A 3 nővért mutatják be a 40 éves Soltis Lajos Színházban

Csehov darabját Sardar Tagirovsky állítja színpadra Celldömölkön – kicsit vagy nagyon másképpen, mint azt eddig láthattuk.

Egy fiktív dokumentációt mutatunk meg két részben. Ebben a két részben az emlékek és álmok természetével fogunk játszani, az elmúlás és a búcsú érzetét felerősítve. Ide-oda fogunk utazni a négy nap emlékei közt álomszerű módon. Mint ahogy vágyakozni és félni szoktunk, olyan módon, ahogy egyik emlékből kerülünk a másikba, miközben a világ tovább épül és halad a maga útján. Miközben épül a 20. század háborús rendszere és újrafelosztása, fogyasztói társadalma. Miközben kiépül a 21. század elejének közönye és képmutató virtuális rendszere” – olvasható az előadás felvezető szövegében.

3_nover.png3 nővér (fotók forrása: Soltis Lajos Színház)

A rendező gondolatai a készülő előadásról: „A három nővér, pontosabban a négy testvér nélkül elmúlik a 19. század varázsa, elmúlik a sóvárgó dallamok és festmények világa. Hiszen a három nővér olyan, mint a mesebeli három királylány, akik nélkül megszűnik a varázslat, a művészet világa. Múzsák nélkül nincs ihlet. Ihlet nélkül nincs élet. Ezek a múzsák sokszor kicsinyesek és lusták, de végső soron nem akarnak nyerészkedni vagy tudatosan ártani a környezetüknek. Az ő jószívűségük az, ami számomra a Soltis Lajos Színház tehetséges művészeinek, alkotóinak sajátja”.

Ebből a szempontból közelíthető meg Csehov Három nővérének érzékenysége, Soltis Lajos szellemi hagyatéka, ami az előadásunkban jelentős szerepet kap. Megpróbáljuk fiktív módon dokumentálni a Három nővér letűnt alakjait, hogy bemutassuk őket a mának kíméletlen, provokatív és szeretetteljes gesztussal. Ez az előadás egy emlék- és álomkaleidoszkóp, ami egyben a mindenkori társadalmat provokáló felkiáltójel” – folytatódik Sardar Tagirovsky gondolatmenete.

3_nover_2.png3 nővér

Olgát, Mását és Irinát Nagy Zsuzsi, Ténai Petra és Boznánszky Anna alakítja, Natasaként Horváth Viktória, Andrejként Bruckner Roland szerepel az előadásban, amely a Soltis Lajos Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciója.

3 nővért március 7-én mutatják be a Soltis Lajos Színházban.

(Forrás: Soltis Lajos Színház)

süti beállítások módosítása