Ipszilon: élő online ősbemutató a Szigligeti Színházban

Kifejezetten élő online előadás ősbemutatójára készül a nagyváradi Szigligeti Színház: a Romániában egyedülálló kezdeményezés nyomán megszülető Y című produkció premierjét június 21-én láthatják az érdeklődők.

A Balogh Attila és Benedek Zsolt által jegyzett Y többéves forgatókönyv-fejlesztést követően, többek között olyan neves alkotók közreműködésével kerül műsorra, mint Kárpáti Péter konzulens dramaturg, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező (2018-ban a Színházi Kritikusok Céhe a legjobb jelmez kategóriában díjazta), Rancz András UNITER-díjra jelölt speciális effektek szakértő, vagy Keresztes Gábor zeneszerző (az Isteni műszak, a Drakulics elvtárs és a Békeidő című filmek zeneszerzője). Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenkét színművésze lép színpadra.

y.jpg

A dráma egy fiatal lány, Naphegyi Eszter (Román Eszter) egy napját követi végig, amelyben konfrontálódnia kell családjával és annak értékrendszerével, saját képzelt identitásával és azokkal az illúziókkal, amelyeket eddig a valóságról alkotott. Az eseményeket szó szerint a főhős perspektíváján keresztül követhetjük végig: a játékot és ennek képanyagát ugyanis a főszereplő fejére szerelt GoPro-kamera rögzíti. Az így létrejövő látvány-élmény a fiatalok által ismert és szeretett First Person Shooter, illetve POV (Point Of View) játékokat idézi fel, sőt hasonlít a VR tapasztalatához is.

Ez a megoldás egy új történetmesélési technikára ad lehetőséget (ami egyébként nagyszerűen szervesül a dráma szövegével), emellett olyan vizuális hatások számára is teret nyit, amelyek használják a nemrég felújított színház technikai lehetőségeit, viszont nagyon váratlan, újszerű összefüggésben. Formabontó játékmódra kínál lehetőséget a színészek számára is, azaz összességében elmondható, hogy egy olyan új színházi forma születik, amely egyszerre reagál a fennálló helyzetre, mégis képes megmaradni színháznak” – nyilatkozták az előadás alkotói.

Az előadás élő közvetítését egyszeri alkalommal, június 21-én, vasárnap, 19 órától láthatja a közönség; jegyek kizárólag az Eventim.ro oldalon kaphatók. A jegyvásárlást követően az Eventim két e-mailt küld: az első e-mail a jegyvásárlást igazolja vissza és tartalmazza a megtekintéshez szükséges kódot; a második e-mailben pedig a megtekintéshez szükséges linket találják a nézők.

Játsszák: Román Eszter, Trabalka Cecília, Pitz Melinda, Molnár Júlia, ifj. Kovács Levente, Kovács Enikő, Tőtős Ádám, Gajai Ágnes, Sebestyén Hunor, Kiss Tamás, Kocsis Gyula
Írta és rendezte: Balogh Attila és Benedek Zsolt
Dramaturg konzulens: Kárpáti Péter
Díszlettervező: Golicza Előd
Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna
Zene: Keresztes Gábor, Moldován Blanka
Koreográfus: Györfi Csaba
Multimédia: Rancz András
Ügyelő: Vajda Zoltán
Súgó: Kerekes Barbara

 

süti beállítások módosítása