„Gyakrabban kellene ebben a műsorban találkoznunk!”

Óriási sikerrel ért véget a WMN.HU és a Katona József Színház szerelemgyerekének második évada. A Csak neked mondom, valami olyasmit hozott a hazai videós piacra, amit korábban semmilyen más produkció.

Meg tudta mutatni a zárt színházak világában élő színészek korábban nem ismert arcát. Olyan barátságokba és szakmai kapcsolatokba pillanthattak be a nézők majd egy órán át hétről hétre, amelyeket soha nem ismerhettek volna meg, ha ezek a színészek nem így, és nem itt ülnek le beszélgetni egymással.

wmnprodukcio_katonaszinhaz.png

Fotó: WMNmagazin/YouTube

 

A műsor második szezonjának 10 része jelen pillanatban majdnem 600.000 kattintásnál jár a WMN.HU Youtube csatornáján. A legnézettebb epizódot (amelyben Rezes Judit vendége Bereczki Zoltán volt) pedig egymagában 140.000-szer indították már el. Ezek a számok is elegendő elismerést jelentenek és önmagukért beszélnek. De mégis valami extra visszaigazolást jelentetek a készítőknek a forgatások utáni, a színészek között elhangzó rövid beszélgetések. Lázár Kati például így köszönt Bodnár Erikától:

Annyira jó, hogy van ez a műsor. Hát milyen ritkán találkozunk különben. Most végre beszélgettünk egy jót. Na majd hívlak. Puszi!

A műsor előkészítésekor többször felmerült a meghívottakban, vajon miért éppen őt kérte fel a Katona József Színház művésze erre a beszélgetésre. Bereczki Zoltán, aki ugyan osztálytársa volt vendéglátójának a Színművészeti Főiskolán, de soha nem kerültek közel egymáshoz, a taps után az öltözőben a következőket mondta Rezes Juditnak: „Most, hogy vége nagyon örülök, hogy végül engem hívtál meg. Így még soha nem beszélgettünk, a főiskolán meg pláne. Kár. Lehet gyakrabban kellene ebben a műsorban találkozunk.

csnm_epizod10.png

Fotó: WMNmagazin/YouTube

 

És az is megesett, hogy a meghívott színész mérhetetlen hálát érzett, amiért rá esett a választás. Az RTL Klub most futó sikersorozatának, a Mellékahátásnak egyik főszereplője, Kovács Frigyes már a beszélgetésben is jelezte, hogy mekkora élmény számára, hogy Mészáros Blanka invitálására végül igent mondott és a Katona színpadán ülhet. A takarásban kaptuk el ezt a gondolatot tőle a beszélgetés után: „Annyira köszönöm a lehetőséget, hogy a Katonában lehettem veled. Olyan, jó, hogy ha nehezen is, de elvállaltam és eljöttem hozzád. Hálás vagyok ezért az egészért!

Mi is hálásak vagyunk minden résztvevőnek és a Katona József Színház csapatának, hogy ekkora szeretettel, barátsággal és odaadással álltak a WMN.HU ötlete mellé immáron másodszor. A nézői visszajelzések egyértelműek. Hiánypótló műsort készített a két műhely és sokan várják a folytatást. A szervezők azt ígérik: amint lehet, dolgoznak rajta. Addig is, ha bárki lemaradt bármelyik epizódról a második vagy akár az első évadból, ezen a linken kedvére csemegézhet, és itt az évadzáró rész is:

 

 A WMN.HU és a Katona József Színház közös műsora a Csak neked mondomwmn.hu magazin YouTube-csatornáján látható.

 

süti beállítások módosítása