben mindez megpróbáltatásra kerül.

Milyen üzenetet szeretnétek közvetíteni a nézőknek a darabon keresztül?

„We don’t know enough about life to know what the good news is and the bad news is.” („Nem tudunk az életről eleget ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, mi a jó hír, és mi a rossz.”) Ezt Kurt Vonnegut mondta a Hamlet kapcsán, egy Youtube-videóban. Én emiatt ódzkodom az üzenetektől. Mit tudjuk mi? A probléma megvilágításán fáradozunk, és ez humorral teli, bizonyos értelemben misztikus, lúdbőrzésig borzongató munka, és mindannyian örülhetünk, hogy részt vehetünk ebben a kalandban.

 (Forrás: MU Színház)

Kapcsolódó cikkek

„A korlátaim egy idő után eltűnnek a színpadon" – Fekete Ádám válaszolt
Fekete Ádám: „Még úszkálni kell egy kicsit”