„Hetekkel a bemutató után kezdem azt érezni, hogy kapok levegőt”

Figeczky Bence alakítja Attilát, a Jászai Mari Színház előadásában, ami József Attila élete nyomán készült. Az interjúból az is kiderül, korábban miért nem szerette a költő verseit.

Figeczky Bencét váratlanul érte a felkérés, hogy játssza el Attilát a tatabányai Jászai Mari Színház Vonat elé leguggolni című előadásában. A fiatal színész az idő szűkössége mellett a megformált alakkal kapcsolatos kétségeivel is megküzdött a próbafolyamat során.

Úgy tudom, hirtelen kaptad a felkérést a főszerepre – nem ijesztett meg a feladat?

Reggel volt, amikor kaptam a hírt a szerepről, aznap délben pedig már Tatabányán voltam, és kezdtük a próbákat. Tényleg nagyon hirtelen jött a dolog, de eszembe sem jutott, hogy nemet mondjak. A darab írójával és rendezőjével, Czukor Balázzsal tavaly dolgoztunk először együtt, amikor megrendezte nálunk Az üvegcipőt. Ekkor egyértelművé vált számomra, hogy Balázs olyan személyiség, akinek öröm a közelében lenni. Nagyon inspiráló mind szakmailag, mind emberileg. Érdekelt a darab koncepciója is:  nem konkrétan József Attila életrajzát dolgozza fel, én pedig nem József Attilát játszom, hanem egy mai világban élő fiatal fiút, akinek párhuzamba hozzuk az alakját József Attilával. Ott kap gellert a dolog, hogy ez a fiú írja a darabban elhangzó József Attila-verseket, amelyek viszont nem hagyományos formában hangzanak el, hanem mint slam- vagy rapszövegek. Szóval próbáltuk maivá tenni a történetet.

Figeczky Bence az előadásban (fotók: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház)

Milyen volt ez a rapid próbafolyamat?

Balázs jelenetkanavászokkal érkezett, és azokat kezdtük elemezni, alakítani. Persze olyan jelenet is volt, ami már a kezdetekkor hasonlóan nézett ki, mint ahogy végül bemutattuk, de a legtöbb szituációt rengetegszer újraírtuk. Kéthetes intenzív dramaturgiai meló után kezdtünk el a gyakorlatban is kísérletezni, sűrítettük a történetet, átrendeztük a kronológiát, még a főpróbahét közepén is kerültek be új versrészletek, jelenetek. A főpróbahetünk tíznapos volt a megszokott öt-hat helyett, de ez a tíz nap nekem úgy nézett ki, hogy reggel tíztől este tízig próbáltam egy ebédszünettel, miközben folyamatosan írtuk, gyúrtuk a szöveget. Aztán felmentünk Balázzsal a büfébe, megvacsoráztunk, beszéltünk az anyagról, mutatott pár rap-praktikát, éjféltől pedig tanultam a szövegeimet, amíg be nem aludtam. Aztán reggel nyolckor felkeltem, és kezdődött ugyanez elölről, tíz napon keresztül. Nem voltam még katona – remélem, nem is kerül rá sor –, de ezt a fajta készenléti állapotot és intenzitást a katonasághoz tudnám hasonlítani.

Fizikálisan is megterhelő lehetett…

Meg is volt a böjtje. Vasárnap lement a premier, hétfőn pedig már kezdtem is a következő darab, a Ha elállt az eső próbáját. Ott éreztem, hogy rám szakad a fáradtság, a próba utolsó másfél órájában már nagyon kapaszkodtam a székbe, hogy észnél legyek. Most, három héttel a bemutató után kezdem azt érezni, hogy kapok levegőt, nincs összezavarodva a bioritmusom, és újra működik az agyam.

Figeczky Bence és Danis Lídia

Attila alakja nagyon sok hasonlóságot mutat József Attilával, de mint mondtad, eltérő személyről van szó. Hogyan tudnád meghatározni a darab műfaját?

Életrajzi dráma/vígjáték, csak nem konkrétan a költő életrajzát beszéli el. Tudtuk, hogy bonyolult következményekkel járna, ha teljesen „ráhúznánk” József Attila karakterét és életét erre az anyagra, míg ha „kikönnyítjük” és nem konkretizálunk, bizonyos szintű szabadságot kapunk mind technikailag, mind művészileg. Így azt tudom mondani, hogy József Attila művészete és élete inspirálta a mi anyagunkat, és aki egy picit is jártas a költő művészetében és életrajzában, az felismeri a párhuzamokat. A mai kor emberéhez így talán még közelebb tudjuk hozni azokat az életeseményeket, traumákat, érzelmeket, kapcsolati rendszereket, amelyeket a költő átélt, és amelyekből a művei keletkeztek.

A legegyértelműbb utalások azok a pillanatok, amikor a Tiszta szívvel, a Születésnapomra vagy az Ülni, állni, ölni, halni című verseket mondod el. Szereted József Attila verseit?

Régebben egyáltalán nem voltam nagy versfogyasztó, viszonylag későn kezdtem el értékelni a lírát, és ha tetszett is egy-két vers, azok általában nem az övéi voltak. Nagyon távolinak éreztem őket. Azt hiszem, értettem, miről van bennük szó, csak elfogadni nem tudtam. Teljesen felfoghatatlan volt számomra, hogyan lehet egy ember ennyire önsorsrontó, ráadásul teljesen következetlen – aki úgy antiszociális, hogy közben mindenáron az események középpontjában akar lenni. Szóval nagyon ellenszenves személyiségnek tartottam, és számomra ez sütött a verseiből is. Nagyon bántó volt, olyan szúrós szagú, kellemetlen. Persze vannak versei, amelyeket régen is nagyon szerettem, de különösképpen nem rántottak be, mint ahogy mondjuk Karinthy vagy Heltai művei. De ahogy elkezdtünk a darabon dolgozni, és párhuzamba hoztuk József Attila életét mai helyzetekkel, a „sűrűjében” érezhettem meg az őt körülvevő kapcsolati rendszereket. Így sokkal közelebb került hozzám, plusz értelmet nyertek az írásai, és érthetőbbé vált az ő működése is számomra.

Most, hogy közelebb kerültél hozzá, mit gondolsz, mi az, ami maradandó József Attila művészetében?

Nagyon sok minden, hol kezdjem? Volt egy olyan adottsága, amelynek köszönhetően gyakorlatilag szavakkal festett: nemcsak gondolatilag és érzelmileg hat, hanem olyasfajta összetett benyomást kelt, amit kevés dolog tud megtenni. Egy-egy versében úgy összesűrűsödnek ezek a hatások, mintha az ember egy színházi előadást nézne, amiben van zene, képzőművészet, előadóművészet… Szóval annyira kompaktak és komplexek a művei, hogy az nagyon ritka és példaértékű. Zsigerileg tud hatni az olvasóra, és olyan dolgokra tereli a figyelmét, amelyek ott vannak a szeme előtt, de nem veszi észre őket, vagy képtelen őket megfogalmazni. Szerintem ez az egyik része. A másik pedig, hogy olyasfajta magányról és elemi fájdalomról ír gyakorlatilag az összes művében, ami bizonyos mértékben minden egyes emberben benne van. Attól függetlenül, hogy milyen társadalmi helyzetből érkezett, vagy mikor született. Most is ugyanúgy hatnak és üzennek nekünk ezek a szövegek, mint amikor keletkeztek.

A történet kezdetekor nem sok idő telik el azóta, hogy Attila kijön az elmegyógyintézetből, ez az állapotán is meglátszik. Beteg emberként tekintettél rá, amikor megformáltad a karaktert?

Úgy gondolom, hogy ő nem egy eredendően neurotikus vagy skizoid, beteg ember, hanem egy hányatott sorsú, hiperszenzitív alak, akit a bolond világ kerget abba a helyzetbe, hogy így érezze magát. Ha nem kell árván felnőnie, vagy ha megkapja azt a szeretetet, ami egy gyereknek jár, akkor egész biztosan máshogy alakult volna a sorsa. Arról van szó a darabunkban, hogy a betagozódásra teljesen alkalmatlan, szeretetéhes szenzitív fiút hogyan gyűri meg az élet. Attilát mindenki hülyének nézi, miközben a környezete tette olyanná, amilyen, és a világ őrült körülötte.

Kolnai Kovács Gergely és Figeczky Bence

Attila problémái az anyjához való viszonya, pontosabban a halott anya elengedésének nehézsége körül összpontosulnak. Ez a kulcsa mindennek?

Az anyával való kapcsolatunk az első és legmeghatározóbb kötődésünk, amíg csak élünk. Az első kontaktusunk a külvilággal az anyán keresztül történik, tőle kapunk oltalmat – ideális esetben. De ez nem feltétlenül van mindig így, és a gyerekként elszenvedett sérülések hosszú időre, akár egész életünkben eltemetődnek, hogy védjük magunkat. Szerintem nincs olyan ember, akinek ezzel ne lenne bármilyen szintű problémája, megoldani valója, még ha nem is tud róla, mert mélyen eltemette a tudatalattijában. Már csak ezért is lehet kapcsolódni József Attilához és ehhez a darabhoz.

A történet végére mintha megtörténne az anya elengedése. Innentől szerinted rögtön helyrejön Attila élete?

Kizárt. Megteszi az első lépést afelé, hogy egészséges, ép ember legyen. De ha ezt egy lépcsőfokként képzeljük el, akkor képzeljünk még hozzá egy tízemeletes lépcsőházat. Az önismerethez vezető út és az önfejlesztés nagyon bonyolult és nehéz folyamat, amit mindenkinek meg kell tennie, ha jót akar magának. Attila a darab végére jut el oda a doktornő (Danis Lídia) segítségével, hogy tenni kezd a saját életéért, nem pedig csak sodródni próbál. De a nagyja még hátravan.

(Forrás: Tatabányai Jászai Mari Színház)