Áprilsiban a költészet, a feltámadás ünnepe, a kortárs tánc és a magyar irodalom klasszikusai kerülnek fókuszba a Szigligeti Színház online videótárában.
A március 15-én indított előadásfelvétel-sorozat keretében a nagyváradi színház három társulata minden héten egy-egy korábbi produkciójának videóanyagát teszi közzé. A #maradjotthonnézzélszínházat kampány célja, hogy színt lopjon a hétköznapokba, és ugyanakkor a kényszerszünet ideje alatt is emlékeztesse a közönséget arra, hogy színházba járni jó.
Idegen
Április 6-12. között a magyar költészet napja alkalmából két előadást tűz műsorára a színház: a Kormos István verseiből született Kormos képpel mutogat című gyermekelőadást április 8-án 10 órától, az Arany János-bicentenárium alkalmából készített Honnan és hová? című verses összeállítást pedig április 11-én 19 órától láthatják az érdeklődők a színház Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.
Leánder és Lenszirom
Április 12-én, húsvétvasárnap a Jorge Luis Borges Márk evangéliuma című novellából született Idegen című táncszínházi produkció kerül feltöltésre a Szigligeti Színház online videótárába. Ezt követően, április 13-án, húsvéthétfőn, a családoknak kívánnak kedvezni a szervezők az utóbbi évek egyik legsikeresebb gyermekelőadásával, a Leánder és Lenszirommal, amelyet 17 órától közvetít a színház. A későbbiekben folytatják a magyar irodalomoktatást támogató sorozatukat, melynek keretében a klasszikus magyar irodalom olyan alkotóit mutatják be színházi eszközökkel, mint Petőfi Sándor, Arany János vagy Ady Endre.
További infó és áprilisi műsorrend: http://www.szigligeti.ro/