Madách Színház élőben

A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Madách Színház egy világszinten is új műfajt teremt a kultúra világában.

A koronavírus miatti korlátozások sajnos mindannyiunk életére hatással vannak: nemcsak a munkánkat és a tanulást kellett átszerveznünk, de kikapcsolódni és feltöltődni sem tudunk a megszokott módokon. Bár a közönség már visszavágyik a színházba, jelenleg még bizonytalan, hogy mikor láthatunk személyesen egy-egy új előadást.
A budapesti Madách Színház azonban most megtalálta a megoldást, hogy az újraindulás pillanatáig se fossza meg közönségét az előadások varázslatos világától: „Madách Színház élőben az Ön otthonában” néven indítja el új, online térben és valós időben közvetített előadássorozatát. A rendkívüli körülmények miatt az előadások helyszíne nem más, mint a színészek otthona, ahonnan élőben sugározzák majd a darabokat. Az új, digitális műfaj előnye, hogy minden néző a legjobb helyről nézheti végig a színdarabot, valamint az ülőhelyek korlátozott száma sem jelent gondot. A különleges előadásokat kizárólag a Madách Színház honlapjáról lehet majd elérni, később – ugyanúgy, mint a színházban játszott darabok – ezek sem lesznek visszanézhetők.
nagy-kalozy_eszter_es_rudolf_peter_1.jpg
 Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter
Ezekben a nehéz időkben az embereknek még nagyobb szüksége van a színház adta egyedülálló impulzusokra. A színház varázsától és az ott megszülető egyedi, megismételhetetlen pillanatoktól senkit sem szeretnénk megfosztani. Ezért született meg az az ötlet, hogy az online térben nyújtsunk kellemes pillanatokat látogatóink számára. Ez azonban nemcsak a nézőknek nyújt majd örömet, hiszen a színészek is nagyon várják már, hogy újra „élőben” kápráztathassák el a közönségüket” – mondta Szirtes Tamás, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas rendező.
A sorozat nyitásaként Szirtes Tamás rendezésében, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában mutatják be Carol Rocamora: Örökké fogd a kezem című művét, amelyet a szerző Anton Pavlovics Csehov és felesége, Olga Knyipper színésznő levelezése nyomán írt. A nem mindennapi színdarabbal a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-házaspár, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter betekintést enged saját otthonába, ezzel még bensőségesebbé téve az előadás hangulatát. „Korábban is dolgoztunk már együtt házaspárként, de arra még nem volt példa, hogy a színpad helyett a saját otthonunk legyen a díszlet” – mondta a darab kapcsán Nagy-Kálózy Eszter.
A Madách Színház azonban nemcsak egy, hanem egyből két online remekművel kedveskedik közönségének. A sorozat következő darabja Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt című vígjátéka lesz Kovács Lotti és Szemenyei János előadásában. „A darabot Harangi Mária rendezte úgy, hogy a próbafolyamat során egyetlen alkalommal sem találkoztunk személyesen. Ez mindannyiunk számára új helyzetet jelentett, de azt gondolom, hogy sikeresen vettük a digitális akadályokat, és egy nagyon izgalmas dolgot alkottunk közösen” – tette hozzá a George-ot alakító Szemenyei János színművész.
kovacs_lotti_es_szemenyei_janos_1.jpg
Kovács Lotti és Szemenyei János
A Madách Színház újító kezdeményezésének további különlegessége, hogy a nézőknek nemcsak az előadások megtekintésére lesz lehetősége, hanem a színdarabok kezdete előtt, 19:20-tól részt vehetnek egy virtuális társalgáson is, ahol Nyáry Krisztián és Gálvölgyi János válaszolnak majd a publikum által feltett érdekes kérdésekre.
A jegyek – jelképes, 1500 Ft-os áron – a Madách Színház honlapján már elérhetők.
Az Örökké fogd a kezem című darab internetes ősbemutatójára 2020. június 4-én színházi időben, 20 órakor, a további előadásokra pedig június 5-én, 6-án, 9-én és 10-én kerül sor.
A Jövőre, veled, ugyanitt című darabot először június 11-én, ezt követően pedig június 12-én, 13-án, 16-án és 17-én, ugyancsak 20 órás kezdettel tekinthetik meg a nézők.
süti beállítások módosítása