Egressy Zoltán novelláiból készül előadás a Mozsár Műhelyben

Egressy Zoltán Júlialepke című kötetének négy novellája alapján készült az Álmos utas haragja – négy hallomás című előadás.

A Mozsár Műhely indulása óta mindig is kiemelten fontos feladatának tartotta a kortárs magyar művek színrevitelét. Ebbe a sorba illeszkedik most az a színpadi adaptáció, amit Simon Kornél, az előadás rendezője és a szerző közösen jegyez. Az ősbemutatóra február 19-én kerül sor a Mozsár Műhelyben.

mozs_mind.jpgFöldes Eszter, Ódor Kristóf, Sipos Vera, Vándor Éva (forrás: Mozsár Műhely)

Egy idős asszony, aki felkeres egy fontos embert a múltból. Egy virágáruslány, aki súlyos titkot rejteget. Egy taxisofőr, aki nem tud szabadulni volt szerelme emlékétől. Egy nővérke, aki inkább hókutató szeretne lenni. Egy idős asszony, aki felkeres egy fontos embert a múltból.

Négy, látszólag hétköznapi történet bontakozik ki a szemünk előtt, melyekről rendre kiderül, hogy van bennük egy csavar. A darab végén arra is fény derül, mi az a pici, de fontos kapocs, ami összeköti a négy szereplőt. A minimalista hangulatú és látványvilágú előadásban az emberi történetek és érzelmek kerülnek fókuszba olyan avatott művészek tolmácsolásában, mint Földes Eszter, Ódor Kristóf, Sipos Vera és Vándor Éva.

(Forrás: Mozsár Műhely)