Ne maradjunk tánc nélkül karantén idején sem

Április 29. a Tánc Világnapja, a táncművészet legnagyobb ünnepe, amikor a hagyomány szerint előadásokat, gálaesteket és díjátadókat szerveznek országszerte. 2020 azonban más, a karanténhelyzet nem engedi, hogy a szokásos módon rendezzék meg a világnapot.

Ezen változtat a TRIP Hajó csapata, akik szeretnék idén is méltó módon megünnepelni a táncművészetet és a táncosokat, ezért a Tánckedd programsorozatukban résztvevő társulatokkal közösen felhívással fordulnak a magyar táncművészek felé.

toth_rebeka_konig_istvan_foto_szabo_lajos.jpg

Tóth Rebeka, Kőnig Istvan - Fotó: Szabó Lajos

Annak érdekében, hogy idén is gyönyörködhessünk a legizgalmasabb előadásokban, és láthassuk kortárs táncosainkat, arra kérik a művészeket, küldjenek ízelítőt valamelyik produkciójukból egy rövid videó formájában. Mivel a TRIP csapata elkötelezett amellett, hogy idén is megünnepelje a Tánc Világnapját, ezért arra kéri a táncosokat, mutassák meg magukat, és küldjék el a TRIP Hajó Facebook-oldalának, műfajtól független 30 másodperces – 1 perces videójukat április 25-ig. A beküldött anyag lehet akár egy korábbi fellépés rögzített anyaga, de szívesen látnak most készült kisfilmet, otthoni felvételt is. A beérkezett videókat a TRIP stábja vágja össze, és április 29-én a TRIP Hajó Facebook-oldalán mutatja be a nagyközönségnek.

A Tánc Világnapja az a nap, amikor a világ táncművészetét, a tánc változatos műfajait és előadóit ünnepeljük. A világnap célja a kezdetekben az volt, hogy ösztönözzék a kulturális vezetőket, szenteljenek nagyobb teret az oktatási rendszerben a táncnak, az alapfokútól kezdve egészen a felsőfokú oktatásig. A tánc mindig is a kultúránk része volt, hivatalos jelenléte ehhez mérten mégis alacsony. Az anyagi források továbbra is szűkösek, a táncművészetnek nyújtott támogatás mértéke kisebb, mint amit a műfaj valójában megérdemelne.

 guzmics_petra_toth_rebeka_foto_wieszt_janos.jpg

 Guzmics Petra, Tóth Rebeka - Fotó: Wieszt Janos

A TRIP Hajó évek óta ad otthont a táncművészeknek, Tánckedd nevű programsorozatának keretein belül hetente láthat a nagyérdemű kortárs táncelőadásokat, színpadán az ország kiemelkedő társulatai lépnek fel rendszeresen. Olyan előadók, mint a Willany Leó Improvizációs Táncszínház, a Góbi Rita Társulat, a PR-Evolution Dance Company, a Gangaray Artistic Program/ G.A.P., a Duda Éva Társulat, a Pataky Klári Társulat, Fehér Ferenc, Gergye Krisztián Társulata, a Batarita Társulat és a TranzDanz Társulat.